A Microsoft vezetője szerint a pénzkibocsátást a központi bankokra kellene hagyni

Brad Smith, a cég elnöke úgy véli, a technológiai cégeknek nem lenne szabad digitális pénzeket kibocsátaniuk, ez nem az ő dolguk.

A Bloomberg értesülései szerint Smith a BIS által szervezett online konferencián beszélt erről. Azt is kifejtette, hogy a pénzkészletnek teljes egészében a kormányok és a központi bankok fennhatósága alatt kellene lenniük.

Fontos, hogy a közjót szem előtt tartó szervezetek irányítsák ezt a dolgot.

„Nem vagyok a híve annak, hogy a techcégek saját digitális pénzeszközöket bocsássanak ki.”

Ez a vélemény a jelek szerint a Microsoft és a Facebook között éles határvonalat húz, hiszen ez utóbbi a Diem projekttel pontosan a saját pénz kibocsátásán dolgozik.
A Diem a 2019-es bejelentésekor, akkor még Libra néven, hatalmas port kavart a szabályozók körében. Számos szervezet és hivatal állt ki amellett, hogy egy ilyen magánkibocsátású pénz veszélyeztetné a pénzrendszer szuverenitását.
Smith pedig úgy néz ki, szintén hasonló véleményen van.

„Azt hiszem, a világ jobban jár, ha a kormányzatok által az elmúlt évszázadok során követett utat választja. A techcégek nem bankok, mi nem is akarunk azok lenni, és nem is akarunk versenyezni az ügyfeleinkkel, akik például bankok.”

A digitális pénzek nagy figyelmet kaptak a járvány óta, és az elfogadottság mértéke is egyre növekszik.
Hogy a Diem és a hasonló magánpénzek jelentette fenyegetéssel kezdeni tudjanak valamit, több központi bank is nekikezdett a saját digitális valuta projektjének. Smith nézete a fintech cégek és a pénzkibocsátás kapcsán kevésbé pozitív, mint a Microsoft prominens képviselőinek az általános véleménye a kriptopénzekkel kapcsolatban.

Gates egyszer például még azt is mondta, hogy a bitcoin közvetlenül is felelős halálesetekért. Azóta inkább már semleges, semmint negatív a beállítottsága.
Februárban viszont a cég tagadta, hogy a Tesla nyomdokaiba lépne, miután az másfél milliárd dollárért vásárolt bitcoint.

Olvastad már? Norges Bank: A bitcoin „túl költséges” a készpénzmentes társadalom számára

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Az FTX 2,2 milliárd dollárt fizet vissza – közel a teljes kártalanítás

Az FTX csődje után több mint három évvel a felszámolási folyamat újabb fontos szakaszába lép, miután a platform megerősítette, hogy 2026. március 31-én elindítja a...

Bevezetés a CFD-kereskedés világába

A CFD-kereskedés sajátossága, hogy nem a mögöttes eszköz birtoklására, hanem annak árfolyamváltozására épül. A Contract for Difference, vagyis különbözeti szerződés lényege, hogy a pozíció eredményét...

A Fed kivár, de a közel-keleti háború felboríthatja a piacokat

A Federal Reserve legutóbbi döntése első ránézésre nyugodt képet mutat, de a háttérben egyre több bizonytalanság gyülekezik. A jegybank változatlanul 3,5–3,75% között tartja az alapkamatot,...

Büntetőeljárás indult, de a cég visszavág: „túlkapás”

Egyre élesebb jogi konfliktus bontakozik ki az Egyesült Államokban a prediction market platformok körül, miután Arizona állam büntetőeljárást indított a Kalshi ellen. A cég vezetése...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.