Conor McGregor és az ír kriptostratégia jövője

Conor McGregor, a 36 éves UFC-legenda, aki 22 győzelmet és 6 vereséget tudhat magáénak, arra biztatta hazáját, hogy váljon kriptoközponttá egy digitáliseszköz-tartalék bevezetésével.

Azt mondta, hogy a kripto eredetileg azért jött létre, hogy „visszaadja a hatalmat az embereknek”.

Azt is megjegyezte, hogy társházigazdaként részt vesz egy X-beszélgetésen, ahol „elmondja, min szeretne változtatni”.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Miközben a kriptóról és a bitcoinról is beszélt az ír tartalék kapcsán, többen azt javasolták, hogy ő és az országa csak a legnagyobb digitális eszközre koncentráljon.

Anthony Pompliano az elsők között reagált McGregor felhívására az ír Stratégiai Bitcoin Tartalék kapcsán, és várható módon méltatta a kezdeményezést.

Conor McGregor
Forrás. X

A közösség évek óta beszél arról, hogy országoknak stratégiai tartalékként kellene használniuk a BTC-t. Ez azonban sokáig csak egy távoli álom volt.

Az ötlet az, hogy a bitcoin hasonló tulajdonságokkal bír, mint az arany. Az arany korábban sok fiat valutát fedezett, és ma is nagy mennyiségben tartják jegybankok. Akkor miért ne lehetne a BTC is ilyen, nem igaz?

Nos, a kritikusok az elmúlt években azt állították, hogy a bitcoin túl fiatal és ingadozó. Még nem elég érett ahhoz, hogy ilyen felelős szerepet töltsön be.

Az amerikai választások után azonban fordult a kocka.

A jelenlegi amerikai elnök, Donald Trump már fontolgatta egy stratégiai bitcointartalék létrehozását az Egyesült Államokban.

Olvastad már? 21 millió dollárért vásárol további bitcoint a japán Metaplanet

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

„Vegyél Bitcoint” – Cramer szerint a BTC fedezet lehet az amerikai adósság ellen

A CNBC Mad Money műsorvezetője, Jim Cramer ismét felkavarta a kedélyeket legújabb kijelentésével: „vegyél kriptót.” Az üzenet akkor érkezett, amikor az Egyesült Államok államadóssága elérte...

Törökország új törvényt készít: a Masak befagyaszthatja a kriptoszámlákat

A török kormány állítólag olyan jogszabályon dolgozik, amely felhatalmazná a pénzügyi bűnözés elleni felügyeleti szervet, a Masakot, hogy befagyaszthassa a kriptoszámlákat a pénzmosás és pénzügyi...

Az Ethereum ETF-ek vezetnek – több beáramlás, mint a Bitcoin alapoknál

Szeptember 29-én az amerikai spot ETF-ek megállították az előző heti kiáramlásokat, és erős tőkebeáramlást könyvelhettek el. A SoSoValue adatai szerint a Bitcoin ETF-ek 521,95 millió...

A SunSwap rekordot döntött – a TRON (TRX) a következő rali küszöbén

A SunSwap szeptemberben több mint 30 000 tranzakciót teljesített, ami az idei legmagasabb havi érték. Ez alátámasztja a TRON (TRX) egyre növekvő szerepét a stablecoin-elszámolásokban. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.