Több millió dollárnyi kriptót foglaltak le a fehérorosz hatóságok

Egy nemrégiben adott interjúban Fehéroroszország nyomozóhatóságának a vezetője elmondta, a hivatal emberei mára profik lettek a kriptopénzek lefoglalásában.
A hivatalos álláspont szerint a rendőri szervek már több millió dollárnyi kriptót foglaltak le a gyanúsítottaktól.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Dmitry Gora azt is elmondta az állami tévének adott interjújában, hogy rá voltak kényszerítve a technológia megtanulására, mivel a kriptók először a drog-ügyletekben, majd a gazdasági bűncselekmények kapcsán is megjelentek.
A hattóságoknak nem volt más választása, ki kellett dolgozni a metódust, hogy hogyan tudják lefoglalni ezeket a pénzeszközöket.
Az egykori szovjet tagköztársaság, és egyben Oroszország szövetségese még 2018-ban számos kriptós tevékenységet legalizált.
A fővárosban egy külön ipari parkot is alapítottak, Hi-Tech Park (HTP) néven, hogy minél több iparági céget meg tudjanak szólítani, például adókedvezményekkel, hogy az ország ne maradjon le a digitalizációban.

Professzionális Copy Trading a Bitget-től! Próbáld ki!

Tavaly nyáron aztán már megindultak a pletykák, hogy kínai mintára akár szigorítások is jöhetnek a kriptók részére.
A HTP hivatalnokai viszont leszögezték, semmiféle kormányzati szándék nincs a szigorításra. A pénzügyminiszter ráadásul egy új törvényjavaslattal is előállt, hogy engedélyezzék a befektetési alapok számára a kriptoeszközök birtoklását.
Idén áprilisban az Igazságügy-minisztérium kidolgozta a jogi hátterét, hogy a hatósági eljárások során hogyan lehet lefoglalni kriptopénzeket.
Ebben egy másik elnöki utasítás is helyet kapott, amely alapján az illegális tevékenységhez köthető kriptotárcákat monitorozzák is nyomon követik.
Dmitry Gora elég nyíltan fogalmazott az interjú során, hogy pontosan hogyan is zajlik egy ilyen lefoglalás.

Elmondása szerint mind állami ügynökségek, mind kereskedelmi szervezetek részt vesznek a folyamatokban.

„A kriptopénzeket egyfajta digitális szemétnek tekintjük. Az államnak pénzhez kell jutnia, hogy kompenzálni tudja az esetleges károkat, így meg kellett oldani, hogy pénzt csináljunk a szemétből. Nem akarok részletekbe belemenni, de megtanultuk, hogy hogyan megy ez. Mostanra kialakult forgatókönyvünk van, és elég jól működik. A lefoglalt pénz már rendes, normális pénzként létezik, a Nyomozóhatóság számláin.”

Olvastad már? A youtuber, aki jó lóra tett a bitcoinnal

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Az Anthropic történelmi egyezsége új korszakot nyithat az AI-szerzői jogban

Egy amerikai szövetségi bíróság hivatalosan jóváhagyta az Anthropic 1,5 milliárd dolláros egyezségét, amelyet több ezer szerzővel kötött. Az ügyben azzal vádolták a mesterségesintelligencia-vállalatot, hogy engedély...

Új szintre léphet a Hyperliquid a HIP-4 frissítéssel

A Hyperliquid HIP-4 néven frissítést javasolt, hogy bevezesse az engedély nélküli kimeneteli piacokat. A javaslat a protokollt az örökös határidős ügyleteken túl egy szélesebb, blokkláncon...

Ethereum-árfolyam: áttörheti az ether a 2100 dolláros szintet?

Az ether kedden hét hét után először tesztelte az 1950 dolláros szintet, ami 62 millió dollárnyi likvidálást váltott ki a tőkeáttételes short pozíciók körében. A mozgás...

A bitcoin bálnák a piaci esés közepén is halmoznak

A bitcoin (BTC) bálnái (az 1000 és 10.000 BTC közötti egyenleggel rendelkező számlák) május vége óta folyamatosan gyűjtik a kriptovalutát. Ez a felhalmozási időszak május...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.