Az új orosz miniszterelnök kedveli a kriptót?

A kriptopénzek igazából nem pénzek, mégis meg kellene adóztatni őket – ilyen, és ehhez hasonló megállapításokat hallhattunk eddig Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök részéről, aki nemrégiben foglalta el székét.

Oroszországnak digitálisabbá kell válnia

Amellett, hogy Misusztyin szemmel láthatóan nem akar eltérni a kimondott vagy kimondatlan, hivatalos kormányzati nézőponttól, kifejezetten támogatja a digitalizációt.
Ez pedig a kriptoipar szempontjából egy jó kiindulópont. Állítása szerint Oroszországnak jobb digitalizáltságra lenne szüksége.

A digitális gazdaság fejlesztése lesz az egyik legfontosabb prioritású területe. Ezt már akkor elmondta, mikor még csak a pozíció várományosa volt.
Misusztyint Putyin elnök jelölte a kormány élére, miután az előző kormány minden tagja lemondott, köszönhetően az alkotmányt érintő változtatási kísérleteknek.
Az új miniszterelnök azután vehette át a kinevezését, hogy a Duma, az orosz parlament alsóháza hivatalosan is megszavazta.
Beiktatásakor így mutatta be az általa indítandó reformokat:

„Először is ténylegesen és határozottan el akarunk köteleződni az újítások mellett. Menedzsmentbeli változások, a legújabb digitális technológiák bevezetése. Nincs kétségünk afelől, hogy az államnak kell annak a digitális platformnak lennie, amelyet az emberekért hoznak létre.”

Tavaly novemberben már hallhattuk tőle, hogy kifejezetten tetszik neki a digitális platformok hatékonysága.
Ezzel együtt persze az is igaz, hogy a gazdasági változások némelyike veszélyt is jelent magára a gazdasága, legalábbis bizonyos szereplőkre:

„Az Airbnb nagyon jó, és persze veszélyes is a hotelekre nézve.”

Mi a helyzet a kriptókkal?

Az elmúlt 10 évben Misusztyin az orosz adóhatóság vezetőjeként dolgozott. Egyértelműen volt rá lehetősége, hogy kifejtse a véleményét a témában.
2017 novemberében hangzott el, hogy a kriptopénzes tranzakciókat meg kellene adóztatni.

„Meg vagyok győződve arról, hogy az ilyen tevékenységeket is adóztatni kell. Persze csak azután, hogy pontosan meghatároztuk, milyen gazdasági következményei is vannak a kriptopénzek használatának.”

Akkor úgy vélekedett, a kriptó pénzeszköznek tekinthető. Ahhoz, hogy legális fizetőeszközzé váljanak Oroszországban, nagyon sok dolognak kell történnie.
A digitális pénzek elterjedését ahhoz hasonlította, mint amikor annak idején létrejöttek a fiat pénzek, és megváltozott az aranyfedezet helyzete.
A miniszterelnök álláspontja érdekes, és egyben realista is. Láthatjuk, hogy nem veti el mindenestől a kriptopénzek ötletét, de egy fokozatosabb terjedést lát kívánatosabbnak.
Az elmúlt napokban a Duma pénzügyi bizottságának elnöke, Anatolij Akszakov elmondta, a tavaszi ülésszak folyamán tárgyalni fognak a digitális pénzügyi termékeket érintő jogszabályokról.

Olvastad már? Egymilliárd dollárnyi kriptopénzt mozgatott meg egy bitcoin bálna

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Mennyi XRP-re van szükséged ma, ha 2030-ra szeretnél visszavonulni?

Ahogy a digitális eszközök egyre nagyobb figyelmet kapnak a mainstream befektetők körében, sokan keresik a lehetőséget, hogy kriptovalutákra alapozzák nyugdíjterveiket. Egyre többen gondolkodnak el ezen...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.