A bitcoin először lépte át az 50.000 dollárt május óta

A legnagyobb kriptovaluta ma több mint három hónap óta először tért vissza 50.000 dollár fölé.
A Bitcoin vasárnap este visszatért az 50.000 dolláros szintre, ami egy fontos árfolyammérföldkő, mivel a kriptopiac továbbra is kitörőben van a tavaszi összeomlásból és az azt követő nyári zuhanásból.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A világ legnagyobb tőkeértékű kriptopénze nemrég lépte át az 50.000 dollárt. A CoinGecko adatai szerint a cikk írásakor az elmúlt 24 órában 2,6%-kal, az elmúlt héten 5,6%-kal, az elmúlt hónapban pedig 55%-kal emelkedett.
A Bitcoin utoljára május közepén látott 50.000 dolláros szintet, közvetlenül azután, hogy Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója közölte, hogy cége környezetvédelmi aggályok miatt nem fog többé Bitcoint elfogadni fizetőeszközként az autóikért.
Ez a hír, valamint a Kínában bevezetett szigorítás a Bitcoin árfolyamát az azt követő napokban és hetekben zuhanórepülésbe taszította.
Musk 180 fokos fordulata megdöbbentette a befektetőket, mivel a Tesla alig három hónappal korábban 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt Bitcoint, és ez a vásárlás növelte a bizalmat az intézményi és a kisbefektetők körében.
A károkat tovább fokozta a következő héten, amikor a kínai kormány megígérte, hogy keményen fellép a Bitcoin-bányászat és -kereskedelem ellen – és később be is váltotta ígéretét.

A szélesebb kriptopiac hajlamos követni a Bitcoin árfolyammozgásait, így a rossz híreket követően az összes főbb kriptovaluta zuhanni kezdett.
A Bitcoin elvesztette értékének több mint felét, az elmúlt hónapokban többször is 30.000 dollár alá esett. A veszteség nagy részét azonban lassan visszanyerte, és a piac többi része is követte őt.
Mint minden kerek számot, amelyben sok nulla van, sok kereskedő az 50.000 dollárt is a siker pszichológiai jelzőjének tekinti. Ennek átlépése megnyitja az utat további szép számok, például az 55.000 vagy 60.000 dollár felé.
Amikor április 23-án az árfolyam először esett 50.000 dollár alá, a Kraken kriptopénz-tőzsde kereskedési csapata a Decryptnek elmondta, hogy „jelentős” eladásokat figyeltek meg a Kraken kereskedői részéről.

A zuhanás egybeesett Biden elnöknek az amerikai tőkenyereségadó emelésére vonatkozó javaslatával.

„Bár csábító a hírciklust nézni” – mondta akkor Jonathon Miller, a Kraken ausztrál ügyvezető igazgatója – ”valószínűbbnek tűnik, hogy az 50.000 dolláros szint technikai és pszichológiai jelentősége a leglényegesebb”.

A 60.000 dollárhoz való visszatérés a következő lépés? A Bitcoin eddigi legmagasabb árfolyama április 14-én közel 65.000 dollár volt.

Olvastad már? Új csúcson az ADA

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Már a tajvani cégek is a bitcoin tartalékkal kacsingatnak

A Top Win International bejelentett egy 10 millió dolláros tőkebevonást, amelyet bitcoin vásárlására fordítanak. Ez az első tajvani cég, amely bitcoin-tartalék stratégiát alkalmaz. A lépést augusztus...

Új trend a Binance-en: ebben a mérőszámban előzték meg a bitcoint az altcoinok

Az altcoinok hivatalosan is megelőzték a bitcoint a teljes likvidálások számában a Binance-en 2025-ben. Sokan arra számítanak, hogy az „altszezon” augusztusban indul. Emiatt egyre több tőkeáttétel áramlik a...

A digitális azonosítók szerepe a kriptovaluták szabályozásában

Az amerikai Pénzügyminisztérium nyilvános visszajelzést kér. Arra kíváncsi, hogyan segíthetnek a digitális azonosító eszközök és új technológiák a kriptovaluták illegális pénzmozgásának megfékezésében. Az egyik lehetőség...

XRP-emelkedés: a 3 dollár feletti szint túlfűtött piacot jelezhet

Az XRP emelkedése 3 dollár fölé vitte az árfolyamot. Így az érmék közel 94%-a nyereséges lett, ahogy a Glassnode adatai mutatják. Vasárnapra az XRP készletének 93,92%-a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.