„Az” Mt. Gox egymilliárd dollányi bitcoint térít vissza

Augusztus 20-án az Mt. Gox bejelentette, hogy arra készül, visszatérítsen nagyjából egymilliárd dollányi bitcoint a váltó által megkárosított ügyfeleknek.

Mt. Gox visszatekintő

Úgy néz ki, hogy az Mt. Gox végre visszatéríti a bitcoint azoknak az érintett felhasználóknak, akik áldozatul estek a váltó összeomlásának. Az Mt. Gox kálváriája 2014 elején kezdődött, és több mint egymilliárd dollárnyi kriptopénz elvesztéséhez vezetett.

Hosszas várakozás után az áldozatok most egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy visszakapják ellopott érméiket.

Egy a vállalat weboldalán közétett sajtónyilatkozat szerint a felhasználók mostantól visszakövetelhetik elvesztett bitcoinjuk visszatérítését egy online eszköz segítségével, amely szintén elérhető weboldalukon.

Fontos kihangsúlyozni, hogy a követelések egyelőre szigorúan csak magánszemélyek számára elérhetőek, a vállalati résztvevők más alkalmazáson keresztül nyújthatják majd be kérelmüket, egy hasonló folyamat segítségével. Az online lehetőségen felül az áldozatok postán keresztül is kérelmezhetik a pénzvisszatérítést.

A csődeljáráshoz hasonlóan a rehabilitációs megbízott is egy olyan rendszert alakított ki, amely kifejezetten erre a célra szolgál. A rendszeren keresztül az érintett ügyfelek az összes szükséges dokumentumot benyújthatják, amely bizonyítja a visszatérítésre való jogosultságot. A bejelentés szerint:

„A felhasználók világszerte, idő és pénz ráfordítása nélkül könnyen résztvehetnek a Polgári Rehabilitációs Folyamatokban azáltal, hogy benyújtják a bizonyítékokat a váltóval kapcsolatos rehabilitációs követeléseiket, összhangban a japán Polgári Rehabilitációs törvénnyel és a többi szabállyal és előírással.

Az Mt. Gox egyike volt azoknak az első bitcoin váltóknak, amelyek 2010-ben nyitottak meg, majd 3 év alatt exponenciális növekedése a világ egyik legnépszerűbb váltójává tette 2013-ra. 2014 februárjában, számos folyamatosan tartó gondok után a tőzsde offline-ná vált, és azt állította, hogy egy támadás következtében eltűnt 850.000 bitcoinjuk, amely 28 millió dollárt ért akkor.

Mark Karpelés, az Mt. Gox vezérigazgatója a hackereket hibáztatta a pénz ellopásával, a rejtély azonban akkor mélyedt el igazán, amikor később 200.000 bitcoint találtak két héttel az esemény után. Végül is nagyon sokat adtak el az úttörő kriptopénzből, amikor a piac rekordmagasságokat ért el.

Jogi műveletek

Amikor a tokiói körzeti bíróság végre döntést hozott a csődeljárás befejezéséről, a váltó polgári rehabilitációba kezdett, és számos érmét adtak el azóta.

Körülbelül 170.000 bitcoin és bitcoin cash mindaz, ami megmaradt. Karpelés sajnálkozásának adott hangot az elhúzódó AMA-üléssel kapcsolatban, amely még 2018-ban kezdődött.

Az érintett felhasználók október 22-ig nyújthatják be követeléseiket. A kérelmek közvetlenül a japán polgári rehabilitációs megbízotthoz kerülnek majd, aki az elosztásért felelős.

Forrás: btcmanager.com

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitget és Google Developer Group közös hackathon Belgiumban – a fiatal tehetségekért

A világ legnagyobb univerzális tőzsdéje (Universal Exchange, UEX), a Bitget, izgatottan jelentette be, hogy folytatja együttműködését a Google Developer Group (GDG) szervezettel. A felek megrendezik második...

A Fed kamatcsökkentése fellendítheti a kriptopiacot – a Bitget szerint új hullám közeleg

Ryan Lee, a Bitget vezető elemzője szerint a Fed várható 25 bázispontos kamatcsökkentése, amellyel az irányadó ráta 3,75–4% közé kerülhet, jelentős likviditási lökést adhat a...

A kripto berobbant a mainstreambe – a Bitcoin, Solana és XRP vezetik az ETF-versenyt

A kriptovaluták villámgyorsan haladnak a mainstream felé. A Bloomberg vezető ETF-elemzője, Eric Balchunas szerint jelenleg 155 kriptoalap (ETP) bejegyzése fut, amelyek 35 különböző digitális eszközt...

A Bitcoin árfolyam a 110.000 dolláros határon – jön a kitörés vagy a korrekció?

Prémium Bitcoin (BTC) A Bitcoin (BTC) ismét a piac figyelmének középpontjába került, miután az árfolyam a kritikus 108.000 dolláros támaszszint alatt mozog egy rendkívül volatilis hét után. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.