Dél-Koreával kezdett szemezni a Binance kriptotőzsde

Valószínűsíthető, hogy hamarosan Dél-Koreában is tőzsdét indít a Binance. A cég máris egy megfelelésért felelős tisztviselőt keres Szöulban.

Nem meglepő a hír, hogy tovább terjeszkedik a Binance. Mindig is nagyon aktívan terjeszkedett. Most úgy tűnik, hogy a kereskedelmi forgalom alapján a világ legnagyobb tőzsdéjének számító Binance hamarosan Dél-Koreában is indít egy ágazatot.

Changpeng Zhao, a Binance vezérigazgatója, akit a kriptoközösségben általában csak CZ-ként említenek máris megerősítette, hogy a cég „helyi üzlettársakkal dolgozik együtt.” Azonban nem osztott meg részleteket, mivel még ők sem tudják őket.
A Koreai médiában már beszámoltak róla, hogy az országban már bejelentettek egy vállalkozást „Binance LLC” néven.
A vállalkozás igazgatója egy bizonyos Jiho Kang. Őt a BXB Inc. társalapítójaként és igazgatójaként ismerhetjük, mely egy stabilkoint üzemel a Koreai wonhoz kötve.
De egy Binance megbízott nem beszélt erről az újságíróknak és azt mondta, hogy még nem hoztak végleges döntést.
Ugyanakkor a BXB aktivitása alapján elképzelhető, hogy a Binance egy saját won-alapú stabilkoint indítana platformját.
Az is támogatja ezt az ötletet, hogy a cég nemrég elindított egy angol font alapú stabilkoint a Binance Chainen. Később a tőzsde megerősítette, hogy itt nem állnak meg és egyéb fiatpénz alapú tokeneket is indítanának a jövőben.

Megfelelésért felelős tiszt Dél-Koreában

Azonban egy tény miatt arra következtethetünk, hogy nem kell sokáig várnunk, amíg elindul a Binance Dél-Koreában. A cég máris publikált egy bejegyzést, melyben elmondták, hogy egy megfelelésért felelős tisztet keresnek Dél-Koreában.

A bejegyzésben szereplő feltételek között szerepel „legalább 3-5 év tapasztalat jogi vagy megfelelési területen, a releváns szabályok és szabályozások átfogó ismeretével és a mindennapi megfelelésben.” A hirdetésben azt írták, hogy olyan személyt keresnek, aki segíteni tud a tőzsde globális terjedésében.
Ennyi infó alapján megegyezhetünk annyiban, hogy a Binance hamarosan belép a Dél-Koreai kriptotérbe?
Azt is fontos ismét elmondani, hogy a globális szolgáltatásokkal foglalkozó Binance.com mellett a cég számos helyi platformot is üzemel, például Szingapúrban és Ugandában.

Olvastad már? A kriptopénzekről beszélt Debreczeni Barnabás, a MrCoin.eu alapítója a keddi Millásreggeliben

A Binance korábban azt is felfedte, hogy részt szeretne venni az Argentínában zajló blokklánc forradalomban.
Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.