A kriptóban kevés olyan projekt van, ami a teljes csődből képes lenne feltámadni, ráadásul úgy, hogy közben teljesen más ruhát vesz fel. Az Ionic Digital most pontosan ezt a hollywoodi jelmezcserét próbálja megcsinálni.
A vállalat eredetileg a bedőlt Celsius Mining romjain és eszközein jött létre, de most úgy megy a Wall Street felé, mintha nem is a bitcoinnak, hanem a mesterséges intelligenciának építene jövőt.
A hét elején a vállalat megtette azt a lépést, amivel a kriptós bányászati hardver-temetőből hivatalosan is Nasdaq-kompatibilis AI-infrastruktúrává akarják maszkírozni magukat.
Irány a Nasdaq
Június 29-én az Ionic Digital hivatalosan is benyújtotta az amerikai tőzsdefelügyelethez a papírokat. A céljuk a Nasdaq Global Select Market, méghozzá az IOND ticker alatt.
Ami viszont érdekes, hogy ez nem egy hagyományos IPO, hanem egy úgynevezett közvetlen listázás.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a cég ezen a ponton nem von be új tőkét a piacról, mert azt egy 400 millió dolláros privát körben megcsinálták pár nappal korábban, hanem „csak” a meglévő részvényeseknek, köztük a korábbi Celsius károsultaknak adnak egy nyilvános kereskedési felületet, hogy végre likviditáshoz jussanak.
Bányászból AI-központ
A történetben itt jön az igazi Wall Street-i mágia. Ha az Ionic egyszerűen azt mondaná a befektetőknek, hogy „helló, mi vagyunk a régi Celsius bányászgépei”, a Nasdaq valószínűleg ásítana egyet.
A befektetők is. Kellett valami olyan hívószó, ami különösen jól cseng 2026-ban, és ha valaki akár csak egy-két hírt is olvasott idén a bitcoin-bányászokról, akkor azt hiszem, már lehet sejteni, hogy mi ez a hívószó.
A cég dokumentumai már úgy mutatják be az üzletágat, mint „high-performance computing„, az AI-korszak digitális infrastruktúra-szolgáltatója.
Magyarul egy adatközpont. És az adatközpontokat nagyon szeretik manapság, mert számítási kapacitásból sosincs elég.
A fordulatot egy jó nagy szerződés is megtámogatja. Az Ionic Digital birtokában van a texasi Barstow-ban található, eredetileg kriptobányászatra felhúzott, 234 megawattos kapacitású központ, és a vállalat a teljes texasi kapacitását egy hosszú távú, 10 éves „triple-net” bérleti szerződés keretében átadta az Nscale nevű AI-felhőszolgáltatónak, amely mögött mellesleg a Microsoft áll fő ügyfélként.
Ez a texasi AI-szerződés a becslések szerint nagyjából 2 milliárd dollárnyi garantált, kiszámítható bevételt jelent az Ionicnak a következő évtizedben, és kevés dolog van, amit a befektetők jobban szeretnek, mint a garantált, kiszámítható bevételt.
A régi bányászgépeket közben egyszerűen átcuccolják egy másik texasi telephelyre.
Miért ilyen nagy dolog ez?
Az Ionic sztorija arról szól, hogy a bányászok rájöttek a Wall Street új játékszabályára.
A tőzsde és a befektetők már nem akarják megfizetni a felezések és az áramköltségek miatt hektikus bitcoin-bányászati kockázatot, és nem elégednek meg azzal, hogy majd dőlni fog a pénz, amikor a BTC ára felmegy.
Ezzel szemben a mesterséges intelligencia szervereit árammal és hűtéssel kiszolgáló adatközpontok fix, évtizedes időtávon tervezhető bevételeiért megőrülnek az alapkezelők.
A cég számai is igazolják a váltást, az Ionic infrastruktúra-bérbeadásból származó bevételei már most elkezdték uralni a mérleget, miközben a tiszta bányászati hozamok aránya esik.
Ha az SEC rábólint a papírokra, az Ionic IOND tickere nem a kriptós múlt mementója lesz, hanem a tökéletes példája annak, hogyan lehet egy tönkrement bitcoin-farmból főnixként feltámadó Nasdaq-sztorit és AI-infrastruktúrát faragni.
Olvastad már? Nem, az XRP technológiája nem a Bitcoin előtt jött létre
Kriptoworld.hu szerkesztője, a Kriptoworld.hu alapítója
LinkedIn | X (Twitter) | Facebook
A Kriptoworld.hu alapítójaként és szerkesztőjeként írásaiban azt vizsgálom, hogyan alakítják át a gazdasági és technológiai változások az emberek döntéseit, biztonságérzetét és jövőképét. Olyan nézőpontból írok, amely a gyors hírek mögötti következményeket és kérdéseket keresi. Hiszek abban, hogy a kriptovilágról nem csak technikailag, hanem emberi nyelven is lehet hitelesen beszélni. Írásaim célja nem tanácsadás, hanem megértés: segíteni eligazodni egy olyan világban, ahol a pénz, a technológia és a bizalom egyszerre változik.
📅 Megjelenés: 2026. július 1. • 🕓 Utolsó frissítés: 2026. július 1.
✉️ Kapcsolat: [email protected]
Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!
A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.
