A vártnál is nagyobb a Blockfi vesztesége az FTX bedőlése miatt

A Blockfi csődeljárás során a különböző pénzügyi jelentéseket cenzúrázva adták ki, üzleti titkokra hivatkozva.

Most viszont nyilvánosságra jutottak a valódi számok, és ezek alapján 1,2 milliárd dollár hiányozhat a Blockfi kasszájából.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A CNBC-n megjelent híradás szerint a cenzúrázatlan számokból kiderül, hogy az FTX tőzsde számára 415 millió dollárt utalt a Blockfi, az Alameda Research számára pedig 831 milliót helyezett ki hitelként.

Azóta viszont mind az FTX, mind az Alameda bedőlt, fizetésképtelenné vált.

Az előzőleg eltitkolt számok most elméletileg véletlenül kerültek megosztásra, a károsultakat képviselő M3 Partners bizottságának a hibájából.

A korábbi beadványokból (pdf)ráadásul az is kiderül, hogy a Blockfi 12 millió dollárnyi bónuszt akart kifizetni a vezetőségi tagjainak, annak ellenére, hogy az ügyfeleiknek nem tudnak fizetni, mivel nincs annyi pénzük.

Az eddig kiadott, cenzúrázott jelentések a hivatalos közlemények szerint azért nem teljesek, mert különböző üzleti titkokat, fejlesztési, működési terveket tartalmaznak, valamint bizalmas kutatási eredményeket.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

A november végén tartott első meghallgatáson a Blockfi ügyvédei azt nyilatkozták, hogy a vállalat 355 millió dollárja ragadt be az FTX-nél, és 680 millió dollár az Alameda rendszerében.

Ezek valós ára viszont azóta változott, a BTC árfolyam-növekedésének az eredményeként.

A Blockfi szerette volna, hogy a csődeljárás során amennyire csak lehet, külön kezeljék az FTX és az Alameda rendszerétől, a saját megfogalmazásuk szerint is kifejezetten komplikált a cégek közötti pénzügyi viszony.

Tavaly júliusban az FTX.US 400 millió dolláros hitelt nyújtott a Blockfi részére, amelyet a Terra ökoszisztéma bedőlése miatti problémák tükrében kellett biztosítani.

A hitel 5%-os kamattal jött létre, és 2027 júniusában fog lejárni. A megegyezés viszont egy olyan kitételt is tartalmazott, hogy az FTX.US jogot szerzett a Blockfi felvásárlására, akár 240 millió dolláros összegért.

November végén a Blockfi beperelte SBF egy másik cégét, hogy visszakapja a letétbe helyezett eszközeit, többek között az online brókercég, a Robinhood részvényeit.

Ugyanezen a napon jelentett csődöt a Blockfi, arra hivatkozva, hogy a pár héttel előtte bedőlt FTX nehéz pénzügyi helyzetbe hozta, és nem tud eleget tenni a kötelezettségeinek.

Olvastad már? Bűvös mérföldkőhöz közelít az Ethereum hálózata

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Egy darknet drogbirodalom bukása, és a Binance segítsége

Hadd mondjak egy sztorit, amiben minden benne van, bűnözés, kriptó és egy kis digitális macska-egér játék. Kiderült, hogy még a legrafináltabb drogdílerek sem bújhatnak el,...

A Bitget a Montreux-i első Crypto Jazz Fesztivál főszponzora lesz

A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat büszkén jelenti be, hogy főtámogatóként vesz részt az első Crypto Jazz Fesztiválon, amelyet 2025. július 9. és 12....

Argentína lehet a Cardano nagy dobása?

Argentína, amit eddig inkább a tangóról és a marhahúsról ismertünk, most a kriptopénzek világában is főszerepet kaphat. Charles Hoskinson, a Cardano alapítója szerint az ország lehet...

Melyik mémérme érheti el az 1 dolláros szintet, miközben a Bitcoin-bálnák elkezdik a felhalmozást? Az $XYZ a figyelem középpontjába került

Egy új mémérme felkeltette a nagybefektetők, azaz a Bitcoin-bálnák érdeklődését. Ahogy ezek a szereplők megkezdik az akkumulációt, egyre többen teszik fel a kérdést: vajon melyik...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.