Floki reklámok miatt vizsgálódnak Angliában

A brit reklámfelügyelőség vizsgálatot indított a FLOKI tokenek reklámkampánya ügyében.
A londoni buszokon, metrókon vásárlásra buzdító ajánlatok jelentek meg, bár a fejlesztőcsapat elmondása szerint legálisan vették meg a reklámhelyeket.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Ezzel együtt úgy vélik, a reklámfelügyelet cenzúrázni akarja őket, és a vizsgálatuk támadás a kriptopénzek és a szabad piac ellen.
Az ASA, az angol reklámfelügyeletet ellátó hatóság nemrégiben hivatalosan is a látókörébe vette az Elon Musk kutyájáról elnevezett tokent, illetve annak a tömegközlekedési eszközökön megjelent reklámjait.
Elon a Dogecoin iránti rajongása miatt megkapta a Dogefather becenevet, és egy tweetben beszélt arról, hogy a saját shiba inu fajtájú kutyáját Flokinak fogja elnevezni. Egy csapat pedig ezután létrehozta a FLOKI tokent, mind az Ethereum, mind a Binance Smart Chain hálózatán.
A csapat elmondása alapján a reklámhelyeket törvényese, szerződéses kereteken belül vásárolták meg.

„Még arra is figyeltünk, hogy a hirdetésben feltüntessük, hogy a kriptopénzek különösen volatilisek tudnak lenni.”

A londoni tömegközlekedési vállalat úgy fogalmazott, elenyésző panasz érkezett hozzájuk a kriptós reklámok miatt, viszont néhány politikus aggodalmait fejezte ki a Floki promótálása miatt.

A vállalat az ASA és a pénzügyi felügyelet, az FCA álláspontját is hivatalosan kikérte ebben az ügyben, és úgy fogalmaztak, „a vállalatnál fel kellett volna tűnnie valakinek, hogy mit is engedélyeznek”.
A fejlesztőcsapat levélben nyilatkozott a BBC-nek:

„A támadás a reklámjaink ellen, egy bizonyos politikai párt részéről valójában a kriptopénzeket, az emberek szabadságát érintő támadás. Cenzúrázni próbálnak.”

Idén nyáron a Luno tőzsde reklámját tiltotta be a felügyelet, amelyben úgy fogalmaztak, hogy itt az ideje bitcoint venni.

A mostani ügyben az ASA úgy nyilatkozott, a vizsgálat során nem csak a közlekedési vállalat, de más egyéb reklámlehetőségek, média-megjelenések ügyét is átnézi.

„Még nem tudjuk, hogy ezek a reklámok egyáltalán sértenek-e bármilyen törvényt, de a megállapításainkról értesíteni fogjuk a résztvevőket, és persze a további lépéseket is megtesszük.”

Olvastad már? Visszatért a félelem a bitcoinbefektetők körében

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Coinbase-prémium újra pozitívban – visszatérnek az amerikai nagybefektetők a Bitcoinhoz

A Bitcoin újra átlépte a 93.000 dollárt, néhány nappal a meredek visszaesés után. A gyors felpattanás mögött egy olyan piaci jelzés áll, amelyet a profi...

A Ledger szerint a Solana telefonokban használt népszerű chip sebezhető

Egy új kutatás rávilágított arra, hogy a MediaTek MT6878 chip — amelyet számos fogyasztói elektronikai eszközben használnak — nem rendelkezik azokkal a fizikai védelmi rétegekkel,...

Oroszország elismeri a kriptopénzek szerepét – új korszak kezdődhet

Egyre nyilvánvalóbb, hogy Oroszország gazdasági szerkezetét már nem lehet a kriptovaluták figyelembevétele nélkül értelmezni. A Kreml eddig óvatosan kezelte a témát, most azonban saját tanácsadói...

Brad Garlinghouse 180.000 dolláros BTC-célt jelölt meg 2026-ra

Miközben a piac még mindig a decemberi összeomlásból próbál talpra állni, a Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse olyan jóslatot tett, amely egy pillanat alatt újra felkavarta...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.