PwC: Izgalmas év vár a kriptopiacra

Henri Arslanian, a hongkongi PricewaterhouseCooper (PwC) könyvvizsgáló cég fintechért és kriptopénzekért felelős vezetője szerint 2019-ben jóval több intézményi játékos lép majd piacra.

Olvastad már? Ezek voltak az idei bitcoinárjóslatok – összefoglaltuk

„Nagyon izgalmas lesz mindaz, ami 2019-ben a kriptopiacra vár.”

Arslanian kifejtette, hogy a következő év ilyen szempontból eltérő lesz 2018-tól, mivel egyre több átlátható törvény és szabályozás kerül bevezetésre.

Elmondta, hogy szerinte a kriptotérbe ezen felül „számos egyéb nagy bank” fog belépni – néhány ezek közül saját megoldásokkal, néhány pedig valamilyen kriptotársasággal való együttműködés vagy befektetés révén. Ezek a hajtóerők „intézményi szintre emelik” az ágazatot, amely – szerinte – az iparban nagyon fontos.

Nemrég hangot adott azon véleményének is, miszerint a kriptóba eddig azért nem léptek be a nagy játékosok, mert nem tudják magukat semmivel biztosítani.

„A intézményileg orientált kriptotársaságok nagy része szeretne megbízható biztosítást, sok esetben azonban ez egyébként is szabályozói vagy törvényes kötelességük. Az ilyen lehetőség viszont minden erőfeszítés ellenére egyelőre nem lehetséges.”

A PwC egy nemzetközi hálózat, amely tanácsadó és könyvvizsgáló szolgáltatásokat kínál. A londoni székhellyel rendelkező társaságot 1849-ben hozták létre, és egyik a „Négy Nagy”-nak, amely a 4 legnagyobb könyvvizsgáló céget jelöli. Hongkongi irodájuk tanácsadó szolgáltatások díjaként 2017 végétől bitcoint is elfogad.

Forrás: kryptomagazin.sk

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép napod!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Amikor a bankok és a kriptó már nem külön világként jelennek meg

A kriptószabályozásról szóló vita az Egyesült Államokban egyre kevésbé arról szól, hogy legyen-e kriptó a pénzügyi rendszerben. Sokkal inkább arról, hogyan illeszkedik be. Scott Bessent...

Ezért kényszeríti a Bitcoin legutóbbi letörése a BTC-tulajdonosokat pozícióik csökkentésére

A Bitcoin (BTC) legutóbbi árfolyammozgása újabb aggodalmakat váltott ki a további lejtmenet kockázata miatt, mivel kulcsfontosságú értékeltségi szintek kezdtek elesni. A piac már nem pusztán...

A szabályozás nem csak elmélet, és a Helix lefoglalása is ezt bizonyítja

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium lezárta a több, mint 400 millió dollárnyi kriptoeszköz elkobzását magával hozó ügyet, amelyek a Helixhez kapcsolódtak. A Helix egy bitcoin-mixer szolgáltatás...

A 2026-os év 6 legmegbízhatóbb kriptotőzsdéje: Binance, Bitget és a többiek

Nincs pontos adat az aktív kriptotőzsdék számáról. A becslések 200 és 2000 platform létezhet jelenleg. Ez a nagy eltérés abból adódik, hogy a tőzsdéket különböző...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.