Minden portfólió tartalmazzon bitcoint

A kriptopénz befektetések életképessége egy igencsak vitatott téma. Miközben számos nagy- és kisbefektető továbbra is szkeptikusan áll az olyan kriptovalutákhoz, mint mondjuk a bitcoin, egyre növekszik azon emberek száma, akik színre lépnek a piacon.

Számos ország, főleg a gazdasági és politikai instabilitástól szenvedők esetében a virtuális valuták alternatív menekülőutat nyújtanak az összeomló pénzügyi környezet elől.

A kriptopénz-befektetések azonban szintén kihatnak az országra, hisz valamilyen szinten segítik a gazdaság fellendülését. A kriptopénzben elsősorban a 20-as éveikben járó fiatalok érdekeltek – állítja egy, a dél-koreai Yonhap hírügynökség által márciusban készített kérdőív.

Korábban júniusban a német Postbank kiskereskedelmi bank által készített felmérés kiderítette, hogy az emberek nagyjából 30%-a kívánatos befektetési lehetőségként tekint a kriptovalutákra. A megkérdezettek majdnem fele 18 és 34 év közötti.

Még néhány hagyományos pénzügyi intézmény is elkezdett a virtuális valutákkal foglalkozni. Az Andreessen Horowitz állítólag egy kifejezetten a kriptoeszközök váltására szolgáló alapot szeretne létrehozni.

A National Bureau of Economic Research kutatása szintén dicséri a bitcoin alapú befektetések lehetőségeit. Az Aleh Tsyvinski és Yukin Liu professzorok által írt tanulmány azt javasolja, vagyonunk 6%-át érdemes bitcoinban tárolni.

Bitcoin és megtérülés

Mindkét szerző kiemeli, hogy a megtérülés veszélye az olyan virtuális valuták esetében, mint a Bitcoin és Ethereum, nagyban eltér az olyan hagyományos befektetésektől, mint az értékpapírok és devizák.

Megjegyzik, hogy a digitális valuták mennyire elérhetetlenek a „legáltalánosabb részvénypiacokon és a makrogazdasági tényezőkben”.

A tanulmány szerint, amely kiemelte a kriptopénzek veszélyeit és megtérülését, Sharpe arra használta az arányokat, hogy megmutassa, a kriptopénzeknek mennyivel több lehetőségük van a megtérülésre, annak ellenére, hogy sokkal volatilisabbak. A két kutató csak a Bitcoin, Ethereum és Ripple kriptopénzeket vizsgálta meg.

Mindent összevetve tehát Tsyvinski és Liu azt mondta, egy optimális portfólió legalább 6%-a bitcoinból áll. Azoknak, akik kevésbé érdekeltek a kriptopénzekben, 4% volt a javasolt arány.

Ha már minden kötél szakad, a páros szerint legalább az 1 százalékos stratégiát jó lenne mindenkinek megőriznie, már csak a változatosság kedvéért is.

Nő a befektetési optimizmus

Más olyan pénzügyi számadatok is megjelenhetek, amelyek a bitcoin befektetések előnyeiről szólnak.

Bart Smith, a Susquehanna Investment Group kereskedelmi vezetője július közepén azt mondta a CNBC-nek, hogy a Bitcoinra első számú virtuális valutaként tekint, és dicsérte, hogy a hagyományos bankokkal összehasonlítva ez inkább egy csereeszköz.

A Grayscale Investments, a Bitcoin Investment Trust mögött álló cég (OTC:GBTC) július közepén azt mondta, csaknem 10 millió dollárt adott hozzá hetente befektetéseihez.

Forrás: Twitter.com

Azt mondták, a pénz többsége intézményi befektetőktől származik, majd megjegyezték, hogy a Bitcoin Investment Trust-ba történő heti befektetések átlaga 6,04 millió dollár volt július 18-án.

Forrás: ccn.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Egyre inkább japánra figyelnek az amerikai befektetők

Japán egyre megbízhatóbb mércévé válik a digitális eszközök piacán. Makrogazdasági szempontból a közelmúltbeli japán kamatemelés, a rekordmagas amerikai hozamok és a jen 6%-os gyengülése miatt Japán...

Új rekordot döntött az Ethereum hálózati aktivitása

Az Ethereum 2025. december 24-én érte el a legmagasabb láncon belüli aktivitását. Az árfolyam eközben 3000 dollár körül mozgott, és nehezen tudta visszanyerni korábbi csúcsait. A rekord...

A Solana és a Hyperliquid blokkláncok termelték a legnagyobb bevételt 2025-ben

Két nagyon különböző blokklánchálózat tűnik ki 2025 legnagyobb bevételtermelőjeként: a Solana és a Hyperliquid. A CryptoRank adatai szerint a Solana idén 1,3 milliárd dollár bevételt termelt....

Charles Hoskinson 250.000 dolláros bitcoin árfolyamot jósol 2026-ra

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója szerint a bitcoin elérheti a 250 000 dollárt 2026-ra. Érvelése inkább gazdasági alapú, mint lelkesedésből fakadó. A lényeg egyszerű: a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.