A Coinbase már hónapokkal korábban tudott a brutális adatlopásról?

Ez nem egy szokványos „bocs, de kiszivárgott egy kis adat” típusú sztori. Itt árulásról, céges káoszról és egy adag szappanoperába illő fordulatról van szó.

A kriptós világot most az a botrány rázta meg, amely a Coinbase-t és egyik indiai alvállalkozóját hozta kellemetlen helyzetbe.

A problémák kezdete

Még januárban kapott figyelmeztetést a Coinbase, hogy valami nagyon nincs rendben.

Az ügyfélszolgálati feladatokat végző indiai TaskUs egyik alkalmazottját rajtakapták, amint a munkahelyi számítógépe képernyőjéről fotókat készített saját telefonjával.

Nem szelfikről van szó, a képeken érzékeny ügyféladatok szerepeltek.

És ez csak a jéghegy csúcsa. Volt kollégák szerint az illető, feltehetően egy vagy több társával együtt, eladta a Coinbase ügyfeleinek adatait hackereknek, akik ezekért készpénzben fizettek. A célpont, közel 70 ezer felhasználó bizalmas információja.

Miért hallgattak idáig?

Most úgy tűnik, hogy a Coinbase már januárban tudott a problémáról, mégis csak május közepén hozta nyilvánosságra, mi történt.

Akkor, amikor a hackerek 20 millió dolláros zsarolási díjat követeltek, és amit a cég visszautasított.

Ehelyett az érintett TaskUs-dolgozók szerződését azonnal megszüntették, és megerősítették a biztonsági rendszereiket.

A TaskUs neve nem először kerül rossz fénybe. Már 2022-ben is belekeveredtek egy adatbiztonsági botrányba, amikor a Ledger ügyfeleinek adatai szivárogtak ki, és a vádak szerint a cég akkor sem értesítette időben az érintetteket.

Következmények és károk

Az ügy hatására több, mint 200 TaskUs-alkalmazottat bocsátottak el, és ez Indiában komoly felháborodást és tüntetéseket váltott ki.

Eközben a Coinbase akár 180–400 millió dolláros költséggel is számolhat, ennyibe kerülhet az incidens kezelése és az ügyfelek kártalanítása.

Az eset jól mutatja, hogy még az olyan nagy szereplők, mint a Coinbase sincsenek biztonságban, ha belső visszaélésről vagy kockázatos folyamatok kiszervezésről van szó.

Olyan ez, mintha megbíznál abban a kollégádban, aki mindig otthon hagyja a papírjait, csak most nem az ajtót hagyja nyitva, hanem a te belépőkártyádat használja tiltott dologra.

Olvastad már? Amerikai stratégiai tartalék: Trump szerint több bitcoinra van szükség


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Világvége-hangulat a Cardano körül, tényleg eljött az a pont, amitől a rajongók évek óta féltek?

A kriptóban van egy olyan mondás, hogy a medvepiac sosem azzal ér véget, hogy mindenki mérges. Azzal ér véget, hogy már senkit sem érdekel. A...

A kriptós ETF-ek már kriptóval is megvásárolhatók

Sokáig az volt a szabály a Wall Streeten, hogy a kriptó és a hagyományos bankvilág között egy áthatolhatatlan, vastag betonfal húzódik. Aztán jöttek a Bitcoin...

A Hyperliquid lehet, hogy a piac kedvence, de Angliában most azt mondták, ne tovább

Amikor egy kriptós platform naponta dollármilliárdos forgalmat bonyolít le, és mindenki erről beszél az X-en, nagyon könnyű azt hinni, hogy ők uralják a világot. A...

A kriptó treasury addig menő, amíg nem kell tényleg eladni a készletből

Amikor tavaly elkezdődött (és idén felpörgött) a nagy vállalati kriptófelhalmozás, minden cég úgy érezte, hogy felfedezte a spanyolviaszt. "A készpénzünk elinflálódik, ezért beletoljuk a tartalékokat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.