Egy svéd miniszter szerint a bitcoin-bányászat nem túl hasznos

-

Svédország energiaminisztere úgy véli, az ország akár hátat is fordíthat majd a bitcoin-bányászatnak, ha a hálózat energiaigénye túl magasra nő.
Így az legnagyobb európai bányásziparral rendelkező ország elveszítheti a vezetést. Khashayar Farmanbar nemrégiben úgy fogalmazott, hogy az ipari szektorokból egyre nagyobb energiaigényeket tapasztalnak, így Svédország lehet, hogy majd változtatni fog a bitcoinhoz való hozzáállásán.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


Egy nemrégiben adott interjúban azt mondta, hogy az ország nagymértékben fejlődő ipara egyre jobban igényli az elektromosságot, és így szerinte „a bitcoinnál hasznosabb dolgokra kell majd az áram”.
Svédország vonzó a bányászok számára, hiszen a víz- és szélenergiából származó tiszta áram olcsó, és bőségesen áll rendelkezésre.
Nagyon aggódnak viszont, hogy a Bitcoin túl sok energiát, amelyet pedig konferenciákra utazó politikusok magánrepülői is elhasználhatnának.
Ezért a Svéd Energiaügynökség nekilátott, hogy felmérje a digitális iparágak, főleg a kriptobányászat igényeit, de vélhetően messziről elkerülik majd, hogy a tévénézés vagy a közösségi-média energiaigényével foglalkozzanak.

Kereskedj $500 bonusszal es találd meg a következő Gem coint a KuCoinon!

A bányászfarmok elhelyezkedése nagymértékben függ az elérhető áram árától, mivel a profitot nagyban meghatározza, hogy mennyiért lehet kibányászni egy bitcoint.
A csökkenő árfolyamok így különösen éreztetik a hatásukat a bányászati iparon belül is. Farmanbar szerint a kormány akár be is tilthatja a bányászatot, de más forgatókönyvek is lehetségesek.
Sorrendet állíthatnak fel a fogyasztók között, hogy mely tevékenység teremt például több munkahelyet, de az is lehetséges, hogy egyszerűen csökkentik az adókedvezmények mértékét, amelyet az adatközpontok vehetnek igénybe.
Ezek a kedvezmények elsősorban arra hivatottak, hogy a nagy cégek, például a Microsoft vagy a Facebook az országba legyenek csábítva, főleg, hogy valószínűleg ilyen részvényekkel a politikusok is rendelkeznek.
Nem kívánt hatás viszont, hogy a kriptobányászat is vonzónak találja ezeket a kedvezményeket, főleg úgy nem, hogy a Bitcoin idővel az összes politikus munkáját elveheti.
Sukesh Kumar Tedla, a Svéd Blokklánc Társaság elnöke elmondta, a bányászat valóban sok energiát használ, de ugyanígy van az összes innovatív technológia esetében is.

„Úgy vélem, sok köztisztviselő, köztük az energiaminiszter is, hasznát látná, ha a blokklánc és a kriptopénzek területén megtanulna pár dolgot, és hozzájutna a megfelelő információkhoz.”

Tavaly Svédországból érkezett a javaslat, hogy az EU-nak be kellene tiltania a PoW bányászatot, a magas energiaigény miatt.
Ennek háttereként az úgynevezett klímacélokat adták meg, a szektort szabályzó végső törvényből viszont kivették ezt a részt.
Egy bányászati tiltás legnagyobb nyertesi közé tartozna például a svéd acélgyártás, ahol a cégek azt gondolják, hogy életképes ötlet a széndioxid-kibocsátás nélküli, fosszilis tüzelőanyagokat nélkülöző gyártás.
Ez persze csak a tényleges acélgyárra vonatkozik, az ércbányászat, az ahhoz használt gépek előállítása, a szállítmányozás, és az ennek során elhasznált fosszilis üzemanyag kérdése udvariasan mellőzve lenne.

„Svédország széndioxid-kibocsátását akár 10%-kal is csökkenteni tudnánk. Tiszta energiával tudnánk acélt gyártani, ha nem a bányászatra lenne elhasználva az áram.”


Olvastad már?  Lehet, hogy nem tart sokáig az ETH emelkedése

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Ripple (XRP) technikai elemzés 05.07.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) az elmúlt héten némi emelkedést tapasztalt, de még nem tudott emelkedő tendenciát kialakítani. A kereskedési volumen május 6-án, hétfőn, a bírósági tárgyalás...

A Hongkongi Bitcoin ETF-ek az első kiáramlást tapasztalják az indulás óta

A kiáramlások kizárólag a ChinaAMC-ből érkeztek, amelyből hétfőn 75,36 BTC távozott a terméket illetően. A hongkongi Bitcoin ETF-ek az április 30-i indulásuk utáni első visszaesésüket tapasztalták,...

Az Ethereum-címek emelkednek, ami az ETH-t 3000 dolláros szinten tartja? – Mi lesz a következő lépés?

Az Ethereum (ETH) a közelmúltban pozitív árfolyammozgásokat élt meg, ami visszatolta az árfolyamát a 3000 dolláros határ fölé. Egyidejűleg a címek száma 2022 óta nem...

A legjobb altcoinokat megvenni & HOLD, a 100X nyereségért az altcoin szezonban

Vendégbejegyzés Az altcoinok megragadták a jelentős hozamokat kereső befektetők figyelmét. A 2024-es bikafutás mozgásban van, az exponenciális növekedés lehetősége forró téma. Ez a cikk útmutatót kínál a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!