Egy új elemzés szerint 2019-ben „fenntarthatóbb növekedést” mutatott a bitcoin

A Delphi Digital elmondta, 2020 megmutatta, hogy a befektetők inkább a tartogatást választják a spekulálás helyett.

Egy frissen megjelent cikk szerint a bitcoin mostani csúcsa eltért a 2019-es bikapiactól, mivel a tőzsdék vagyonának csökkenése állt mögötte.

A szeptember 21-én kiadott cikk szerint a bitcoin értéke egyedi módon mozog.

A bitcointulajdonosok „hosszabb idősíkban gondolkoznak”

A kutatás szerint nincs sok közös abban, hogy a bitcoin 2019-ben 13.800 dollárig emelkedett és, hogy a múlt hónap során elérte a 12.500 dollárt.
Ennek oka, hogy tavaly emelkedett a tőzsdék vagyona, idén pedig folyamatosan estek ahogy az árfolyam növekedett. Így összességében a kereskedők és befektetők részéről most sokkal alacsonyabb az eladási nyomás.

„A 2019-es áremelkedéssel csak nőtt a bitcoin készlete, de ez a két érték most ellentétes irányba halad. Ez alapján a bitcoin most sokkal fenntarthatóbb módon növekszik, legalábbis a tavalyi értékekkel szemben.”

Ez nagyjából egybeesik a hosszú távú befektetőkről elvégzett kutatások eredményével. A CryptoQuant elemzőcég is hasonló megállapításra jutott a tőzsdék vagyona kapcsán.
Februárban 2,96 millióval csúcson volt a tőzsdék vagyona, de ez mára 2,59 millió bitcoinra csökkent. A BTC/USD árfolyama jelenleg 10.430 dollár, február 20-án még 9580 dolláron állt.

Forrás: Glassnode

- Advertisement -
„Egészséges” a kereslet a bányászok készlete iránt

A Delphi szerint több tényező is megváltoztathatta a hosszú távú tulajdonosok hozzáállását. Például stabilkoinokat alkalmaznak biztosítékként vagy a kereskedők egyszerűen a tőzsdén hagyják bitcoinjukat ahelyett, hogy privát tárcába utalnák.

„Ha nő az árfolyam és csökken a bitcoin készlete, akkor egy felvásárlási trend zajlik.”

A bitcoin ingadozásai valóban nyugtalanságokat okoztak egyes bányászok számára annak ellenére, hogy rekordmagasan állnak hálózat alapjait jellemző különböző értékek.

Az elmúlt hónapok során többször is kiugró értéket mutatott a bányászközösségekből tőzsdékre utalt bitcoinok száma, de ez idővel egyre kevésbé okozott problémát.

„Szeptember 13-án történt a legnagyobb beutalás, mintegy 1114 bitcoinnal, de még ez sem vezetett zuhanáshoz. A legutóbbi nagy utalásokat mind felvásárolták, amely azt jelzi, hogy jelentős a kereslet.”

Paul Burlage, az egyik kutató a Twitteren külön kiemelte, hogy a bálnák számának emelkedése nagyjából egyezik az árfolyam növekedésével.


Ezek alapján a bitcoin számára csupán külső veszélyforrások jöhetnek szóba, ugyanis a hagyományos makroeszközök és biztos befektetések is mind a dollár erejétől függnek.

Olvastad már? Nem mutatott még fel a Bitcoin három egymás követő pozitív negyedévet 2017 óta – derült ki a történelmi adatokból.

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Fokozatosan újra elérhetővé válik a Binance-en a kiutalás

A Binance a rekordméretű, mintegy 6,3 milliárd dolláros kriptolopás után november 1-jén megkezdte a kiutalások fokozatos visszaállítását. A tőzsde szerint az érintett eszközök 95 százalékát...

A bitcoin árfolyama újra a 78.000 dollárt célozza

A bitcoin a rekordméretű Binance-incidens után lassan stabilizálódik, és ismét a 78.000 dolláros szintet támadja. A piac azonban továbbra is sérülékeny, miközben az altcoinok többsége...

Ügyféladatok is kiszivárogtak a Chainalysist ért kibertámadásban

A Chainalysis belső rendszereit érintő kibertámadásban ügyfélazonosító adatok kerültek illetéktelen kézbe. A vállalat szerint a támadó mesterséges intelligenciára épülő, részben automatizált módszereket is alkalmazott. Nevek és...

A Stellar bekerült a MetaMask alapértelmezett hálózatai közé

A MetaMask október 29-én a saját alapértelmezett hálózatai közé tette a Stellart, a mobilalkalmazásban és a böngésző-kiterjesztésben is. A jogosult, több hálózatot kezelő számlák automatikusan...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.