A Reddit alapítója 50 ezer ethereumot vásárolt

Alexis Ohanian kifejezetten optimista a kriptopénzek tekintetében, és a korai ethereum befektetésének a jövedelmét is a saját kockázati befektetési vállalkozásában kamatoztatja.

A jelentések szerint 2014-ben, a privát befektetők között jutott hozzá 50 ezer ether tokenhez, 30 centes áron, azaz összesen 15 ezer dollárért.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Ohanian a Forbesnek adott interjújában beszélt arról, hogy már korán érdekesnek találta a decentralizáció gondolatát, és ezért vélte úgy annak idején, hogy az Ethereum jövedelmező befektetés lehet.

Ohanian készlete a jelenlegi árfolyammal számolva 82,5 millió dollárt ér, ez pedig több, mint félmillió százalékos növekedésnek felel meg.

„Én örmény származású vagyok, és az emberek, akiknek a tudatában, vagy a történelmében jelen van az állami zsarnokság gondolata, a vagyon elkobzása, azok nagyon is tudják értékelni egy olyan pénznek a létezését, amely nincs az állam kontrollja alatt. Ez az ötlet engem is megfogott, és azt hiszem, ezért voltam vevő a decentralizált pénz ötletére.”

Ohanian elmondta, a családja vagyonát is ellopták a török katonák az első világháborúban elkövetett örmény népirtás során, és ezért is tartja fontosnak, hogy létezzen lefoglalhatatlan tulajdon.

Pontosan emiatt számít nagy támogatónak a saját tárolás, a kulcsok saját kezelése terén, és a saját kriptós befektetései esetén is ügyel arra, hogy maga kezelje a kulcsokat, ne hagyja tőzsdén a pénzt, mivel azokat túlságosan is eléri az államok keze.

Mikor pedig hallott az Ethereumról, felismerte, hogy a fejlesztők milyen sok féle eszközt fel tudnának építeni a rendszerre.

Ennek eredményeképpen döntötte el, hogy a korai szakaszban befektet az ETH-ba, de elismeri, hogy így utólag visszagondolva sokkal bátrabb is lehetett volna.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Ohanian 2020-ban alapította meg a saját kockázati befektetési vállalkozását, amellyel eddig 29 kriptós startupba fektetett be.

Tavaly februárban 500 millió dolláros tőkét szerzett, hogy hasonló befektetéseket tudjon tenni.

Ohanian is azok táborába tartozik, akik szerint a medvepiac kiváló lehetőséget nyújt, hogy a befektetők jutányos áron jussanak hozzá ígéretes eszközökhöz.

Emiatt a jelenlegi piaci lejtmenetet kifejezetten jónak tartja a kriptoipar hosszú távú teljesítménye szempontjából.

A befektetési cége jelenleg nagyjából 750 millió dolláros állományt kezel.

Emellett elismeri, hogy a kriptopiac rendkívül volatilis, mégis úgy véli, mára a világban már rengetegen vannak, akik tudatára ébredtek az infláció masszív mértékének, és, hogy ez mit jelent.

Ebből a szempontból nézve viszont már lényegesen kezelhetőbb a volatilitás.


Olvastad már? Tovább erősödhet az USA szabályozói felügyelete a kriptoiparon

Forrás: cointelegraph.com

Kiemelt kép: Alpha Photo

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum árfolyama drámai fordulóponton

Az Ethereum (ETH) ismét a kriptopiac középpontjába került, ahogy az árfolyam a 4200 dolláros szint körül mozog. A veterán kereskedő, Matthew Dixon több lehetséges forgatókönyvet...

Az új elnökkel új hozzáállás is tapasztalható az SEC-nél a kriptovalutákkal kapcsolatban

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins szerint csak kevés kriptovaluta számít értékpapírnak. Ez része annak, hogy az ügynökség újragondolja, mit tekint értékpapírnak...

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.