Több millió dolláros büntetést szabott ki a SEC árfolyam-manipulációért

Egy több, mint hét hónapja folyó jogi eljárás zárult le a napokban, a bíróság a SEC, az amerikai tőzsdefelügyelt javára döntött a Hydrogen Technology Corp ellen folytatott ügyében.

A cég korábbi vezetője, Michael Ross Kane szintén az alperesek között volt, és őt is bűnösnek találták.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A vádak szerint a cégvezető irányításával a vállalat piaci manipulációt folytatott, az árfolyamok befolyásolásával, így most összesen 2,8 millió dolláros büntetést kell megfizetniük.

Az összegből nagyjából 1,5 millió dollárt azért kell visszafizetniük, mert a becslések alapján ennyi nyereséget tudtak törvénytelen, manipulációval megszerezni, és körülbelül 1 millió dollár a tényleges büntetés mértéke.

Kane egyénileg, személyesen 260 ezer dolláros büntetést kapott. Az összeg fennmaradó része pedig a jogi költségek fedezésére szolgál.

A SEC tavaly novemberben fogta perbe a Hydrogent, azt állítva, hogy az ügyvezető, Kane a cég egyik leányvállalatát, a Moonwalkers Trading Limited-et közvetítőként használva mesterségesen feltornázta a HYDRO token kereskedési forgalmát és árfolyamát.

A SEC irataiból kiderül, hogy Kane, és a Moonwalkers ügyvezetője, Tyler Ostern tulajdonképpen meghamisították a piaci volument, azt a látszatot keltve, hogy hatalmas az igény a tokenekre.

A HYDRO tokeneket airdrop, jutalom, és közvetlen értékesítés során hozták forgalomba, még 2018 során.

A SEC úgy fogalmazott, hogy Ostern egy mesterségesen felpumpált árfolyamon adta el a tokeneket, így összesen 2 millió dolláros profitot szerzett a Hydrogen számára.

A per beadása után Oster azonnal megegyezett a bírósággal, 41 ezer dolláros büntetés fejében.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Kane és a Hydrogen esetében jelenleg érvényben van a SEC-tiltás, amely alapján nem adhatnak el több HYDRO tokent, amíg a hivatal ki nem vizsgálja az ügyet, és meg nem állapítja, hogy értékpapírról van-e szó, vagy sem.

Kane viszont nem lett eltiltva a kriptopiactól, így személyes célra továbbra is vásárolhat és adhat el tokeneket.

zeta

Olvastad már? A Bitcoin árai a kereskedők számára a fordulatot jelenti

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az XLM árfolyamának bizonytalan jövője: hol érheti el a következő szintet?

Az XLM ára kedden ismét nyomás alá került. Az eszköz a rövid távú EMA sáv alá esett. Az árfolyam így medvés tartományba került. Többször sem...

Az Ethereum és Solana új csúcsokra készül – de az XYZVerse lehet a következő milliomoskészítő mémcoin?

Vendégbejegyzés Az Ethereum és a Solana eddig is a piaci emelkedések kedvenc tokenjei voltak, mindig hatalmas figyelmet vonzva. Most azonban egy új kihívó, az XYZVerse (XYZ)...

Bitcoin pánikjelzések erősödnek – ismétlődhet az áprilisi 30 ezer dolláros ugrás?

A legutóbbi visszahúzódás közepette, amikor a Bitcoin 113.000 dollár alá csúszott, a piac idegessége vált nyilvánvalóvá. A kereskedők egyre óvatosabbak: a 30 napos opciós delta ferdeség...

Robinhood listázta a SUI tokent – az ár azonnal reagált

Augusztus 19-én az amerikai kereskedési óriás, a Robinhood bejelentette a SUI spot kereskedésének listázását, ezzel milliók számára téve elérhetővé a tokent. A hír gyorsan felpörgette...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.