Kína még több aranyat vesz – elkerülhetetlen a bitcoin felhalmozódása

Miközben fokozódnak a gazdasági feszültségek, és Trump kormánya folytatja a kereskedelemmel folytatott háborúját, Kína megkezdte a biztonságos vagyoneszközök felhalmozását.
Úgy tűnik, az arany a központi bank általok választott vagyontárgy, de az emberek számára valószínűleg a bitcoin a jó lehetőség.

Kína 100 tonnával bővíti aranykészletét

Egy Bloomberg-jelentés szerint Kína 100 tonna aranyrudat készletezett, amelyet a decemberben megkezdett felhalmozáshoz adhatott hozzá.
A Kínai Jegybank adatai azt mutatják, hogy a júliusi 62,26 millióról augusztusban csaknem 62,45 millió unciára növelte aranytartalékját. A múlt hónapban csaknem 6 tonna aranyat adtak hozzá Kína tartalékjaihoz, amelyekben az elmúlt nyolc hónap alatt körülbelül 100 tonna halmozódott fel.
Mivel a központi bankok a gazdasági lassulásra reagálva csökkentik a kamatlábakat, az arany ára elkerülhetetlenül növekszik. Oroszország szintén őrült aranyvásárlásba kezdett, mivel az USA szankciói továbbra is sértik gazdaságukat.
Ennek eredményeként az arany ára csak ezen az éven 18 százalékkal emelkedett, és a goldprice.org szerint a múlt héten érte el hatéves csúcsát, vagyis 49 dollár/grammot.
John Sharma, a National Australia Bank Ltd. közgazdásza szerint ez a vásárlás folytatódni fog. Mindez arra ösztönzi a központi bankokat, hogy változatossá váljanak.

„A növekvő politikai és gazdasági bizonytalanság mellett az arany ideális fedezetet biztosít, és a központi bankok között pont ezért világszerte keresett lesz.”

A Goldman Sachs Group azon befektetési bankok közé tartozik, amelyek arra számítanak, hogy a nemesfém az elkövetkezendő hónapokban eléri az 1600 dollárt unciánként.

A jüan visszaesik, a bitcoin szárnyal

A folyamatban lévő kereskedelmi háború már kihatott a kínai jüanra, amely az elmúlt évtized legalacsonyabb szintjére esett a dollárral szemben. Ez negatív korrelációt mutat a bitcoin árával, amely a közelmúltban szintén rekordalacsony szintet ért el.
A Bloomberg egy múltheti jelentésben említette meg ezt a visszaesést, arra utalva, hogy a „digitális arany” fedezeti ügylet lehet az emberek számára, mivel a nemzeti valuta gyengül. Ennek további bizonyítékaként szolgál a BTC prémium, amely gyakran megfigyelhető a kínai kereskedőket ellátó tőzsdéken.
Dr. Garrick Hileman, a London School of Economics kutatója hozzátette:

„Ez olyan tőzsdéken lehet feltűnő, mint pl. a Huobi, amely elsősorban a kínaiak ellátásáért felel, és a bitcoinért néha jelentős prémiumdíjat számol fel.”

A közelmúltbeli hongkongi tüntetések szintén hozzájárultak a bitcoin „csáberejéhez”, mivel a tüntetők megpróbálták elhagyni a kínai bankokat.
Minden arra utal, hogy a legnagyobb népességű ország lakossága továbbra is halmozza majd a bitcoint, miközben a központi bank az aranyra koncentrál.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A BitGo felvásárlásával új intézményi platform jön létre

A kriptotőzsdei infrastruktúra következő nagy csatája már nem pusztán arról szól, ki tud több bitcoint eladni. A döntő kérdés az, hogy melyik szolgáltató képes egyetlen...

A Strategy bitcoinvásárlása jöhet Saylor üzenete után

Michael Saylor két szava ismét felrázta a Bitcoin-piacot: a Strategy elnöke vasárnap azt írta az X-en, hogy „We’re ₿ack”, a kriptobefektetők pedig azonnal újabb bitcoinvásárlást...

Eddig ismeretlen sérülékenységeket jelentett be a Core Lightning

A Lightning Network a gyors fizetések egyik fő eszköze, így a mögötte álló szoftverek biztonsága kulcskérdés. Most a Core Lightning, a Lightning Network egyik nyílt forráskódú...

Egy tőzsdei cég csaknem 20 ezer SOL-t vásárolt a Solana-tartalékába

A vállalati kriptotartalékok egyre fontosabb részét képezik a piacnak. A Nasdaq-on jegyzett DeFi Development Corp a Solanára tette le a voksát annak idején, és azt...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.