Egy elemző szerint nem lesz katasztrofális visszaesés

A Bitcoin makrokilátásai vonzóvá teszik a bitcoint a bevásárlásra – mondta Willy Woo, miután az árfolyam áttörte a 9600 dollárt.
A bitcoin árútvonala a bikáknak kedvez: tovább növekszik. Willy Woo elemző úgy véli, a piac közelít a 11.000 dollár felé.

Egy szeptember 14-ei Twitter-bejegyzéssorozatban Woo kiemelte a piaci tényezők erősségét, és azt mondta, hogy a jelenlegi árszintek hasznos belépőpontok lehetnek a befektetők számára.

Woo: Kevés esély van egy „katasztrofális” BTC-dumpra

„Az érmék tulajdonoscseréjének egy újabb impulzusa játszódott le, a következő heteken megvalósuló események valószínűleg növelik majd az árfolyamot” – összegzett.

„Innen nézve nagyon valószínűtlen, hogy bármilyen katasztrofális dumpra számítsunk az árfolyam tekintetében.”

Woo a Bitcoin-hálózat láncaktivitására hivatkozott, amely kisebb kiugrást mutatott az elmúlt hetekben, ahogy a BTC/USD 9800 dolláron lokális árfolyamgödrökbe bukott.
Hétfőn aztán megcéloztuk a 10.800 dollárt – azt a szintet, amely sok elemző szerint már most is kritikusnak számít egy bullish lendülethez.


Az optimista hangok ellenpólusaként azonban továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy a bitcoin tovább fog esni, hogy betöltse a CME Bitcoin-alapú határidős tőzsdén kialakult árrést 9600 dolláron.
Woo szintén megjegyezte, miszerint nem kizárt, hogy így fog történni, viszont jelentős vásárlói támaszszint várhat ránk odalent.

„Továbbra is óvatosan tekintek egy rövid távú dumpra, amely betöltené a rést” – mondta, majd hozzátette:„Sok olyan megrendelés van a spot order bookokban, amelyek a 9000-es régió közép-magas részein szeretnék eltüntetni a gapet.”

 

A fundamentumok is bullish jelt mutatnak

Ahogy arról korábban több hírportál is beszámolt, több pénzforrás is friss árműveleteket vár a BTC-től a 12.000 dolláros szint esetleges elutasítása esetén.
PlanB – a stock-to-flow modell megalkotója –szerint itt az idő arra, hogy a bitcoin kövesse a történelmi példát, és folytassa az útját a 100.000 dollárt felé.
Ez a szint egy teljes nagyságrendű változást jelentene, hasonlót, mint amikor a BTC/USD árfolyam 100 dollárról 1000 dollárra növekedett, majd amikor 2017-ben az ötjegyű számok birodalmába is belépett.
A hálózati fundamentumok erősen arra utalnak, hogy a hosszú távú erősség folytatódik. A hashráta történelmi magasságokba szökött, a nehézség pedig követte ezt a tendenciát. Woo egyetért ezzel.
Megjegyezte, hogy a Bitcoin bányászási nehézsége inkább a bullish, mintsem a bearish trenddel áll egyenes arányban.

Forrás: Woobull

„Ha kitekintünk a közepes makróra (hónapokkal előre), akkor igencsak szép zónában tartózkodunk, ami nehézségszalag összenyomódását illetően. A halving után (vörös függőleges vonalak) ez egy igencsak megbízható indikátora a bullishságnak” – írta.

Woo még múlt év augusztusában hozta létre a nehézségszalag-indikátorát, amely a nehézségnövekedés és a bányászok értékesítési volumenének – és így a bitcoin értékesítési nyomásának – arányát veszi alapul.
Ennek segítségével támpontot ad a hosszú távon befektetőknek arra nézve, mikor érdemes belépniük a piacra.

Olvastad már? „Itt az idő a fellendülésre” – a PlanB szerint a bitcoin ára 100.000 dollárra ugorhat

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.


Legfrissebb bejegyzéseink

Argentína lehet a Cardano nagy dobása?

Argentína, amit eddig inkább a tangóról és a marhahúsról ismertünk, most a kriptopénzek világában is főszerepet kaphat. Charles Hoskinson, a Cardano alapítója szerint az ország lehet...

Melyik mémérme érheti el az 1 dolláros szintet, miközben a Bitcoin-bálnák elkezdik a felhalmozást? Az $XYZ a figyelem középpontjába került

Egy új mémérme felkeltette a nagybefektetők, azaz a Bitcoin-bálnák érdeklődését. Ahogy ezek a szereplők megkezdik az akkumulációt, egyre többen teszik fel a kérdést: vajon melyik...

JPMorgan új „JPMD” védjegye mélyíti a kriptós integrációt a Wall Streeten

A JPMorgan „JPMD” néven beadott védjegykérelme digitális eszközkereskedésre, fizetési megoldásokra, sőt akár egy stablecoinra is utalhat – és ezzel megerősíti a vállalat elköteleződését a blokklánc-technológia...

Összeomlott a ZKJ token árfolyama – spekulációk, kivonások, figyelmeztetések

Prémium Polyhedra Network (ZKJ) A Polyhedra Network (ZKJ) árfolyama június 15-én 81%-kal esett vissza: 1,95 dollárról 0,35 dollárra zuhant mindössze két órán belül, miután sorozatban szokatlan on-chain...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.