A Bakkt a jövő hónapban indítja el bitcoinalapú határidős ügyleteit

A Bakkt, amelyet először tavaly augusztusban mutattak be, az elmúlt évben szabályozási jóváhagyásokon dolgozott, hogy kínálni kezdhesse termékét. Az állítások szerint szolgáltatásait szeptember 23-án indíthatja el.
Legutóbbi információink alapján a bitcoin határidős szerződések platformja, a Bakkt szolgáltatásait az év harmadik negyedévében indítja majd el. Ez immár lehetséges az NYDFS jóváhagyásának köszönhetően, amely lehetővé teszi, hogy a cég korlátozott célú cégként működjön.
A Bakkt vezérigazgatója, Kelly Loeffler bejelentette, hogy a vállalkozás bitcoinalapú határidős ügyletei és azoknak nagykereskedése már szeptember 23-án debütál – ekkor indítják a letétkezelési és fizikailag kézbesített bitcoinalapú határidős szerződéseket.

Kétféle szerződés lesz elérhető: napi és havi. Fontos megemlíteni, hogy mindez az amerikai ICE Futuresszel és az ICE Clearrel való együttműködés révén fog történni.
Loeffler blogjában arról írt, miként kapott szerződésük zöld lámpát a CFTC-től az önhitelesítési folyamat révén. Arról is tájékoztatott, hogy elkezdték a felhasználói elfogadottság tesztelését.
Elmagyarázta, miszerint a Bakkt célja, hogy áthidalja a szakadékot a kiskereskedelmi ügyfelek és az intézmények résztvevőinek kiszolgálása között. A kiindulópont egy szabályozott és biztonságos, képesített letétkezelő bemutatása, hogy a bitcoin támogathassa a Bakkt határidős szerződéseit.
Mielőtt azonban ez a digitáliseszköz-vállalkozás elindíthatja bitcoin határidős ajánlatát, a cég kriptoletétkezelő szolgáltatásának, a Bakkt Warehouse-nak jóváhagyására van szüksége. Ez a Bakkt Trust Company része.
Loeffler megjegyezte, hogy a Bakkt bitcoinalapú határidős szerződései a teljesítési ár tekintetében nem függenek a nem szabályozott azonnali piacoktól, hanem „átlátható árfolyamképzési mechanizmusként fognak működni a bitcoin viszonyítási árainál”.

A nagy testvér kötelékében

A Bakkt bitcoinalapú határidős ügyleteinek tőzsdei kereskedése az amerikai ICE Futures üzletágában történik, és a CFTC szövetségi szabályozása alapján az amerikai ICE Clear-ben lesz elszámolva.
A Bakkt határidős szerződéseiről az amerikai ICE Clear garanciaalapja gondoskodik, amely a különféle árupiacokon megalapozott kockázattal jár.
A fennálló garanciaalap 35 millió dollárt kap a már említett új határidős szerződéseket beleértve. Loeffler szerint a Bakkt Warehouse a bitcoin szabályozott, biztonságos őrizetére lett kialakítva, amelyet 125 millió dolláros biztosítás véd.

Első céljuk egy biztonságos ökoszisztéma kialakítása, és ennek érdekében egy magas szintű set-upra van szükség, amely a következőt foglalja magába: intézményi hozzájárulás, pénzmosás ellenes intézkedések, az elszámolási árak megkülönböztetése a nem szabályozott azonnali áraktól, általános piaci hatályvesztés, a garanciaalap és a biztosítás hozzájárulása.
Mindezt különféle kereskedelmi és kockázatkezelési eszközök felhasználásával hajtják végre.
Loeffler szintén megemlíti Milton Friedmant, aki mindig érthetően fejtette ki véleményét az internethez csatlakoztatott gazdaság jövőjéről, még a 90-es évek elején.
Akkoriban ezt mondta:

 „Az egyetlen dolog, ami hiányzik, az egy megbízható elektronikus pénz, ezt azonban hamarosan kidolgozzák. Egy olyan módszer, amelyben az interneten történő vásárlás során pénzeszközöket továbbíthatsz A pontból B pontba anélkül, hogy A ismerné B-t, vagy B ismerné A-t.”

Loeffler szerint ez egy olyan provokatív megjegyzés volt abban az időben, amelyet nem mindenki akart azonnal figyelembe venni. Csak egy évtizeddel később azonban alapos szerepe van a bitcoin fehér könyvében és a blokkláncban is.
Hozzátette, hogy a szeptember 23-i bevezetésig a cég folytatja a piaci szereplőkkel folytatott munkáját a platform tesztelésére.

A bitcoin ára

Érdemes megemlíteni, hogy egy ilyen bejelentésnek igen pozitív hatása van a bitcoin árára. Nemrég az összes ezzel foglalkozó média a BTC árának csökkenéséről írt.

Olvastad már? A kriptovaluták kritikusainak nyomában 1. rész – Paul Krugman

A Coinspeaker is beszámolt a negatív tendenciáról. Miután azonban 10.000 dollár alá esett, a BTC elkezdte visszaszerezni az értékét. Mivel így 24 órán belül 4 százalékkal nőtt az értéke, a cikk írása idején a bitcoint 10.506 dolláron kereskedik.
Forrás: coinspeaker.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Drámaian esett a Coinbase részvényárfolyama a gyengébb eredmények miatt

A Coinbase részvényei jelentősen estek, miután a cég a vártnál gyengébb második negyedéves eredményeket közölt. A negyedéves teljes bevétel 1,5 milliárd dollár volt, ami 26%-os...

Fordulat az Egyesült Királyság kriptobefektetéseiben: újra jönnek a cETN-ek

Nagy változás jön az Egyesült Királyság kriptobefektetéseiben. Októbertől a lakossági befektetők ismét vásárolhatnak tőzsdén kereskedett kriptovaluta jegyeket (cETN-eket). Ez a döntés nagy fordulat a Financial...

Project Crypto: az USA új lépése a kriptoszabályozás felé

Paul Atkins, az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) jelenlegi elnöke új kezdeményezést jelentett be, amelynek neve „Project Crypto”. Atkins elnök szerint a „Project Crypto” egy...

NFT-k védjegyei: új jogi kihívások a digitális világban

Le lehet védetni egy non-fungible tokeneket (NFT)? A bíróságok szerint ha bonyolult módon is, de lehetséges. Régi márkavédelmi törvényeket próbálnak alkalmazni az új digitális világra. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.