Jövő év márciusára tolták a Mt. Gox-kérvények beadási határidejét

Reménysugár lehet a Mt. Gox károsultak számára, hogy az ügyben megbízott vagyonkezelő ismét meghosszabbította a kérvények beadási határidejét.
Egy október 28-án megjelent közlemény szerint Nobuaki Kobajasi elmondta, hogy a sok problémás eset miatt elkerülhetetlen volt az öt hónapos meghosszabbítás.

2020 március

A vagyonkezelő egy nappal a korábbi határidő lelelte előtt közölte a hírt. Ez is egy korábbi meghosszabbításnak köszönhető, amely még áprilisban született.

„A Rehabilitációs Vagyonkezelő által teljesen vagy részben elutasított rehabilitációs kérvények esetében kérhető fellebbezés vagy vagyonfelmérési eljárás.”

Kobajasi azzal zárta:

„A Rehabilitációs Vagyonkezelő kérvényezte a beadási határidő meghosszabbítását a Tokio Körzeti Bíróságnál, a bíróság pedig október 25-én rendeletet adott ki, hogy 2020 márciusáig meghosszabbításra kerüljön a rehabilitációs terv.”

A korábbi cikkek alapján nagyjából 24 000 ember érintett a Mt. Gox-ügyben. A tőzsde 2014-ben összeomlott, majd egy elhúzódó jogi ügy született, mely a mai napig nem járt sikerrel. Nagyjából 850 000 bitcoin (akkoriban 460 millió dollár) tűnt el.
A kriptoszféra figyelmesen követi a híreket. Idén például egy másik platform is hasonló sorsa jutott.

„A kanadai QuadrigaCX – tulajdonosának 2018 végén bekövetkezett váratlan halála után – továbbra is 145 millió dollárral tartozik 115 000 ügyfele részére.”

Olvastad már?  Internet of Things, második rész – az új versenyzők

Forrás: cryptodaily.co.uk
Kiemelt kép: Pavlos Giorkas

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon.
Legyen szép napod! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk olvasóinknak!

A karácsony mindig egy különleges pillanat. Egy időszak, amikor egy kicsit félretehetjük a mindennapok zaját, és arra figyelhetünk, ami igazán fontos: az együttlétre, a nyugalomra...

A nehéz évzárás után hosszú távú lehetőség állhat a bitcoin előtt

A bitcoin (BTC) nehéz évzárás felé sodródott 2025 végén. Decemberben erősödött az eladási nyomás, ami 30 nap alatt körülbelül 4%-kal csökkentette a hálózat hashrátáját –...

Ez lehet a következő altcoinprojekt az Altcoin Buzz elemzése alapján

A kriptokutatással foglalkozó Altcoin Buzz platform összehasonlított két népszerű altcoint, a Bittensor és a Hedera Hashgraph projekteket. Céljuk, hogy segítsenek a befektetőknek választani egyet a korlátozott tőkéjű...

A szigorodó szabályozások miatt kivonul Japánból a Bybit

A Bybit Japán elhagyására készül. A világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje megerősítette, hogy 2026-tól fokozatosan megszünteti szolgáltatásait a japán felhasználók számára. Az országban egyre szigorúbbak a szabályozások. A döntést...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.