Leállt a Hotbit tőzsde, kiutalásra kérik a felhasználókat

Május 22-én jelentette be a Hotbit kriptotőzsde, hogy végleg leállítják a platformot.

A felhasználókat megkérték, hogy legkésőbb június 21-ig utalják ki a tárcáikból a bent lévő kriptóikat.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A hivatalos bejelentésben a tőzsde úgy fogalmazott, hogy miután tavaly augusztusban az egyik alapítójuk ellen nyomozást indítottak, a működésük körülményei fokozott mértékben nehezedtek. Az akkori események miatt hetekig tartó leállásra kényszerültek.

A Hotbit emellett az iparági problémákra is hivatkozott, amelyek szintén szerepet játszottak a végső döntés meghozásában.

Előbb az FTX tőzsde bedőlése, majd a jelenleg is tartó banki válság miatt az USDC stablecoin még a dollárhoz való kötöttségét is elvesztette egy időre, amely esemény a tőzsde pénzügyi helyzetére is hatással járt.

Emellett többször is szenvedtek el kibertámadást, valamint különböző rosszindulatú támadásokat, amelyek a rendszer gyenge pontjait próbálták kihasználni.

A csapat úgy véli, a centralizált tőzsdék helyzete csak nehezedni fog, és a hosszú távú trendek nem túl kedvezőek.

Mindössze két választás van, decentralizálttá válni, vagy teljesen engedelmeskedni a politikai szabályozásnak.

A hivatalos bejelentéssel egy időben több közösségi tag is arra panaszkodott, hogy nem tudják kiutalni a pénzüket a platformról.

Néhányan viszont arra figyelmeztettek, hogy rengeteg adathalász link indult útjára a neten, és próbálja megtéveszteni a felhasználókat, akik azt hiszik, hogy a valódi Hotbit tőzsde oldalát jeleníti meg a Google kereső.

A Hotbit úgy tűnik, bedobja a törölközőt, más tőzsdék egyelőre a további küzdelmet választják, hogy ki tudják javítani a kriptoipar problémáit.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

A Coinbase nemrégiben indított egy kampányt, amely szerint újítanának a jól bevált rendszeren, az OKY pedig még ennél is tovább ment, és úgy fogalmazott, hogy ők a nulláról újraépítenék az egész iparágat.

Olvastad már? A Fairspin eddigi legnagyobb nyereménye, egy szerencsés játékos 4,15 millió dollárt nyert

Forrás: cointelegraph.com

Kiemelt kép: Satheesh Sankaran

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.