A bitcoin rali ellenére sem nőtt a kriptós appok letöltéseinek száma

Annak ellenére, hogy a bitcoin idén már megháromszorozta az árfolyamát, a kriptós applikációk növekedése szinte nulla.

A kriptós app-letöltések nem növekedtek

Az Annie nevű app-követő, adatgyűjtő alkalmazás adataira hivatkozva a Bloomberg cikke szerint a kriptopénzekkel összefüggésben lévő applikációk letöltési számai nem nagyobbak, mint 2018 első felében.

A tavalyi év első hónapjaiban az árak zuhanórepülésben estek a januári rekordmagasságból. Mindez ahhoz vezetett hogy 2018-at sokan kriptotélként kezdték emlegetni.
Ám most a bitcoin és a többi kriptoeszköz növekvő értéke láthatóan semmilyen hatást nem gyakorol a fogyasztók érdeklődésére az appok iránt, hiába „bikásak” a kilátások.
Az Annie applikáció az Apple Store és a Google Play letöltéseit figyeli. Ez alapján tud egy átfogó kimutatást készíteni a mobilhasználók által globálisan diktált trendekről. Miközben több mint 6500 kriptovonatkozású appot talált, a letöltések száma tavaly óta érdemben nem változott.

Az elemzés szerint az idei év első hat hónapjában 67 millió letöltés történt, szemben a tavalyi első félévben mért 65.8 millióval. A stagnáló letöltések ellenére viszont az applikációk száma 35%-kal nőtt 2019 januárja óta.

A bitcoin ralija nem biztos, hogy tömeges elterjedéshez fog vezetni

Eddig a letöltések száma, és a fogyasztók érdeklődése az árak alakulását követte. Miközben a legutóbbi áremelkedésnek kis hatása volt az appletöltésekre, a jelentés alapján a kriptós alkalmazások növekvő száma a 2017-es nagy ralit idézi.
Ahogy a tavalyi éves jelentésükben írják:

„2017-ben a kriptopénzek uralták a főcímeket, felkorbácsolva az érdeklődés hullámait, és ennek megfelelően a rejtvalutákkal kapcsolatos applikációk is jelentős számban növekedtek, ahogy a piaci izgalom is nőtt.”

A legutóbbi rali során a kriptós appok számára nagyrészt az alacsonyan lógó gyümölcsök leszedése volt a cél. A szélesebb elterjedés során azonban a letöltéseknek is növekednie kellene.

Különösen azokban az országokban, ahol az internethez való hozzáférést elsődlegesen az okostelefonok biztosítják.
A Bloomberg úgy véli, az Annie adatai újabb jelei annak, hogy az árfolyamnövekedés nem feltétlenül az elfogadottság vagy a fogyasztói érdeklődés hatása.
A publikáció arra is rávilágít, hogy a bitcoin címszóra végzett Google-keresések száma mindössze ötöde a 2017 decemberi értéknek, dacára a mostani áremelkedésnek.

Olvastad már? Automatizált kriptoeladás a MrCoin weboldalán

Forrás: cryptoglobe.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Az EBA a kriptohitelezést is a MiCA alá vonná

Új területre terjesztené ki az uniós kriptopiac szabályozását az Európai Bankhatóság (EBA): a szervezet szerint a kriptoeszközök kölcsönzése és kölcsönvétele, valamint a decentralizált pénzügyi protokollokhoz...

Az intézményi lendület hajthatta 100 dollár közelébe a Quant árfolyamát

A Quant (QNT) árfolyama ismét az intézményi kriptosztorik középpontjába került: a token 100 dollár közelébe emelkedett, miután a The Clearing House a Quant technológiáját választotta...

Bitget-hackertámadás: észak-koreai szálat vizsgálnak

A Bitget vezérigazgatója szerint egyre több jel utal arra, hogy észak-koreai hackerek támadták meg a kriptotőzsde háttérrendszerét. A csütörtöki incidensben mintegy 351,6 millió dollárnyi digitális...

Közel 20 ezer BTC érkezett a Binance-re

A bitcoinpiac ismét egy olyan eladási hullámot tesztel, amely első pillantásra komoly veszélyt jelezhet, a vevők azonban egyelőre meglepően könnyedén felszívják a kínálatot. A bányászokhoz köthető...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.