A Binance 1000 új alkalmazott felvételét tervezi

A világ legnagyobb kriptovaluta tőzsdéje jelentős lépéseket tesz a szabálykövetés érdekében, és idén 1000 új alkalmazott felvételét tervezi.

Közülük mintegy 200 fő kifejezetten a szabályozási megfelelésre fog összpontosítani.

A Binance a szabályok betartására törekszik

A Binance kiemelt fontosságúvá tette a megfelelési csapatának bővítését, akik a törvények betartását figyelik a vállalaton belül, így a tervezett új pozíciók legalább 20%-át erre szakosodott szakemberekkel kívánja betölteni.

A vállalat erre fordított éves kiadásai jelentősen megnőttek, mostanra már meghaladják a 200 millió dollárt, ami igen jelentős emelkedés a korábbi évek néhány millió dollárjához képest.

binance
Forrás: X

A több per és a korábbi alapító, CZ börtönbüntetése kétségtelenül erős motivációt jelentett ebben az esetben.

A Binance vezérigazgatója, Richard Teng egy interjúban kiemelte ennek a kezdeményezésnek a fontosságát, és elmondta, hogy az év végére a Binance azt tervezi, hogy megfelelési munkatársainak számát 500-ról 700 főre növeli, egy átfogó cégfejlesztési stratégia részeként, amely a hatékonyság javítását célozza.

A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

A Binance toboroz, de van más hír is?

A Binance erőfeszítései nem korlátozódnak csak a toborzásra, a vállalat aktívan együttműködik a világ különböző bűnüldöző szerveivel is.

Például a Binance nemrégiben sikeres akcióban vett részt Makaó Igazságügyi Rendőrségével a kriptovalutával kapcsolatos csalások elleni küzdelemben, és a közelmúltban bejelentette, hogy több mint 73 millió dollár értékben sikerült visszaszereznie ellopott pénzeszközöket.

Jogi kihívások a Binance számára

A Binance továbbra is rendszeresen szembesül jogi kihívásokkal, a számos intézkedése ellenére.

Az amerikai SEC eljárást indított a tőzsde és korábbi vezérigazgatója, Changpeng CZ Zhao ellen, azzal vádolva őket, hogy be nem jegyzett értékpapírokat értékesítettek.

Míg a Binance azonnal cáfolta ezeket a vádakat, Teng hangsúlyozta, hogy a vállalat a bíróságon is folytatni fogja a harcot az ilyen gyanúsítások ellen.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? A Fed elnök „Itt az ideje a kamatcsökkentésnek”, begyújthatja a kripto rallyt?

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Binance bStocks máris a második legnagyobb tokenizált részvény-kibocsátó lett

A tokenizált részvények piaca eddig olyan volt, mint egy ígéretes, de lassan növekvő vállalkozás, amelyről mindenki beszélt, de kevesen használták. Az elmúlt év ezt alaposan...

15 év börtönt kapott a Delio vezérigazgatója a 49 milliós csalásért

A kripto-hitelezői korszak, amelyet a Celsius, a BlockFi és a hasonló platformok fémjeleztek, ismét a bírósági termekbe költözött. A legújabb fejlemény Dél-Koreából jött, ahol a szöuli...

A Bank of England a digitális fontot próbálgatja, és a Polygon az egyik kulcsszereplő

A digitális valuták világában a legtöbb hír arról szól, hogy egy jegybank „vizsgálja a lehetőségeket", de a kísérletekből ritkán lesz valóság. Vagy csak nagyon lassan....

Az Ethereum kínálatának harmada már stakingben van, de a jutalom-vita árnyékot vet rá

Az Ethereum egyik legfontosabb mutatója mostanra átlépett egy szimbolikus küszöböt. A hálózat készletének 34 százaléka stakingben van, ami azt jelenti, hogy az ether nagyjából harmada...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.