24 millió dolláros bitcoin csalás

A thai rendőrség őrizetbe vett egy 27 éves színészt, Jiratpisit „Boom” Jaravijitot, aki egy 24 millió dolláros kriptopénz csalással vádolnak – írta a Bangkok Post augusztus 9-én.

Jiratpisit állítólag egyike annak a 7 gyanúsítottnak, akik a bűntett feltételezett elkövetői. A jelentések szerint bátyja és nővére is érintett.

Július 26-án a büntetőbíróság az után adott ki elfogatóparancsot, hogy egy finn személy bejelentést tett, miszerint hamis módon arra csábítottak külföldieket, hogy 797 millió thai bát (kb. 24 millió dollár) értékben végezzenek kriptovaluta alapú befektetéseket. Jiratpisitot pénzmosás vádjával tartják fogva, amelynek elkövetését tagadja.

Az állítólagos kiberbűnözők a jelentések szerint azt ígérték, hogy egy olyan vállalatok részvényeit kínálják, amely a Dragon Coin kriptovalutába fektetett. A Bangkok Post szerint a befektetők nem kaptak semmilyen osztalékot befektetéseik után, illetve meghívást sem részvényesek találkozójára. A thai bűnmegelőzési osztály azt állítja, a bűnözők felvették a BTC-t az e-tárcáikban, majd bátra váltották azokat.

Korábban ezen a héten a dél-koreai rendőrség átkutatta a Shinil Group irodáját, akiknek az állítólagos kriptocsalásuk azt ígérte a befektetőknek, hogy kiemelik az orosz Dimitrij Donszkoj csatahajót, a legendás japán-orosz háború 113 éve elsüllyedt aranyszállító hajóját. (A hírről egyébként az Index is beszámolt).

Hogy a befektetőket a vállalat kriptovalutájának megvásárlására buzdítsa, a Shinil megígérte, hogy szétosztja majd köztük a hajón talált aranyat. A token ez évi kibocsátása állítólag 60 milliárd dél-koreai wont (53,7 millió dollár) hozott a vállalatnak világszerte 100.000 befektetőtől. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy a hajó tényleg tartalmazna–e aranyat.

Legutóbb a tokiói székhelyű Trend Micro biztonsági szoftverfejlesztő talált egy BTC ATM malware-t, amelyeket online értékesítéseken keresztül kínálnak.

A Trend Micro idéz egy hirdetést, amelyet egy „látszólag egy tiszteletben tartott” felhasználó posztolt a darknet fórumán. 25.000 dollárért cserébe a bűnözők Bitcoin ATM malware-t kínálnak, amelyhez egy használatkész NFC-képes EMV kártyát adnak ajándékba.

Forrás: cointelegraph.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin értékeltsége elszakad a hálózati növekedéstől

Az évek során a bitcoin a puszta értékőrző szerepből egyre használhatóbb eszközzé vált, miközben a fizetési szektorban is egyre szélesebb körben terjed. Emiatt egyre nagyobb hangsúlyt...

Közel 1 milliárd dollárnyi BNB tokent vont ki a Binance a forgalomból

A Binance végrehajtotta a 36. negyedéves BNB-égetését, amellyel több mint 1,6 millió BNB-t vont ki végleg a forgalomból. Ez a token eddigi egyik legnagyobb ütemezett...

Csökkent a Clarity Act szenátusi elfogadásának az esélye

Bár átment a szenátus egyik fontos bizottságán, a CLARITY Act végleges elfogadása még korántsem biztos. Az előrejelzési piacok kereskedői kevésbé derűlátóvá váltak. Donald Trump 2024-es elnökválasztási...

Újabb nyomás alatt a BONK árfolyama a kincstári tokeneladások után

Az a tárca, amely jogszerűen 4426 billió BONK-ot szívott le a projekt kincstárából, újabb 800 milliárd BONK-ot adott el nagyjából 2,48 millió dollár értékben, ezzel...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.