A Coinbase mostantól a font sterlinget is támogatja

 

Az amerikai Coinbase kriptováltó és pénztárca-szolgáltatás először teszi lehetővé a font sterlingben történő kereskedést – derül ki egy augusztus 1-jei hivatalos blogbejegyzésből.

Az új funkció segítségével a Coinbase a brit bankfiókkal rendelkező ügyfeleinek szeretne kedvezni azzal, hogy felgyorsítja a tranzakcióikat, hiszen így nem kell arra várni, míg a valuta átváltása megtörténik.

A Coinbase nyilatkozatában kiemeli, hogy a GBP-támogatást megelőzően a fiat pénzben történő kriptopénz vásárlások, illetve eladások több napig is eltarthattak a vállalat brit ügyfelei számára, a kriptovalutát ugyanis először euróra, majd angol fontra kellett váltani nemzetközi átutalások segítségével.

A funkció jelenleg csak néhány meglévő felhasználó számára elérhető, de megígérték, hogy „az elkövetkező hetekben” fokozatosan az összes brit ügyfélre kiterjesztik majd.

A bejelentésben a Coinbase azt is megjegyzi, hogy a vállalat „az elmúlt néhány hónapban” azon dolgozott, hogy a briteknek kedvező új lépést megtegye.

Márciusban a vállalat a Financial Conduct Authority (FCA) hatóságtól e-pénz engedélyt kapott arra, hogy fiat pénzben folytasson tevékenységeket. Szintén hozzáférést szerzett a Faster Payments Scheme (FPS) rendszeréhez, amely egy brit banki kezdeményezés, melynek célja a tranzakciók idejének lerövidítése.

Júliusban a Coinbase megváltoztatta előzőleg tett kijelentését, miszerint engedélyt kapott volna a SEC-től olyan kriptotokenek támogatására, amelyek az amerikai törvények szerint értékpapírnak minősülnek.

A platform elárulta, hogy az előző kijelentésekkel ellentétben sem a SEC értékpapír-felügyelet, sem a FINRA pénzügyi iparágat szabályozó hatóság nem hagyta jóvá, hogy a Coinbase értékpapír-kereskedőként tevékenykedhessen.

Korábban júliusban a vállalat bejelentette, hogy fontolóra vette 5 új kriptopénz bevezetését, beleértve a Cardanot-t (ADA), a Basic Attention Tokent (BAT), a Stellar Lumenst (XLM), a Zcash-t (ZEC) és a 0x-et (ZRX).

 

Forrás: cointelegraph.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum árfolyama drámai fordulóponton

Az Ethereum (ETH) ismét a kriptopiac középpontjába került, ahogy az árfolyam a 4200 dolláros szint körül mozog. A veterán kereskedő, Matthew Dixon több lehetséges forgatókönyvet...

Az új elnökkel új hozzáállás is tapasztalható az SEC-nél a kriptovalutákkal kapcsolatban

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins szerint csak kevés kriptovaluta számít értékpapírnak. Ez része annak, hogy az ügynökség újragondolja, mit tekint értékpapírnak...

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.