65 millió dollárt lopott defi-protokollok ellen egy 22 éves kanadai – vádat emeltek ellene

Az amerikai hatóságok vádat emeltek a 22 éves kanadai Andean Medjedovic ellen. Állítólag körülbelül 65 millió dollárt lopott el két decentralizált pénzügyi (DeFi) protokollból, az Indexed Finance-ből és a KyberSwapból.

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (DOJ) február 3-án bejelentette, hogy egy szövetségi bíróság ötrendbeli vádiratot hozott nyilvánosságra az ügyben.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A Medjedovic elleni vádak

A bírósági dokumentumok szerint Medjedovic 2021 és 2023 között manipulálta a két platform okosszerződéseit. A protokollok megtévesztésével azok hibásan számolták ki a pénzügyi változókat.

Ennek köszönhetően mesterséges árakon tudott pénzt kivenni, ami jelentős veszteséget okozott a befektetőknek.

Az ügyészek szerint a lopott pénzt kriptotőzsdéken keresztül, tranzakcióhidalással és kriptomixerekkel mosta tisztára. Így próbálta elrejteni az illegális bevételt.

John J. Durham amerikai ügyész szerint a vádlott egy kifinomult módszerrel élt vissza két decentralizált pénzügyi protokollal. Ezzel több tízmillió dollár értékű kriptovalutát lopott el a befektetőktől.

A hatóságok továbbá azt állítják, hogy a KyberSwap elleni támadás után a vádlott megpróbálta megzsarolni a protokoll fejlesztőit és befektetőit.

Azt követelte, hogy teljes ellenőrzést kapjon a platform és annak DAO-ja felett, cserébe az ellopott vagyon felének visszaszolgáltatásáért.

Medjedovicot elektronikus csalással, védett számítógép szándékos rongálásával, valamint zsarolási kísérlettel vádolják a Hobbs-törvény alapján.

Emellett kétrendbeli pénzmosással is megvádolták. Ha bűnösnek találják, a számítógép rongálásáért legfeljebb 10 év börtönt kaphat. A többi vádpontért akár 20 év szabadságvesztés is kiszabható.

A gyanúsított nyomában

A kanadai férfi 2021 óta bujkál, miután az Indexed Finance-t is megkárosította. Online azzal védekezett, hogy tettei legálisak voltak. Azzal érvelt, hogy „a kód törvény”, vagyis az okosszerződések hibáinak kihasználása megengedett.

Egy 2023-as interjúban a DL News-nak Medjedovic elmondta, hogy bejárta Európát és Latin-Amerikát. Végül egy meg nem nevezett szigeten telepedett le. Bár kerülte az explitról szóló kérdéseket, hangsúlyozta, hogy „fenntarthatóbb életmódra”, etikus hackelésre váltott.

Hónapokkal később a KyberSwapot meglopták, amelynek következtében körülbelül 50 millió dollárnyi kriptót vesztett el.

Blokklánc-nyomozók egy 22 éves fiatalhoz köthető tárcához vezették vissza az esetet. Később ebből a tárcából 2 millió dollárt utaltak át egy másik, szintén hozzá kapcsolódó címre.

A támadás után az ügyészek szerint megpróbálta ellopott kriptovalutáit Ethereumra váltani, de a fejlesztők blokkolták a tranzakciót. Csalódottsságában állítólag felvette a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal, és követelte a tranzakció végrehajtását.

Laurence Day, az Indexed Finance társalapítója szerint a gyanúsított letartóztatása nem hoz sok megnyugvást az áldozatoknak.

Megjegyezte, hogy az ellopott kriptovaluta nagy részét később egy másik hackertámadás során még egyszer elvették, ami tovább nehezíti a visszaszerzést.

Olvastad már? Nem mozdult a Bitcoin az Eric Trump-féle reklám után

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Shiba Inu és Dogecoin bálnák elhagyják a hajót – az XYZVerse-re váltanak, 40.000%-os növekedési potenciál miatt!

Vendégbejegyzés A népszerű mémérmék jelentős befektetői most egy új, feltörekvő projekt felé fordulnak, amely elképesztő hozamokat ígér. A piacon egyre több szó esik az akár 40.000%-os...

A Dogecoin lassú kilábalása – ezért kell az eladóknak volatilitásra készülniük

A Dogecoin (DOGE) továbbra is gyengélkedett, miközben a kriptopiac próbált stabilizálódni az előző hét zűrzavaros végjátéka után. A Bitcoin (BTC) május 23. óta egy mintát...

XRP hamarosan Bitcoin-szerű növekedést mutathat – Íme, miért lehet ez lehetséges

Az XRP a piaci trendet követve visszaesést szenvedett el a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. Ennek ellenére a token tartani tudta magát a 2 dollár feletti...

A Metaplanet Bitcoin-készlete elérte a 10.000 BTC-t, megelőzve a Coinbase-t

A Metaplanet részvényei több mint 20%-kal emelkedtek, miután bejelentették legújabb Bitcoin-vásárlásukat és egy 210 millió dolláros kötvénykibocsátást további vásárlások céljából. A japán befektetési cég, a Metaplanet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.