Indiai tech befektetők az Egyesült Államokban nem kérnek az ICO-kból

-

A kripto világa elég gyorsan fejlődik az utóbbi időkben, a befektetők pedig egyre inkább érdeklődnek a felemelkedés előtt álló piac iránt.

Nem kivétel ez alól India sem, ahol a technológiai befektetők összefogtak, hogy az Egyesült Államokban elindítsák a B1T Capitalt, egy elszánt kriptoalapot.

Szigorú szabályozások

A B1T Capital amerikai indítását az befolyásolta, hogy az indiai kriptopénz-szabályozások rendkívül korlátozóak.

„A csoportosulás (B1T Capital) szinte összes befektetője és fontosabb tagja indiai, kivéve talán párakat. Az alap a kedvező szabályozások következtében az Egyesült Államokban került bejegyzésre” – mondta az Inc24-nek Utsav Somani, a B1T Capital ügyvezető partnere.

Somani azt is megemlítette, hogy 2018-ban körülbelül 500 új kriptoalap létrejötte várható világszerte, de egyikük sem Indiában.

Szerinte:

„A B1T Capital egy lépés a változás felé. India a legfeltörekvőbb gazdaság, a projekteknek pedig valamikor úgy is hozzá kell majd férniük az ország piacához. Ezt úgy érhetik el, ha partnerként kezelnek majd minket. Célunk, hogy megnyissuk ezen projektek számára India kripto-ökoszisztémáját.”

A B1T Capital alap története

A B1T Capitalt a utah-i Salt Lake Cityben alapították 2018-ban. A vállalat tervei között nagyjából 25 projekt szerepel az elkövetkező pár év alatt, továbbá 75 ezer és 150 ezer dollár közötti befektetéseket kívánnak majd végrehajtani.

A cég elsősorban értékesítés előtt álló projektekbe kíván majd fektetni, különösen web 3.0 infrastruktúrával rendelkezőkbe.

Első befektetésük az Orchid.com startupba történt, melynek elkötelezett célja a nyílt és korlátlan internet visszaállítása.

Az ICO-kat tavaly körülvevő számos probléma miatt a B1T Capital nem különít el számukra az alapból.

Az vállalat számára elsősorban az olyan esetek járnának nem kívánt veszélyekkel, mint a hamisított fehér könyvek illetve a szabályozások hiánya miatt történő kilépési csalások.

Ahogy Somani mondta:

„Mivel a blokkláncalapú projektek értékelése egy teljesen más szakértelmet kíván, a B1T Capital elsősorban olyan projekteket céloz majd meg, amelyeknek van tapasztalatuk a szektor befektetéseiben. Ilyenek például a nagy kriptoalapok (Polychain, Meastable, A16Z Crypto, stb.).

Utsav Somani az AngelList és a B1T Capital Fund mellett a Testbook tesztelőkészítő vállalat, a Betaout szoftvervállalat, illetve a CoinDCX igazgatótanácsának tagja.

Forrás: btcmanager.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

A pénz útja a blokkláncon jobban nyomon követhető

Annak ellenére, hogy egyre elterjedtebb a digitális pénzügyi eszközök használata, a kriptopiac pedig egyre érettebb módon működik, még mindig tartja magát a vélekedés, hogy a...

Litecoin (LTC) árfolyam elemzése 05.06.

Prémium Litecoin (LTC) A Litecoin (LTC) árfolyamát a múlt hónapban a Litecoin medvei uralták, hiszen az érme piaci kapitalizációjának jelentős részét elvesztette. A zuhanás az LTC-t a...

A top 5 kihagyhatatlan kriptó minden portfólióhoz a híres kereskedő szerint

Vendégbejegyzés A kriptovaluták optimális keverékének feltárása egy befektetési portfólió számára létfontosságú, különösen akkor, amikor a bikafutás teljes lendületben van. A tapasztalt kereskedő megosztja meglátásait öt alapvető kriptovalutáról,...

Hogyan változtatja meg az új bikafutás a kriptovaluta piacot?

Vendégbejegyzés Megérkezett a pillanat - a Bitcoin felére csökkent, a bányászatért járó jutalom 6,25 BTC-ről 3,125 BTC-re csökkent blokkonként. A kriptoközösség már régóta várta ezt a pillanatot,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!