A Revolut 2019-ben megháromszorozta veszteségeit

A cég alapítója és vezérigazgatója szerint a Revolut veszteségei több mint 200%-ot emelkedtek, miután a cég nemzetközi terjedésbe fektetett.
A kriptopénzeket is támogató Revolut alkalmazás Európa egyik legnagyobb fintechcége, Növekedésük és új ügyfeleik ellenére jelentősen megemelkedett a cég vesztesége.

A londoni startup több mint 106 millió angol fontnyi (139 millió dollár) veszteséget könyvelt el 2019-ben, ahhoz képest, hogy 2018-ban ez még csak 33 millió font (43 millió dollár) volt.
Nyikolaj Sztoronszkij, a Revolut alapítója és vezérigazgatója kiemelte, hogy a 2019-es veszteségek annak ellenére keletkeztek, hogy jelentősen megemelkedett az ügyfelek száma.

„Több mint 231%-kal nőtt meg a naponta aktív felhasználók száma, a fizető ügyfelek száma pedig 139%-kal.”

2019-ben a Revolut bevétele is jelentősen megemelkedett. A cég bevétele 2019-ben 180%-ot gyarapodott 58 millió fontról (76 millió dollár) közel 163 millió euróra (213 millió dollár).
Sztoronszkij szerint a veszteségek annak tudhatók be, hogy agresszív terjeszkedésbe fogtak és új termékekbe fektettek. A Revolut 2019 októberében fedte fel ambiciózus terjeszkedési terveit.
A Visával kötött üzleti megállapodás keretében több mint 24 új országban jelenhetett meg az alkalmazás, köztük Ausztráliában, Brazíliában, Kanadában, Japánban, Új-Zélandon, Oroszországban, Szingapúrban és az Egyesült Államokban is.

Emellett 2019 augusztusában elindult a költségmentes részvényvásárlás európai és amerikai ügyfelek részére, hogy a cég felvegye a versenyt az olyan brókercégekkel, mint mondjuk a Hargreaves Lansdown vagy az AJ Bell.
A Revolut már hónapok óta kihívásokkal küzd. 2020 júniusában több tucat alkalmazottat rúgtak ki a cégtől. Ezt a kiadások csökkentése miatt kellett meglépni a koronavírus járvány közepén, de a Revolut növekedését még a vírus sem tudta lassítani, 2020-ban több mint 3 millió új ügyfél regisztrált az alkalmazásban.
A vállalkozás egyébként Magyarországon is nagy népszerűségnek örvend. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a Magyar Revolut-károsultak csoportja Facebook-csoport már csaknem 4.000 taggal rendelkezik.
A Revolut nem az egyetlen kriptopénzekhez köthető alkalmazás, amely veszteségesen zárta a 2019-es évet.
A Canaan egy, a Nasdaq által is listázott bitcoin bányászgépgyártó, amely 148 millió dolláros veszteséggel zárta a 2019-es évet.
A Galaxy Digital kriptobefektetési bank, melyet a Goldman Sachs korábbi üzlettársa Mike Novogratz vezet, szintén veszteséges maradt, 2019 utolsó negyedévét 33 millió dolláros veszteséggel zárták.

Olvastad már? A bitcoin lehet az elkövetkezendő két év legjobban teljesítő eszköze

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

A Binance 600 fiókot tiltott le – új korszak kezdődik a tőzsdén

A Binance bejelentette, hogy múlt héten több mint 600 fiókot tiltott le. Az ok az engedély nélküli, harmadik féltől származó eszközök használata volt. A tőzsde...

Csökkent a bitcoin beáramlása a Binance-re: mire számíthatunk a héten?

Az aktív címek száma, amelyek bitcoint küldtek a Binance-re, múlt héten hirtelen megugrott. A BTC pénteken, október 10-én egy nap alatt 121,5 ezerről 102 ezer dollárra esett. A...

A Bitget védelmi alapja 735 millió dolláron, 145%-kal az induló keret fölött

A világ legnagyobb univerzális tőzsdéje (UEX), a Bitget, közzétette 2025. szeptemberi Védelmi Alap Értékelési Jelentését, amelyben az alap havi átlagos értékét 735.503.167 dollárra becsülték. Ez...

Ismét rejtélyes üzeneteket tett közzé Michael Saylor

Michael Saylor ismét utalt rá, hogy cége, a Strategy, múlt héten újabb bitcoint vásárolhatott. Eközben a vállalati bitcointartalékok egyre nagyobb nyomás alá kerülnek a nettó...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.