Az első bitcoin ETF-ek

-

Néhány cég számára a SEC határidős ETF indítására kiadott engedélyei még jobbnak is számítanak, mint másoknak.
Közel nyolc évnyi várakozás után úgy néz ki, a SEC végre hozzájárult, hogy az átlagemberek is egyszerűen fektethessenek be bitcoin termékekbe, a nagy, szabályozott tőzsdéken keresztül.
Sokak szerint ez a lépés nagy áremelkedést fog eredményezni, persze ez egyelőre még nyitott kérdés.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


Jelenleg a SEC nem a bitcoin árát közvetlenül követő ETF-et, tőzsdén kereskedett alapot engedélyezte, hanem a határidős ügyleteknek adott zöld utat. A ProShares szerződéseit követő termék így határidős szerződést jelent, nem pedig tényleges, valódi fizikai bitcoinnal van fedezve.
Az ETF-ek esetében az árfolyam a mögöttes fedezet árát követi. A határidős ETF-ek viszont néhány más faktornak is ki vannak téve, így egy kicsit bonyolultabbnak számítanak.
A Bitwise befektetési igazgatója, Matthew Hougan elmondása szerint a tapasztaltabb kereskedők így egészen bonyolult stratégiákat tudnak felépíteni.
Ebből viszont egyértelműen látszik, hogy hová is vezet ez a történet. A határidős ETF-ek legnagyobb nyertesei a profi tőzsdei kereskedők, és az ő vagyonos ügyfeleik lesznek, akik amúgy is értenek az ilyen túlbonyolított pénzügyi műveletekhez.

Éppen emiatt a ProShares ETF-je rögtön prémiummal is indul a piacon, hiszen a kereskedők többnyire áremelkedésre számítanak.
A ProShares mellett több más cég is a beadványai elfogadására vár, és a pletykák szerint ez hamarosan meg is történhet. Hougan viszont elmondta, elsőnek lenni ezen a piacon nagyon jó dolog, mert rengeteg likviditás szokott az első megnyíló lehetőségen keresztül beáramlani.


Akik viszont csalódottak lehetnek, azok a lakossági kisbefektetők, akik olyan ETF-re vártak, amely segítségével az egyszerű részvényvásárláshoz hasonlóan lehet bitcoinba fektetni.
A most debütáló befektetési termék bonyolult, és magas díjakat számítanak fel érte. Éppen ezért ironikus, hogy a SEC vezetője, Gary Gensler szerint a határidős piacok szabályzása pont a kisbefektetőket védené.
Az átlagember, aki bitcoint szeretne venni, természetesen továbbra is megteheti a Kraken, Robinhood vagy a Coinbase közbeiktatásával, de legtöbbször elbizonytalanító a szükséges technikai hozzáértés.

A Grayscale és a Gemini sincs az egyértelmű nyertesek között, hiszen a legrégebbi kriptós cégekként már évek óta újra és újra nekifutnak a saját ETF-jüknek.
A Grayscale korábban már bejelentette, hogy a saját bitcoin alapján ETF-fé fogja alakítani, mikor megkapja az engedélyeket. Ez fontos is nekik, hiszen a fő termékük, a Grayscale Bitcoin Trust egyre kevésbé uralja a piacot.
Ha az összképet nézzük, akkor viszont kijelenthetjük, hogy a SEC döntésével a teljes kriptoipar jól járt. A BTC ára ismét célba vette a rekordárfolyamot, a SEC pedig végre ugyanarra jutott, amelyet az iparág nagy része már eddig is tudott.
A bitcoin valódi eszközosztály, amely megérdemli, hogy mind a pénzszektor, mind a szabályozók elismerjék. Előbb vagy utóbb a tiszta, valódi bitcoin ETF is elfogadásra kerül az USA-ban, utána pedig csak idő kérdése, hogy az altok következzenek.

Hougan szerint a bitcoin valószínűleg hasonlóan fog viselkedni, mint az arany árfolyama az ETF bevezetése után. 2004-ben kis hatása volt az árfolyamra az első arany ETF elindulásának, de aztán a rákövetkező évtizedben elképesztő magasságokba ért az árfolyam.

„A piac mindig túlbecsüli a rövid távú hatásokat, és alulbecsüli a hosszú távúakat.”

Olvastad már? 61 ezer dollár fölött a bitcoin, de továbbra is aggódunk az ETF-ek miatt

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum (ETH) tőkebeáramlása elhalványul a Bitcoinhoz (BTC) képest

Az Ethereum tőkebeáramlása nem tudta követni a bitcoinban tapasztalt növekedést, ami a befektetői érdeklődés eltérését mutatja. A jelenleg zajló ciklus során a BTC és az ETH...

A Bitget elemzője megjósolja a bikapiac következő csúcsát

A BTC és az ETH implikált volatilitása az opciós piac szemszögéből nézve jelentősen csökkent az elmúlt hónapban, különösen az egy hónapon belül lejáró opciók esetében,...

A kis befektetésektől a korai nyugdíjazásig – Hogyan építsd fel álmaid kriptoportfólióját 2024-ben?

Vendégbejegyzés Az erős kriptoportfólió felépítése pénzügyi szabadsághoz és a korai nyugdíjba vonulás lehetőségéhez vezethet. A 2024-es bikafutás jelenleg is zajlik, a hozzáértő befektetések aktuálisabbak, mint valaha. Ebben az...

Az Ethereum 3.000 dollár körül küzd, mivel a short pozíciók megugrottak

A május 7-én tapasztalt árfolyamcsökkenés után az Ethereum (ETH) több likvidálást tapasztalt a long pozíciókban. Következésképpen több kereskedő döntött a short pozíciók mellett. A megnövekedett shortolási...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!