A Binance bemutatta decentralizált tőzsdéjének terveit

A Binance kriptopénzváltó csütörtökön mutatta be a platform első decentralizált váltóját (DEX).

A világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje még márciusban jelentette be, hogy terveik között szerepel egy új, nyilvános blokklánc elindítása, melynek célja a Binance Chain fejlesztése. Ez egy olyan platform, ahol központi üzemeltető nélkül lehet különböző kriptoeszközökkel kereskedni. Ezen a héten Changpeng Zhao, a vállalat vezérigazgatója először mutatta be a Binance decentralizált váltóját és a Binance Chaint.

„Ma valami nagyon különlegeset osztok meg veletek. Ez lesz a Binance decentralizált váltójának bemutatója, a Binance Chain” – mondta Zhao a közönségnek.

Zhao megjegyezte, hogy fejlesztőcsapata jóval a terv előtt befejezte a munkát. Hozzátette, hogy „azt hittem egy-két hónappal később fog megtörténni, de a csapat hamar kész lett.”

Miközben a bemutató nagy része parancssori kódokból állt, melyekről a Binance Chain egyik fejlesztője beszélt, az előadáson szó volt még az kriptoeszközök kibocsátásáról, jegyzéséről és kereskedéséről a decentralizált váltón.

Zhao hangsúlyozta, hogy a termék még „a fejlesztzés korai fázisában van”. Hozzátette:

„Még egy csomó munka van hátra, mielőtt végső termékről beszélhetnénk. A csapat hevesen dolgozik rajta. Mindazonáltal ez egy nagy mérföldkő a Binance Chain számára.”

Mások sem tétlenkednek

A Binance versenytársai, mint mondjuk a Huobi váltó hasonló projektekről számolt be júniusban. Ők egy nyílt forráskódú blokklánc protokollt szeretnének létrehozni, melynek célja, hogy egy nap önálló decentralizált váltóvá fejlődjön.

És miközben a kriptopiacon már számos decentralizált váltó érhető el, a Alethio adatelemző cég felmérése szerint a legtöbbjük különböző mértékben rendelkeznek beépített központosított eszközökkel.

Tény, hogy a decentralizált tőzsdék biztonsági kivetnivalóira későn figyeltek fel, konkrétan, miután a Waves nevű decentralizált váltót másfél éves béta futása alatt hackertámadás érte.

Forrás: coindesk.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Hitelfedezetként is használható lett a Tether Gold

Amikor a kriptós hitelezésről beszélünk, általában két dolog jut az eszünkbe. Valaki letétbe helyezi a Bitcoinját, hogy dollár-stablecoint vegyen fel rá, vagy a kockázatosabb DeFi...

Az USDT megint átvette az Ethereum második helyét a dobogón

A kriptóban vannak olyan vastörvények, amikbe évek óta kapaszkodik a piac. Az egyik ilyen, hogy a Bitcoin az arany, az Ethereum pedig az ezüst, és...

47 millió dollárnyi kriptót fagyasztott be az Europol

A kriptós bűnözésről a legtöbb embernek még mindig a filmekbe illő jelenetek jutnak eszébe. Egy kapucnis hacker áttöri egy nagy tőzsde biztonsági pajzsát, és egyszerre...

Aggódhatnak a befektetők, per indul a Strategy ellen?

A kriptóban van egy ember, aki az elmúlt években a végtelen optimizmus és a "soha ne add el a bitcoinodat" filozófia arca lett. Michael Saylor....

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.