Defitokeneket tesz elérhetővé a magyar CoinCash kriptováltó születésnapja alkalmából

Hároméves lett a CoinCash haza kriptováltó, születésnapja alkalmából pedig úgy döntöttek, elérhetővé teszik platformjukon a defitokenek váltásának lehetőségét is.
2017 óta tölt be kulcsfontosságú kripto–forint gateway funkciót a magyar fejlesztésű CoinCash, az óvodáskor elérését pedig defivel és egy kereskedési akcióval ünneplik meg – ügyfeleikkel közösen.

A Kriptoworldhöz eljuttatott közleményükben megjegyzik, miszerint a nem régi hanyatlás ellenére számos elemző úgy véli, a defik ágazatában hatalmas potenciál rejlik, maga a terület pedig igencsak nagy növekedésnek nézhet elébe a jövőben.
Külön kiemelik a decentralizáció szerepét, amelyek révén valós ügyféligények elégíthetők ki, és amellyel helyettesíthetővé válnak a hagyományos pénzügyi infrastruktúrák.
Mivel a platform célja már elindulásától kezdve az volt, hogy a hazai közönségnek is egyszerűen, érthetően hozza el a nemzetközi trendeket, úgy döntöttek, nem várnak tovább.
2020. október 5-től kezdve így 30 defitoken válik kereskedésre elérhetővé közvetlenül a forinttal szemben.
Ezek a következők:

  • yearn.finance (YFI),
  • Aave (LEND),
  • Maker (MKR),
  • Synthetix Network Token (SNX),
  • Compound (COMP),
  • Dai (DAI), REN (REN),
  • Wrapped Bitcoin (WBTC),
  • NXM (NXM),
  • Kyber Network (KNC),
  • Band Protocol (BAND),
  • DFI.Money (YFII),
  • SushiSwap (Sushi),
  • Balancer (BAL),
  • Terra (LUNA),
  • Swipe (SXP),
  • THORChain (RUNE),
  • Serum (SRM),
  • bZx Protocol (BZRX),
  • Numeraire (NMR),
  • JUST (JST),
  • Curve DAO Token (CRV),
  • Kava.io (KAVA).
Akcióval is készül a CoinCash

Mint azt fentebb említettünk, az esemény kapcsán egy 20 napos kedvezménnyel is készülnek.
Ennek részletei:

  • Minden, újonnan listázott DeFi coinra vagy tokenre vonatkozik az akció. A coinok vagy tokenek részletes listája elérhető a hu.coincash.eu/defi oldalon.
  • Az akció alatt minden újonnan listázott coin vagy token vásárlása vagy eladása esetén az aktuális középárfolyamon történik a váltás, a CoinCash eltekint az árfolyam különbözetben érvényesített váltási díjától. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy vásárlás esetén a felhasználók 3%-kal több tokent kapnak kézhez, eladás esetén pedig 3%-kal több forintot.
  • Az akció időtartama három hét: 2020. 10. 05. – 2020. 10. 25.
  • Egy ügyfél maximum 300.000 Ft értékben válthat kedvezményesen DeFi-tokeneket.

Bízunk benne, hogy piac ily módon történő sokszínűbbé tételével a hazai kriptorajongók köre is kiszélesedhet, valamint hogy az új tokeneket ti is hasznosnak találjátok majd.
A váltónak gratulálunk a magyar közösség immár három éve tartó kiszolgálásáért, az elkövetkező években pedig további sikereket kívánunk a csapatnak!

Boldog születésnapot, CoinCash! 🙂


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.