Egy kutatás szerint a kriptorendezvények résztvevőinek közel 80%-a férfi

A Bizzabo rendezvényeket elemző szoftvere szerint a különböző kriptorendezvények résztvevőinek 79%-a férfi.15 ország 100 különböző kriptopénzekkel kapcsolatos rendezvényén regisztrált résztvevőit vizsgálták.

Olvastad már? A Cboe újra beadta ETF-javaslatot, a következő határidő október eleje

Ebből derült ki, hogy a megjelentek jelentős hányada férfi. A vizsgált országok közt szerepel az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Belgium, Kanada, Izrael, Hongkong, Kína és Ausztrália. Ezek közül az USÁ-ban volt a legtöbb résztvevő és rendezvény.

Forrás: bizzabo.com

A résztvevők 57%-a dolgozik az üzleti , 14% az IT, 13% a szoftverfejlesztő, 10% a banki szektorokban, a maradék pedig egyéb területeken.
Forrás: bizzabo.com

Alon Alroy a Bizzabo társalapítója elmondta, hogy „a technológiai ágazathoz hasonlóan a virtuális pénzek terén is „rossz” a nemek aránya.”
Hozzátette:

„A résztvevők nem egyenlő nemi aránya azzal magyarázható, hogy főleg milyen területekről jönnek az érdeklődők. A pénzügyi és tech szektor is küzd ezzel a problémával.”

A kriptopénzek elsősorban erre a kettőre építenek.
2018 novemberében a cég kiadott egy nemi aránnyal és inklúzióval kapcsolatos jelentést, amelyből kiderült, hogy a rendezvényeken előadók 70%-a férfi. Ehhez az amerikai, kanadai és egyesült királyságban tartott eseményeket vizsgálták.

A vizsgálat szerint az USÁ-ban a legjobb az inklúzió, az előadók 35%-a nő és 65%-a férfi.
A kriptocégek elvégezték a saját kutatásaikat is a kriptobefektetők demográfiájáról. A Circle 2018 szeptemberében kiadott egy tanulmányt, amely szerint az Y nemzedék kriptobefektetői közül feleannyi a nő, mint a férfi.
A nők még mindig alulreprezentáltak a kripto- és blokklánciparban. Ennek ellenére egy 2018 júniusi kutatás szerint azon nők száma, akik kriptopénzbe fektetnék pénzüket, megduplázódott az év eleje óta. A kutatást az egyesült királyságbeli Block Exchange kriptotőzsde végezte.
Képek: bizzabo.com
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!

Legfrissebb bejegyzéseink

Christine Lagarde akadályozhatta meg a Binance görög engedélyét

Christine Lagarde állítólag személyesen avatkozott közbe, hogy Görögország ne engedélyezze a Binance európai működését. Az Európai Központi Bank elnöke, Christine Lagarde közvetlenül kérhette a görög miniszterelnököt,...

26 Polymarket-felhasználót azonosítottak be a koreai hatóságok

A blokklánc átláthatósága végül a dél-koreai Polymarket-felhasználók ellen fordult. A hatóságok nyilvánosan elérhető tranzakciós adatok és nyílt forrású hírszerzési módszerek segítségével azonosítottak 26 helyi felhasználót,...

Forexkereskedés a Binance-en – új terméket indít a kriptotőzsde

A kriptotőzsdék újabb frontot nyitnak a hagyományos pénzügyi piacokon: a Binance szeptember 21-én elindítja első, devizapárra épülő örökös határidős kontraktusát, amellyel a kereskedők a brazil...

A közel-keleti konfliktus fékezheti a bitcoin árfolyamát

A közel-keleti konfliktus újabb fronttal bővülhet, miközben a bitcoin éppen egy erőteljes felpattanás után próbálja megtartani a 82.000 dollár alatti szinteket. A legnagyobb kriptovaluta néhány nap...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.