A vállalati kriptotartalékok egyre fontosabb részét képezik a piacnak. A Nasdaq-on jegyzett DeFi Development Corp a Solanára tette le a voksát annak idején, és azt kezdte el tartalékeszkzként felhalmozni.
Viszonylag rövid szünet után a cég a napokban folytatta a Solana-tartalékának bővítését, és mintegy 19 ezer SOL-t vásárolt átlag 98,14 dolláron. Ezzel az állománya nagyjából 2,33 millió SOL-ra nőtt.
ZeroStack, DFDV, Solana
Az újonnan vásárolt SOL-t a ZeroStack üzletből szerzett pénzzel fizették ki, a tokeneket hosszú távon tervezik tartani, és a cég staking-infrastruktúráján keresztül hasznosítják majd, magyarul nem egyszerűen tartalék lesz, hanem hozamtermelő befektetés is.
A DeFi Development és a ZeroStack egyébként tavaly szeptemberben írt alá stratégiai partnerséget, tehát a két cég kapcsolata nem új.
A tartalék bővítése azt jelzi, hogy a cég hisz a Solana hosszú távú értékében, nem pedig egy rövid távú árfolyam-mozgásra játszik.
A cég vezérigazgatója, Joseph Onorati, úgy fogalmazott, hogy a DFDV tőkeáttételes Solana-kitettséget ad a befektetőknek, magyarul szerinte a részvény az egyik leglikvidebb módja annak, hogy valaki ilyen kitettséget szerezzen, és a céges tartalék folyamatosan termeli a hozamot.
A cég teljesítménye szerinte ezt igazolja is, hiszen a a DFDV hozama augusztusban több, mint kétszerese volt a SOL árfolyam-növekedésének, a negyedév eleje óta pedig 1,8-szorosan haladja meg.
Vagyis azok, akik a részvényen keresztül vásároltak Solana-kitettséget, nagyobb profitot kaptak, mint a közvetlen token-tartással.
Jön a DFDV adat- és kutatási platformja
A cég egy új elemzőportál elindítását is bejelentette, és a tervek szerint a platform a piaci, staking, validátori, hozam- és ökoszisztéma-mutatókat követi majd.
A szakértők szerint ez a lépés már azt mutatja, hogy a cég nem csak tartalékot épít, hanem a Solana-ökoszisztéma mélyebb megértésére és az adatokra is nagyobb hangsúlyt akar fektetni, és ez azért egy szerencsésebb felállás, mint amikor egy cég bevásárol, és reménykedik az árfolyamemelkedésben.
Ez utóbbi stratégia azért nem túl szerencsés, mert az árfolyam nem mindig csak felfelé megy, és a jelenlegi medvepiacon már több céget is láthattunk, amelyek inkább kiszálltak a kriptotartalékok területéről, és lezárták az ilyen kísérleteiket.
A lényeg, hogy az ilyen, egyetlen hálózatra specializálódott tőzsdei termékek viszonylag újak, és a DeFi Development a kevés cég egyike, amelyik komolyan veszi a szerepét.
A lépés a vállalati Solana-tartalékok egyre szélesedő körébe illik, ahol több tőzsdei cég is tartalékként halmozza a tokent.
Ez a fajta intézményi, hosszú távú felhalmozás más, mint a napi kereskedés, hiszen a cél a tartalék építése és a staking révén való hozamtermelés, és kevésbé érdekes a napi árfolyam alakulása.
A DeFi Development esete is azt mutatja, hogy a Solana-ökoszisztémának vannak olyan, kifejezetten rá épülő tőzsdei szereplői, akik hosszú távra kötelezik el magukat, és a kereskedés helyett a fundamentumokra fókuszálnak.
A DFDV részvénye 12%-ot erősödött
A papír 12 százalékkal erősödött a bejelentés hírére, és ezzel a cég piaci értéke nagyjából 160 millió dollárra nőtt, ami azt mutatja, hogy a befektetők is értékelik a tartalék bővítését.
Ugyanakkor a részvény az év eleje óta még mindig nagyjából 5,5 százalékos mínuszban van, vagyis a hosszabb távú teljesítmény vegyes.
A DeFi Development esete így egy jó példája annak, hogyan építenek a tőzsdei cégek egyetlen hálózatra épülő tartalékot, mert a cég nem csak vásárol, hanem a tartalékát stakeli, hozamot termel, és adat-platformot üzemeltet a hálózatról, ami egy összetett, hosszú távú elkötelezettséget jelent.
Az ilyen, kifejezetten egy hálózatra specializálódott tőzsdei termékek amúgy is újdonságnak számítanak, és a Solana egyike azoknak az ökoszisztémáknak, ahol ez megjelent. Amit nem tudunk, az az, hogy lesz-e ilyen a többi hálózat esetében is?
Olvastad már? A Charles Schwab több kriptót kínálna, nem csak bitcoint és Ethereumot
Kriptopiaci kutató, a Kriptoworld.hu külsős szerzője
Tűz. Kerék. Gőzgép. Bitcoin.
📅 Megjelenés: 2026. augusztus 31. • 🕓 Utolsó frissítés: 2026. augusztus 30.
✉️ Kapcsolat: [email protected]
Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!
A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.
