A Grayscale tulajdonosa már 1 milliárdnyit tarthat a saját bitcoin alapjukból

A Digital Currency Group 250 millió dollárral megnövelte a Grayscale Bitcoin Trust vásárlási limitjét.
A DCG a Grayscale anyavállalata, és a belsős szabályzataik alapján immár 1 milliárd dollárnyit is birtokolhatnak ez utóbbi GBTC alapjából, ez derül ki a hét közepén kiadott közleményükből.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Ezzel egy már korábban jóváhagyott engedélyt bővítenek ki, amely alapján a DCG eddig 338 millió dollár értékben vásárolt a GBTC-ből. Ebből a sajtó információi alapján 193,5 millió dollárnyi idén májusban került hozzájuk.
Az akkori limit a negyedmilliárd dolláron állt.
A jogszabályoknak megfelelően a DCG a vásárlásához a készpénztartalékait fogja felhasználni, a vásárlást pedig nyíltan, a szabadpiaci árfolyamon teszi meg.
A Grayscale a napokban jelentette be, hogy a GBTC alapján ETF formába szeretné konvertálni, ezt követte a DCG bejelentése az újabb vásárlásról.

Ehhez persze az USA tőzsdefelügyeletének, a SEC-nek is lesz pár szava, hiszen nekik kell jóváhagyni az ETF-kérelmeket.
A hatóság jelenlegi vezetője, Gary Gensler jobban kedveli a határidős szerződésekkel fedezett ETF-eket, mint azokat, amelyek a bitcoin spot árfolyamát követnék.
Gensler a ProShares saját bitcoin ETF-jének eheti elindulása kapcsán mondta ezt, amely így az USA piacán az első bitcoin ETF lett.
A bitcoin mellett a Grayscale több más kriptopénzt is tart a palettáján. Most októberben lett elérhető rajtuk keresztül a ZCash, XLM, és a ZEN, mint altok.

A DCG viszont egyelőre kizárólag a bitcoin alapba való befektetést vette fel a szabályzatába, a többi kriptóval nem foglalkoznak.

Olvastad már? Forintban és euróban már megdőlt a rekord

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Nyomás alá került a Hyperliquid árfolyama, miközben a HYPE 60 dollár alá esett

A Hyperliquid felpattanási kísérlete ismét kudarcot vallott, miután az altcoin 63 dollárnál ellenállásba ütközött. Ennek következtében a HYPE bezuhant, áttörte a 60 dolláros támaszt,...

A részvények felé fordulhattak a dél-koreai kriptobefektetők

Dél-Korea legnagyobb kriptotőzsdéin az elmúlt évben meredeken visszaesett a kereskedési aktivitás, miközben az ország részvénypiaca szárnyalt. Ez arra utal, hogy a lakossági spekulatív érdeklődés a...

Az Anthropic történelmi egyezsége új korszakot nyithat az AI-szerzői jogban

Egy amerikai szövetségi bíróság hivatalosan jóváhagyta az Anthropic 1,5 milliárd dolláros egyezségét, amelyet több ezer szerzővel kötött. Az ügyben azzal vádolták a mesterségesintelligencia-vállalatot, hogy engedély...

Új szintre léphet a Hyperliquid a HIP-4 frissítéssel

A Hyperliquid HIP-4 néven frissítést javasolt, hogy bevezesse az engedély nélküli kimeneteli piacokat. A javaslat a protokollt az örökös határidős ügyleteken túl egy szélesebb, blokkláncon...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.