Tyler Winklevoss szerint a bitcoin túl van betiltás kockázatán

A bitcoin túlságosan összenőtt mára a világ pénzügyeivel ahhoz, hogy betiltása elfogadható legyen – mondja a Gemini vezérigazgatója.
Az Egyesült Államok kormánya az utóbbi években egyre fokozta a kriptoeszközök felügyeletét, bár a bitcoin teljes betiltása ma már valószínűtlen – legalábbis a Gemini vezérigazgatója és társalapítója, Tyler Winklevoss szerint.

„Azt hiszem, ha 2013-ban lennénk, ez egyfajta nyitott kérdés lenne” – mondta Winklevoss Peter McCormack What Bitcoin Did című podcastjának pénteki epizódjában, ahol szabályozásról és a bitcoin betiltásáról kérdezték.

„Úgy gondolom, hogy az Egyesült Államok soha nem fogja betiltani a bitcoint. Túl sok precedens van már a bíróságokon. A Coinflip megbízás, amely a CFTC (Commodity Futures Trading Commission) végrehajtási intézkedése volt, és amelyet a bíróság elfogadott, a bitcoint az aranyhoz hasonló árucikknek tekintette.”
Még 2015-ben a CFTC árucikkként emlegette a BTC-t a Derivabit, egy BTC-opciós kereskedési platform ügye során.

A CFTC szerint a Derivabit, amely a Coinflip vállalat egyik terméke, akkoriban nem felelt meg az szabályozótestület elvárásainak.
„Egy New York-i trust vagyunk, amelyet a New York-i Pénzügyi Szolgáltatások Osztálya szabályoz” – folytatta Winklevoss a Geminire hivatkozva.

„Túl sok mindent kellene visszacsinálni” – mondta a bitcoin tilalmáról, hozzátéve:

„Olyan vállalatokról beszélsz, amelyek munkahelyeket kínálnak, építik a gazdaságot, néhányan még tőzsdére is lépnek, majd a tőzsde mozgatórugói lesznek. Emiatt számomra ez nagyon valószínűtlen. Természetesen nem 0%, de az is lehet, hogy annyi.”
A ma ismert kriptovilág 2009-ben indult útnak a bitcoin megalakulásával. Azóta az eszköz egy teljes ökoszisztémát hozott létre, amelyben a mainstream szereplők különféle szerepeket töltenek be.
A szabályozási vita a kriptóval kapcsolatos iránymutatások kidolgozása és betartatása terén is folytatódott.
Winklevoss emellett a szabályozókat említette mint érdekelt felek. Ők a vállalatok és a fogyasztók érdekeit tartják szem előtt, de vannak olyanok is, akik BTC-t tartanak mert értékesnek látják.
Megjegyezte azt a tendenciát is, hogy a kriptopiaci vezetők kormányzati pozíciókba kerülnek.

„Úgy gondolom, hogy olyan sok ember hisz ebben az Egyesült Államokban, hogy csaknem 0% esély van arra, hogy betiltsák” – mondta, hozzátéve:

„Ugyanígy van ezzel az Egyesült Királyság és Európa is. Szingapúr engedélyezési folyamata is elindult a MAS-szel (Monetary Authority of Singapore), az ottani legfőbb szabályozóval. Az összes olyan hatóság, amely szabad és nyitott piacon mozog, és hisz a kapitalizmusban, az hisz a bitcoinban és hisz a kriptóban is, így szerintem, ez jóval nagyobb lehetőség, mint fenyegetés.”

Rámutatott arra is, hogy a Bitcoin leállításához jelentős korlátozások bevezetésére lenne szükség az internet egészére nézve, ami más gazdasági aspektusokat is negatívan érintene.

A kormányzati pozíciókba kerülő kriptovezetőkre visszatérve – a Financial Crimes Enforcement Network nemrégiben egy korábbi Chainalysis-vezetőt választott igazgatójának.

Olvastad már? Dél-Korea lefoglalt bitcoint árverezett el

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Vesztegetéssel gyanúsítják a koreai Bithumb kriptotőzsde igazgatóját

Vannak azok a kriptotőzsdék, ahol a legizgalmasabb dolog az új tokenek listázása, és vannak azok, ahol inkább az a kérdés, mikor száll ki legközelebb a...

A Coinbase már évi 1 billió dollárnyi stablecoin-forgalmat dolgoz fel

Amikor az emberek a Coinbase-re gondolnak, általában a klasszikus tőzsdei hullámvasút jut eszükbe. A kisbefektetők vesznek egy kis bitcoint, eladnak egy kis mémcoint, a cég...

A Citi a privát cégek részvényeit tokenizálná

Az elmúlt években a Wall Streeten a tokenizáció nagyrészt a konferenciák kávészüneteinek a témája volt. Szép, elegáns jövőkép, amiről mindenki tudta, hogy jön, de senki...

10 ezer dollár lesz az Ethereum, de csak ha újfajta ellenőrzési rendszert vezet be, a ZK proofot?

Ha elég régóta vagy a kriptóban, pontosan tudod, hogyan működik a piac pszichológiája. A nagy árfolyam-álmokhoz mindig kell egy nagyon szexi technológiai sztori. A puszta...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.