Tom Lee szerint 25 ezer dollár lesz a bitcoin év végére

Tom Lee, a Fundstrar BTC-elemzője a piacokat érintő korrelációra hivatkozva azt állítja, hogy a kriptopénz „kirobbanóan magasabban fejezheti be az évet”. Lee a CNBC „Trading Nation” című műsorában mondta mindezt augusztus 25-én.

A Fundstrat Global Advisors kutatásainak vezetője azt mondta, hogy „még mindig úgy gondolja, lehetséges”, hogy a bitcoin ára 25.000 dollárra növekedjen ebben az évben.

Lee arra a kapcsolatra alapozza feltételezését, amely a Bitcoin ára és a BlackRock iShares MSCI Emerging Markets ETF-je között van, és amely nagy- és középvállalatokat hoz a feltörekvő piacokra.

A „fontos korreláció” – Lee szerint – azon a tényen alapszik, hogy mindkét piac valamilyen módon párhuzamosan fut egymás mellett, és valójában alapvetően mindkettő 2018 elején tetőzött, illetve „mindkettő lefelé irányuló tendenciát mutat” azóta.

Forrás: cnbc.com

Lee szerint a legutóbb kereskedési tevékenységek megmutatják, hogy a fedezeti alapok az eladási kockázatok miatt leálltak azzal, hogy a feltörekvő piacokba fektessenek, ez pedig ahhoz vezetett, hogy kevesebb Bitcoint fognak vásárolni.

Lee úgy véli, a feltörekvő piacok tendenciájának megváltozása előrejelezhet egy hasonló fordulatot a Bitcoin esetében is.

„Amíg a feltörekvő piacok nem fordulnak meg, úgy gondolom, a korreláció valamilyen módon gátolni és jelezni fogja, hogy a veszélyek fajtái miatt ezek a vásárlók nem vesznek bitcoint.”

Az interjúban Lee rámutatott, hogy az „árapály változik” mind a Bitcoin, mind pedig a feltörekvő piacok esetében, főleg ha az amerikai Federal Reserve lelassítja a kamatlábak növelését.

Július elején Lee hangot adott azon véleményének, miszerint a Bitcoin valahol 22.000 és 25.000 dollár közötti árat érhet el 2018 végéig.

Korábban ebben a hónapban Tom Lee elmondta, hogy a Bitcoint nem kezelhetjük „töröttként”, mindaddig, amíg megtartja jelenlegi árszintjét és volatilitását.

Akkor a Fundstrat Bitcoin Misery Indexének (BMI) számadataira hivatkozott, egy olyan eszközre, amely azt méri, a kriptopénz ára és volatilitása alapján mennyire „pánikolnak” a Bitcoin befektetői

Forrás: cointelegraph.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Mennyi XRP-re van szükséged ma, ha 2030-ra szeretnél visszavonulni?

Ahogy a digitális eszközök egyre nagyobb figyelmet kapnak a mainstream befektetők körében, sokan keresik a lehetőséget, hogy kriptovalutákra alapozzák nyugdíjterveiket. Egyre többen gondolkodnak el ezen...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.