Erdogan: 2020 végéig be kell fejezni a digitális líra tesztelését

-

Recep Tayyip Erdogan, török elnök utasítást adott arra, hogy a kormány 2020-ra fejezze be a nemzeti központi bank által kibocsátott digitális pénz (CBDC) tesztelését.

Az ország nemzeti, blokkláncalapú líráját a jegybank adja majd ki a 2020-as évre szóló elnöki programmal összhangban – jelentette a Cointelegraph Turkey november 5-én.

A digitális líra „azonnali fizetés” funkciójának tesztelését 2020 végéig be kell fejezni

A november 3-án publikált elnöki program meghatározza, hogy a digitális líra első próbálkozásait 2020 végén kell megkezdeni és befejezni – erről a Resmi Gazete, az ország hivatalos nemzeti kiadványa számolt be november 4-én.

A pilot teszteken belül a jelentések szerint a kormány tervei között szerepel a szoftver platformjának fejlesztése a digitális lírával történő azonnal fizetések lebonyolítására.

A jegybankkal karöltve a projekten szintén munkálkodik majd a nemzeti technológiai innovációs ügynökség – a Scientific and Technological Research Council of Turkey – vagyis a TÜBITAK.

A Cointelegraph Turkey szerint a digitális líra része az ország azon elképzeléseinek, hogy erősítsék a helyi gazdaságot.

A dokumentum szerint:

„A fő célkitűzés, hogy egy olyan pénzügyi szektor jöjjön létre, amely erős intézményi struktúrával rendelkezik, és válaszolni tud a többi szektor pénzügyi igényeire. Emellett alacsony költségű, széles befektetői rétegnek nyújt különböző pénzügyi eszközöket megbízható intézményeken keresztül, illetve támogatja Isztambul azon célját, hogy vonzó globális pénzügyi központtá váljon.”

Az ágazat adoptálása Törökországban

A digitális líra 2020-as évi elnöki programba való belefoglalása egy szélesebb terv része. Ezt 2019 júliusában tették közzé, és magában foglal egyfajta 2019-től 2023-ig tartó gazdasági ütemtervet.

A CBDC-n túl a kormány szintén érdekelt a blokklánc-technológia szállítmányozásban, közigazgatásban, valamint adminisztrációban való alkalmazhatóságában.

A török kormány szeptemberben kijelentette, hogy terveik között szerepel egy nemzeti blokklánc-infrastruktúra létrehozása, hogy bevezessék az elosztott-főkönyvi rendszert a közigazgatásba.

Olvastad már? A statisztikák szerint hétfőn érdemes bitcoint vásárolni

November 1-én számoltak be róla, hogy a Binance-vezérigazgató Changpeng Zhao előadóként lesz jelen a Turkish Capital Markets Summit 2019 rendezvényen, Isztambulban, november 19–20. között.

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

2 tuti gaming kriptó befektetés májusra

Az elmúlt néhány évben a Web3 blokklánc technológia fejlődésével megnövekedett a kripto-játék projektek száma. A befektetők mára már válogathatnak ezek közül, és igencsak az ínyükre...

Az XRP befektetői hangulat a Ripple-SEC ítélet előtt romlik el

A május 3-i emelkedéssel ellentétben a Ripple (XRP) Weighted Sentiment (súlyozott hangulat) visszaesett. A megjelenési időben észrevettük, hogy a mérőszám 1,16-ról 0,64-re esett. Miközben az érték...

A legjobb 5 trendi kripto, amelyet azonnal meg kell vásárolni

Vendégbejegyzés A kriptopénzek iránti megugró érdeklődés dinamikus befektetési környezetet eredményezett. A 2024-es bikafutás folyamatban van, a piaci mozgásokból tőkét kovácsolni kívánó befektetők számára létfontosságú lehet annak...

A Grayscale kifogyott az eladó bitcoinból, fellélegezhet a piac?

A Grayscale Investments GBTC alapja az első pozitív beáramlási napját könyvelte el, miután a Bitcoin ETF-ek bevezetése óta több mint 17,5 milliárd dollárnyi kriptopénzt dobtak...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!