A Federal Reserve nem látja szükségét a digitális dollárnak

Michelle Bowman, a Fed egyik vezető tisztviselője nemrégiben úgy fogalmazott, hogy egyelőre nem érzik szükségesnek, hogy a Fed kifejlesszen egy digitális valutát.

Bowman a Harvard Law School egyik rendezvényén vett részt, ahol a beszédében kifejtette, egy CBDC létrehozására meggyőző érvek kellenek, és ilyen egyelőre nincs, ráadásul azt sem tudják, hogy egy ilyen pénznem miért tudná a jelenlegi pénzeknél jobban megoldani a különböző problémákat.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A CBDC-k támogatói sokszor azzal érvelnek, hogy a technológia a fizetési rendszerek minden hibáját ki tudja javítani, egyenlőséget biztosítana, és egyszerűbbé tenné a lakosság pénzügyeit, a pénzhez való hozzáférést.

Bowman szerint viszont egyelőre kétséges, hogy egy CBDC tényleg jobban meg tudná-e oldani ezeket a feladatokat, mint a vállalati szféra működő megoldásai, többek között az instant fizetési szolgáltatások.

Bowman megemlítette a Fednow rendszert is, amely pontosan ugyanezt a funkciót látja el, és amely infrastruktúrája már most is létezik és használható, anélkül, hogy a jegybanki digitális valuták jelentette kockázatokkal számolni kellene.

Bowman úgy véli, a CBDC-k jelentős veszélyeket rejthetnek magukban, és nagy hátrányokkal járhatnak, többek között a hagyományos bankrendszert teljes mértékben szét tudnák zilálni.

Ha rosszul vannak megtervezve, akkor ennek a következményei a fogyasztókat és a vállalkozásokat is érinthetik, mégpedig negatívan.

„Egyelőre semmiféle bizonyítékot nem láttam arra vonatkozóan, hogy egy CBDC jobban el tudja végezni a feladatát, mint bármely jelenlegi alternatíva, amely a vállalati szférából érkezik. Az sem tiszta, hogy miért lenne kevésbé kockázatos a fogyasztók és a vállalkozások számára.”

Bowman szerint főleg a nem várt következmények lehetnek károsak, például a magánszférát érintő aggodalmak, vagy a bankrendszerre gyakorolt hatások.

Emellett az USA bankrendszere stabilan működik, és hatékonyan szolgálja az ország gazdaságának minden résztvevőjét.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A Fed tisztviselője úgy véli, további kutatás és adatgyűjtés kell még a CBDC-k esetén, és a központi banknak a nemzetközi példákat is fokozott figyelemmel kell követnie.

Azt is külön kiemelte, hogy mindettől függetlenül a bevezetés kockázatai semmiképpen nem tűnnek el, és, hogy tisztázatlan a CBDC-k valós előnye az USA számára.

Olvastad már? Egy biztonsági hiba miatt kiszivároghattak a TUSD-felhasználók adatai

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Drágul a Bitcoin előállítása – emelkedő költségek, csökkenő haszon

Míg 2024 negyedik negyedévében egyetlen Bitcoin kibányászásának mediánköltsége még csak 52.000 dollár volt, ez 2025 első negyedévében 23%-kal emelkedett, és a második negyedévben ismét tovább...

Egy darknet drogbirodalom bukása, és a Binance segítsége

Hadd mondjak egy sztorit, amiben minden benne van, bűnözés, kriptó és egy kis digitális macska-egér játék. Kiderült, hogy még a legrafináltabb drogdílerek sem bújhatnak el,...

A Bitget a Montreux-i első Crypto Jazz Fesztivál főszponzora lesz

A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat büszkén jelenti be, hogy főtámogatóként vesz részt az első Crypto Jazz Fesztiválon, amelyet 2025. július 9. és 12....

Argentína lehet a Cardano nagy dobása?

Argentína, amit eddig inkább a tangóról és a marhahúsról ismertünk, most a kriptopénzek világában is főszerepet kaphat. Charles Hoskinson, a Cardano alapítója szerint az ország lehet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.