Bitcoinalapú ETF-et indítana a Fidelity, már az SEC-nél van a javaslatuk

A pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó óriás az SEC-hez folyamodott engedélyért egy bitcoinalapú, tőzsdén kereskedett alap piacra dobása érdekében.

A Fidelity, a világ egyik legnagyobb pénzügyi intézménye az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet beleegyezését kéri egy Bitcoin-ETF elindítására – derült ki az SEC-hez eljuttatott dokumentumokból.

A tőzsdén kereskedett alap – amely lehetővé tenné a lakossági befektetők számára, hogy a bitcoin árfolyamára fogadjanak anélkül, hogy maguknak kellene megvásárolni és tárolni a kriptopénzt – Wise Origin Bitcoin Trust néven kerülne bejegyzésre.
A Fidelity Service Company Inc adminisztrátorként, a Fidelity Digital Assets pedig az ETF mögött fedezetként lévő bitcoinok letétkezelőjeként működne, ha azt a szabályozó is jónak látja.
Az SEC-nek korábban már számtalan hasonló ügyben kellett döntést hoznia. A Winklevoss fivérek kriptoszolgáltató vállalata, a Gemini 2013 óta már több Bitcoin-ETF elindítására is benyújtotta kérelmét.
Anthony Scaramucci SkyBridge Capitalja is nemrég folyamodott engedélyért, a VanEck eszközkezelő pedig szintén évek óta próbálkozik egy ilyen ETF elindításával.
A kriptobefektetők csakugyan ki vannak éhezve egy Bitcoin-ETF-re, az olyan cégek pedig, mint a Grayscale és a Galaxy Digital a piaci keresletet kihasználva kínálnak is hasonló termékeket, amelyekkel hasonló igényeket elégítenek ki.
A Grayscale Bitcoin Trust már több mint 36 milliárd dollárnyi bitcoint kezel, habár azok kereskedése gyakran nem kis prémiumok mellett történik.

A most jóváhagyásra benyújtott ETF egyébként nem az első kriptóba való belépése a Fidelitynek – a bank múlt éven indította el első, csak Bitcoin-alapú befektetési termékét a Wise Origin Bitcoin Index Fund I-t.
Egy nem régi nyilatkozatában a Fidelity Global Macro vezetője azt mondta, a bitcoinnak „egyedi előnye van az arannyal szemben.”

Olvastad már? Elon Musk: „Már vásárolhat Teslát bitcoinnal”

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Saylor szerint még nincs medvepiac

A Bitcoin idei nyári menetelése után most az a kérdés, hogy a piac csak átmenetileg pihent-e meg, vagy valóban kifulladt a rali. Michael Saylor, a...

A Bank of America milliárdos bírságot fizetett pénzmosásért, senkit sem vádoltak meg

A Bank of America részvénye szerdán akár 9 százalékot esett, egy nappal azután, hogy a bank elismerte a pénzmosás elleni ellenőrzés szándékos hiányosságait, és vállalta...

A stablecoinos pénzküldés olcsóbbá teheti a hazautalást

A stablecoinok nem csupán a kriptokereskedők eszközei: a határokon átnyúló pénzküldésben is látványosan csökkenthetik a költségeket. Egy friss iparági elemzés szerint egy 200 dolláros hazautalás...

Cardano árfolyam: fontos támasznál jöhet fordulat

Az ada kritikus támaszhoz érkezett, miközben egy új launchpad a felpezsdítheti a token iránti kereskedési érdeklődést. A token árfolyama jelenleg a 0,23–0,24 dolláros zónát teszteli, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.