A Huawei új csipje a bitcoin-bányászok számára is csábító

A The Miner Mag hasábjain jelent meg a spekuláció, amely szerint a Huawei legújabb, okostelefonokba való csipje, a Kirin a bányászok fantáziáját is megmozgatta, a cég pedig ennek hatására kettőzte meg az erőfeszítéseit a fejlesztések terén.

Az N+2 névre hallgató csipet az SMIC gyártja, Kína saját félvezető-gyártó vállalat, így az ország egyre kevésbé függ a nyugati technológiától.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A csipek első vevői között feltűntek a bányászvállalatok, mikor a cég piacra dobta az N+1 modellt, így a bitcoin-bányászat, illetve az ilyen cégek megrendeléseiből származó bevétel nagy szerepet játszott abban, hogy a cég kifejlesztette a következő generációs termékét.

A sajtóhírek szerint a Huawei nehézségekkel szembesült a hardvergyártás során, mikor az USA kereskedelmi tiltást vezetett be ellene 2019-ben.

Ezután a tajvani TSMC nem szállított nekik több csipet, a Huawei pedig az SMIC csapatához fordult, hogy ők gyártsák le a szükséges eszközöket.

Az első időben a vállalat viszont nem tudott megfelelő minőségű, 7 nm-es csipeket gyártani.

A bányászok pedig itt is bekerültek a képbe, hiszen 2020 végén az SMIC első generációs csipjeihez a Canaan, egy bányászgépeket gyártó cég kezdett el terveket készíteni.

A sikert követően a pénzügyi beszámolók alapján a Canaan volt a csipek egyik legnagyobb felvásárlója, lehetővé téve a további fejlesztéseket.

Emellett más vállalatok, például az Innosilicon vagy a Miner-VA szintén nagy tételben vásárolták a cég termékeit, így ez is közvetlenül hozzájárult az új csip kifejlesztéséhez.

Természetesen nehéz meghatározni, hogy egészen pontosan mekkora mértékben befolyásolták a bányászok a cég tevékenységét, de ahogyan a Miner Mag megjegyzi, a bányászcégek az első vevők között tűntek fel, és azóta is a legnagyobb vásárlói az SMIC 7 nm-es csipjeinek.

Az ekkora vevők jelenléte nagymértékben elősegíti egy vállalkozás nyereségességét, és így könnyebbé teszi a problémamegoldást, vagy éppen az innovációt.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Ennek köszönhetően vált lehetségessé, hogy Kínában elkészülhetett egy újfajta csip, amely aztán a helyi gyártású telefonokba kerülhet.

Ennek a következményeként pedig Kína függősége a nyugati technológiától nagymértékben csökkent.


Olvastad már? Videójátékok: a kriptovaluták végső játszótere?

Forrás: news.bitcoin.com

Kiemelt kép: Web Summit

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Shiba Inu és Dogecoin bálnák elhagyják a hajót – az XYZVerse-re váltanak, 40.000%-os növekedési potenciál miatt!

Vendégbejegyzés A népszerű mémérmék jelentős befektetői most egy új, feltörekvő projekt felé fordulnak, amely elképesztő hozamokat ígér. A piacon egyre több szó esik az akár 40.000%-os...

A Dogecoin lassú kilábalása – ezért kell az eladóknak volatilitásra készülniük

A Dogecoin (DOGE) továbbra is gyengélkedett, miközben a kriptopiac próbált stabilizálódni az előző hét zűrzavaros végjátéka után. A Bitcoin (BTC) május 23. óta egy mintát...

XRP hamarosan Bitcoin-szerű növekedést mutathat – Íme, miért lehet ez lehetséges

Az XRP a piaci trendet követve visszaesést szenvedett el a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. Ennek ellenére a token tartani tudta magát a 2 dollár feletti...

A Metaplanet Bitcoin-készlete elérte a 10.000 BTC-t, megelőzve a Coinbase-t

A Metaplanet részvényei több mint 20%-kal emelkedtek, miután bejelentették legújabb Bitcoin-vásárlásukat és egy 210 millió dolláros kötvénykibocsátást további vásárlások céljából. A japán befektetési cég, a Metaplanet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.