Binance: 100 000 dollárig emelkedhet a bitcoin

Kétség sincs afelől, hogy az elmúlt napokban a bitcoin vezérelte a kriptopiacok mozgását. Még a mostani 20%-os korrekcióval is nagyon jól teljesített az év kezdete óta.
A rejtvaluták királya olyan jól szerepelt, hogy a Binance stratégiai vezetője szerint még a 100 000 dolláros árfolyam sem kizárt.

Ismét négy számjegyűre esett a bitcoin árfolyama

Lendületet kapott a heti korrekció – a bitcoin árfolyama tegnap délután már majdnem a 9700 dolláros szintet is elérte. Jó hír viszont, hogy ma reggelre ismét több mint 16 százalékos emelkedést könyvelhetett el.
A jelenlegi 11 450 dolláros árfolyammal a bitcoin nagyjából 20%-ot esett a korábbi csúcsáról.
Az alacsonyabb csúcsok és alacsonyabb padlók megerősítik, hogy rövid távon lefelé tartunk, illetve hogy a kereskedők a támogatási pontokat keresnek, mielőtt újra vásárolnának.
A hosszú távú előrejelzés továbbra is pozitív. Egy, az iparágban jártas személy úgy gondolja, hogy a 100 000 dolláros bitcoin már csak karnyújtásnyira van.
Gin Chao, a Binance stratégiai vezetője a BlockTV-nek elmondta:

„Ha megnézzük a korábbi trendeket, akkor 50 000 és 100 000 dollár között számíthatunk új csúcsra.”


A másérmékről tett kommentjei nagyon érdekesek, de nehéz velük nem egyet érteni a 2019-es teljesítményük alapján. A legtöbb altcoin nem emelkedett túl nagyot a 2018-as decemberi medve piac óta.
Olyan nagy összértékű koinok, mint az xrp, a bitcoin cash, cardano, stellar és a tron még mindig 80%-kal alacsonyabb árfolyamon tartózkodnak korábbi csúcsukhoz képest. Vannak olyan árak is, amelyek 90%-kal alacsonyabbak.
Chao hozzátette, hogy beléptünk a bitcoin negyedik piaci ciklusába, valamint hogy a korábbiakban nagy volt a korreláció az altcoinok és a bitcoin között.
A 2019-es ciklusban ez eddig nem áll fenn, a másérmék jelentősen lemaradtak a bitcoin teljesítményétől.

Altlavina

A múlt hónap során számos olyan altcoin, mint az xrp, bch, eos, stellar és a iota értéke is csökkent, miközben a kriptopiac kapitalizációja 27%-ot emelkedett.
Ahogy a bitcoin csillapodik, vele nyugszanak meg az altok is – több „más” árfolyama is két számjegyű értékben csökkent az elmúlt pár napban.
Múlt hét óta 80 milliárd dollárt emelkedett a piac összértéke, amelynek 60%-át továbbra is a bitcoin adja.

Olvastad már? Bloomberg: Craig Wright nem rendelkezik bitcoinvagyonnal

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Fordulópont vagy csapda? A kripto kettős jeleket küld

A kriptopiac látszólag javuló képet mutat. A teljes piaci kapitalizáció 3,36%-kal emelkedett, és ismét 2,26 billió dollár körül mozog. A grafikonokon zöld gyertyák láthatók, de...

A tokenizált állampapírok 10 milliárd dollár fölé emelkedése strukturális fordulópontot jelent a kriptoszektor számára

Úgy látjuk, hogy a tokenizált állampapírok piaca a 10 milliárd dolláros szint átlépésével mérföldkőhöz érkezett, ami az intézményi bizalom gyorsuló növekedését tükrözi a blokklánc-alapú hozamtermékek...

A kripto nem nő fel a pénzügyhöz – a pénzügy nő fel a kriptóhoz

A kripto körüli vita új szintre lépett. Matt Hougan, a Bitwise befektetési igazgatója szerint a hagyományos befektetők még mindig nem értik, milyen mértékben alakul át...

A Bitcoin már nem a Nasdaqot követi – a kötvénypiac diktál

Sokáig kényelmes volt a Bitcoin mozgását a technológiai részvényekhez kötni. Ha a Nasdaq emelkedett, a kripto is vele tartott, ha a tech-szektor gyengült, a Bitcoin...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.