Hardver kriptotárcát indít az útleveleket nyomtató kétszáz éves Osztrák cég

Egy osztrák nyomdaipari vállalat, amelynek története az 1800-as évek elejére vezethető vissza, elindította kriptopénznemet tároló eszközét.
Az új hardverpénztárca a YOUNIQX Identity, a bécsi székhelyű osztrák Állami Nyomda (Oesterreichische Staatsdruckerei vagy OeSD) leányvállalatától származik.

Ez egy olyan biztonsági nyomdai cég, amely mára az ország high-tech útlevélkészítője és egyéb identitás-kezelési megoldások szolgáltatója lett.
Megjegyzendő egyébként, hogy a magyar személyi igazolványokat, illetve más azonosító-okmányokat kiállító vállalat, az ANY Biztonsági Nyomda szintén az OeSD valamikori leányvállalata jogutódjának minősül.
A Chainlocknak nevezett eszköz célja a forró- vagy online tárcáknak a hackerekkel szembeni sebezhetőségének kiküszöbölése. Az OeSD hétfői bejelentése szerint ez ugyanis „komoly biztonsági kockázatot jelent”.


Az OeSD – állítása szerint – olyan szabadalmaztatott privátkulcskezeléssel rendelkezik, amely ellehetetleníti, hogy azokhoz bármilyen harmadik fél hozzáférhessen. Külön kiemelték, hogy ezen adat még a YOUNIQX- vagy OeSD-alkalmazottak számára sem látható.
Noha a pénztárca egy alkalmazáson keresztül kezelhető, biztonságban van a privát kulcsok jogosulatlan hozzáférése ellen az interneten, a WiFi-n és az NFC-n keresztül – állítja a cég. Ezenkívül a CryptoLockerhez hasonló kriptorabló rosszindulatú szerverek (walfare) sem fognak tudni hozzáférni a kulcsokhoz.

A Chainlock egy hitelkártya-méretű műanyag szalagrész formájában érkezik megrendelés után, amely a cég szerint ellenáll a víznek és a hőnek.
Míg az OeSD hagyományosan csúcstechnológiás papírnyomtató volt, a közelmúltban inkább high-tech személyazonossági és biztonsági szolgáltatásokat kínál, amelyek közül néhányat a YOUNIQX fejlesztett ki.
Az innovációs ágazat már elindította a MICK-et (My Identity Check), egy biztonságos videóazonosító szolgáltatást, valamint az MIA-t (My Identity App), egy egységes identitáskezelő platformot.
A Coinfinity elárulta, hogy a Chainlock-tárcák csalás elleni funkciói hasonlóak az útlevelek vagy a fiat pénzek újabb formáinál találhatókhoz. Mindkét oldalukon mikronyomattal, hologrammal, folytonos színátmenettel, tapintható textúrával, valamint UV- és infravörös fényen látható mintákkal.

Olvastad már? Hogyan adjunk el bitcoint a MrCoin.eu segítségével

A Chainlock-tárca jelenleg bitcoin vagy ether tárolására alkalmas, ára pedig 59,99 euró.
Forrás: coindesk.com
Kiemelt kép: cardwallet.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Rengeteg XRP-t vontak ki a tőzsdékről, jön az áremelkedés?

Az XRP körül megint egyszerre pörög a chart és a narratíva. Ez az eszköz régi erőssége és régi kockázata egyszerre, hiszen könnyen ráépülnek a technikai...

A bitcoin, mint a szabadság eszköze, vagy mint geopolitikai fegyver?

A bitcoin körüli vita kezd túllépni az árfolyam kérdésén. Amikor egy vezető amerikai tengernagy szenátusi meghallgatáson "erődemostrációs eszközként" emlegeti, miközben Irán is ugyanannyira akarja, csak...

A Bitcoin és az Ethereum erős marad, jöhet újabb emelkedés

A Bitcoin és az Ethereum továbbra is stabil támaszt kap az egyenletes intézményi tőkeallokációtól. Az ETF-kereslet, az alacsonyabb tőkeáttétel és a javuló spot piaci részvétel...

AI agentek: forradalmat hoznak a kriptós fizetésekben?

Az AI agentek miatt a kriptó legtöbb felhasználója talán nem ember lesz. Ez nem túlzás, ma már konkrét protokollok, forgalmi adatok és egyben biztonsági figyelmeztetések...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.