40%-ot emelkedett a Blast token az aidrop után

A második rétegű Etherem hálózat, a Blast 40%-os árfolyam-növekedést produkált, miután a készlet 17%-át airdrop formájában osztottak szét a jogosult felhasználók között.

Erős kezdés

A régóta várt BLAST token, amely az Ethereum második rétegű hálózatának része, jelentős, 40%-os növekedést produkált, mégpedig rögtön a piacra lépés után, jobb teljesítményt nyújtva, mint az elmúlt hetek más nagy nevű airdropjai.

A token 0,02 dolláros áron debütált, ami a bevezetéskor 2 milliárd dolláros kapitalizációt jelentett.

A CoinGecko adatai alapján a BLAST ára azóta több mint 40%-kal emelkedett, és jelenleg már 0,022 dolláron áll.

Ez a növekedés éles ellentétben áll a közelmúltbeli tokenindulások teljesítményével, mint például a zkSync és a LayerZero tokenek esetével, amelyek bevezetésük óta 46%-ot, illetve 43%-ot estek.

A korai felhasználók jutalma

Az airdrop során a BLAST teljes kínálatának 17%-át osztották szét, amelyből 7% azoknak a felhasználóknak jutott, akik a bridge-szolgáltatást használták, és ETH-t vagy USD-t küldtek a Blast hálózatára tavaly év végén.

További 7% azoknak a felhasználóknak jutott, akik hozzájárultak a decentralizált alkalmazások teszteléséhez, kipróbálásához a hálózaton, míg 3% a Blur Alapítványhoz került, jövőbeni airdropok céljából.

Az airdrop természetesen némi kritikát is kapott a közösségtől az X platformon, főként olyanoktól, akik úgy vélték, hogy a bevezetési értékelés elmaradt a várakozásaiktól.

Olyan nincs, hogy mindenkinek meg lehessen felelni, és sokan képesek még az ingyen pénzen is hisztizni.

Arthur Cheong, a DeFiance Capital kripto-befektetési cég társalapítója szerint a BLAST 2 milliárd dolláros értékelése meglepetésként érte, mivel ő inkább 5 milliárd dollár körüli értékelésre számított.

Kritikák és kockázatok

A Blast hálózat, amelyet a Blur alkotója, Tieshun Roquerre – a közösségi médiában talán jobban ismert nevén PacMan – alapított, novemberben több alkalommal is kritikát kapott a saját befektetőitől, mert nem működött számos alapvető funkció a hálózaton, a felhasználók viszont több hónapra zárolták az ETH-jukat.

Mint számos más airdrop, a Blast kezdeményezése is csalók özönét vonzotta az X platformra.

A csalók gyakran választják a nagyszabású airdropokat, hogy legitim kinézetű másolatokként tűnjenek fel, mivel az ilyen pénzosztás általában azt követeli meg a kriptofelhasználóktól, hogy csatlakoztassák a tárcájukat és aláírjanak tranzakciókat az elosztott tokenek igényléséhez.

Így, ha a csalók sikeresen tudnak hamis szerződéseket aláíratni a felhasználókkal, akkor megszerezhetik a pénzüket a tárcáikból.

Ez történt valakivel a napokban, a Scam Sniffer azonosított egy felhasználót, aki egy Blast airdrop csalás áldozatává vált, és több mint 217 000 dollárt veszített, miután több adathalász aláírást is végrehajtott.

Olvastad már? Kriptopiaci megfelelőség: a tengerár, amely minden iparági szereplőt felemel

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Shiba Inu és Dogecoin bálnák elhagyják a hajót – az XYZVerse-re váltanak, 40.000%-os növekedési potenciál miatt!

Vendégbejegyzés A népszerű mémérmék jelentős befektetői most egy új, feltörekvő projekt felé fordulnak, amely elképesztő hozamokat ígér. A piacon egyre több szó esik az akár 40.000%-os...

A Dogecoin lassú kilábalása – ezért kell az eladóknak volatilitásra készülniük

A Dogecoin (DOGE) továbbra is gyengélkedett, miközben a kriptopiac próbált stabilizálódni az előző hét zűrzavaros végjátéka után. A Bitcoin (BTC) május 23. óta egy mintát...

XRP hamarosan Bitcoin-szerű növekedést mutathat – Íme, miért lehet ez lehetséges

Az XRP a piaci trendet követve visszaesést szenvedett el a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. Ennek ellenére a token tartani tudta magát a 2 dollár feletti...

A Metaplanet Bitcoin-készlete elérte a 10.000 BTC-t, megelőzve a Coinbase-t

A Metaplanet részvényei több mint 20%-kal emelkedtek, miután bejelentették legújabb Bitcoin-vásárlásukat és egy 210 millió dolláros kötvénykibocsátást további vásárlások céljából. A japán befektetési cég, a Metaplanet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.