Ismét megindult a kriptopiac

A FOMC ülése után a piacok ismét erőre kaptak, a kereskedők úgy vélik, pozitívak a kilátások.

A Fed nyilvánosságra hozta, hogy hogyan képzelik el a közeljövőt, milyen kamatpolitikával szabnának gátat a növekvő inflációnak, és hogyan akarják kezelni a gazdaságot, amely a monetáris szűkítés dacára is túlteljesíti az elvárásokat.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Szinte minden tisztviselő támogatja a Fed 0,25%-os kamatemelését, néhányan pedig akár fél százalékot is elképzelhetőnek tartanának.

Emellett abban is egyetértettek, hogy a kamatemelés lassítása megfelelő lépés, amely lehetővé teszi a kockázatok megfelelő kezelését.

Azt is többen megemlítették, hogy még mindig fennáll a lehetősége egy recessziónak az idei évben.

A Munkaügyi Hivatal legújabb jelentése viszont azt állítja, hogy januárban 517 ezer új állás jött létre, ez pedig ahhoz vezetett, hogy a Fed egyelőre nem foglalkozik a recesszió lehetőségével.

A hivatalnokok úgy fogalmaztak, hogy a résztvevők között szinte teljes egyetértés született abban az ügyben, hogy a FOMC jelentős haladást tudott elérni a gazdaság megsegítése terén a tavalyi év során, és egy fenntarthatóbb, kezelhetőbb monetáris politikát tudnak folytatni.

A résztvevők szerint továbbra is a terv szerint tudnak haladni, és csökkenteni a Fed értékpapír-állományát, ahogyan ebben már korábban megállapodtak.

Azt is egyértelműen elismerték, hogy tudatában vannak a kockázatnak, hogy az infláció csökkentése esetleg további intézkedéseket is szükségessé tehet.

Hogy pontosan mi is lehet ennek a forgatókönyve, az egyelőre nem biztos, de a négy hét múlva esedékes következő bizottsági ülés során már több információ áll majd a szabályozók rendelkezésére, pontosabban lehet látni, hogy a kamatváltoztatásra hogyan reagál a gazdaság.

A Fed márciusra időzítette a következő ülését, és március 22 lesz a következő kamatdöntés dátuma.

Addig a befektetők a munkáltatói, és az inflációs adatok alapján tudnak döntéseket hozni.

Mostanra már majdnem egy éve folyamatosan emelik a kamatot fél, 0,75%-kal, január végén, február elején viszont a Fed úgy döntött, visszatér egy szerényebb növekedési ütemre. Akkor csak 0,25%-kal növelték az alapkamatot.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

A kriptopiac jól fogadta a híreket

A kereskedők optimizmust tanúsítanak a hírek kapcsán, és a BTC árfolyama bikásan kezdett mozgolódni.

Az erősödés egyelőre nem nagy, mindössze fél százalék, és az ETH esetén sem lehet nagyobb menetelésről beszámolni, de a hangulat jónak mondható, dacára annak, hogy az elmúlt naphoz képest a teljes kriptopiaci kapitalizáció pár százalékkal esett.

Sokkal nagyobb volatilitást kaptak viszont a részvénykereskedők, rávilágítva a tényre, hogy a Fed-től érkező hírek mennyire befolyásolják a piai csúcsok feltűnését.

Most a Dow Jones Industrial Average gyakorlatilag mozdulatlan, semmiféle jelentős elmozdulása nincsen az eddigi szintekről.

Az SP500 0,1%-os emelkedést mutat, a Nasdaq Composite pedi 0,3%-kal emelkedett meg.


Olvastad már? A Reddit alapítója 50 ezer ethereumot vásárolt

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

OpenAI-modellek törtek ki a tesztkörnyezetből és feltörték a Hugging Face-t

Az OpenAI kedden közölte, hogy MI-modelljeinek egy csoportja – köztük a GPT-5.6 Sol és egy nagyobb tudású, még ki nem adott modell — múlt héten...

Bitcoin kiáramlás a Binance-ről: erősödhet a vevői oldal 65.000 dollárnál?

A bitcoin (BTC) vevői 65.000 dollárnál „jobb felszívódást” mutatnak, miután a Binance-nél közel két éve a legnagyobb nettó kiáramlást mérték. A Binance napi 9000 BTC-s kiáramlása...

Nyomás alá került a Hyperliquid árfolyama, miközben a HYPE 60 dollár alá esett

A Hyperliquid felpattanási kísérlete ismét kudarcot vallott, miután az altcoin 63 dollárnál ellenállásba ütközött. Ennek következtében a HYPE bezuhant, áttörte a 60 dolláros támaszt,...

A részvények felé fordulhattak a dél-koreai kriptobefektetők

Dél-Korea legnagyobb kriptotőzsdéin az elmúlt évben meredeken visszaesett a kereskedési aktivitás, miközben az ország részvénypiaca szárnyalt. Ez arra utal, hogy a lakossági spekulatív érdeklődés a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.