Komoly botrány alakult ki egy kriptoprojekt körül

A Movement Labs felfüggesztette társalapítója, Rushi Manche funkciójat. Egy kétes piacképző megállapodás miatt döntöttek így.

Az ügy következtében 38 millió dollár értékű tokent adtak el. A Binance és a Coinbase kereskedési tilalmat vezetett be.

A történtek komoly felháborodást váltottak ki a befektetők körében.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Ami kezdetben egy szokványos likviditási megállapodásnak tűnt, az mára egészen más lett.

Átláthatatlan közvetítők, belső problémák és állítólagos megtévesztés története bontakozott ki.

Ez most veszélybe sodorja a Movement saját MOVE tokenjének hitelességét.

Az üzlet, ami balul sült el

A probléma egy megállapodásból ered, amelyet a Movement Foundation és egy Rentech nevű harmadik fél kötött.

A Rentech mögött állítólag a szingapúri pénzember, Galen Law-Kun áll.

A CoinDesk birtokába jutott kiszivárgott szerződések és belső üzenetek szerint a Rentechnek a kínai Web3Port piacképzőn keresztül kellett volna likviditást biztosítania a MOVE számára.

Ez vezetett ahhoz a döntéshez, hogy 66 millió MOVE tokent átutaljanak egy kevéssé ismert cégnek.

Ez az összes forgalomban lévő token körülbelül 5%-át jelentette. A jogi szakértők szerint ez „szokatlan” és „felelőtlen” feltételek mellett történt.

Az egyik feltétel állítólag lehetővé tette a Web3Port számára, hogy eladja a tokeneket, ha a MOVE értéke eléri az 5 milliárd dollárt.

A nyereséget 50/50 arányban osztották volna meg a Movement Alapítvánnyal. Elemzők szerint ez erős ösztönzést teremtett a mesterséges felhajtásra és gyors eladásra.

Ahogy várható volt, a MOVE token december 9-i binance-es indulásakor a Web3Porthoz köthető tárcák elkezdték eladni a tokenjeiket.

Ez 38 millió dolláros eladási hullámot indított el. Ennek következtében a token ára zuhanni kezdett, ezért a Binance kitiltotta az érintett piaci szereplőt, szerződésszegés gyanúja miatt.

A tőzsde értesítette a Movement csapatát is a helyzetről. Az alapítvány állítása szerint nem tudott a Web3Port tevékenységéről, és azonnal megszakította a kapcsolatot a céggel.

A CoinDesk értesülése után a Coinbase bejelentette, hogy május 15-én felfüggeszti a MOVE kereskedését.

kripto
Forrás: X

Azt állítják, a token nem felelt meg a tőzsdei követelményeknek. Az order book-okat csak limitált módban lehet használni.

Ez tovább szorítja a hurkot egy olyan ügyön, ami minden érintett számára presztízsveszteség.

Vizsgálat indult Manche ellen

YK Pek, az alapítvány jogi képviselője kezdetben élesen bírálta a Movement és a Rentech közötti megállapodást.

Azt mondta: „Ez a legrosszabb üzlet, amit valaha láttam.” Ennek ellenére egy módosított változatot aláírtak. Ez felveti a kérdést, ki vitte ezt véghez.

Manche, a társalapító állítólag belső körben terjesztette a Rentech-üzletet. Azóta fizetett szabadságra küldték, amíg a Groom Lake által vezetett független vizsgálat le nem zárul.

A Movement Labs egy rövid közleményben megerősítette felfüggesztését az X-en.

„Ez a döntés a jelenlegi események fényében született. A Groom Lake még vizsgálja a szervezeti irányítást és a piaci szereplőt érintő közelmúltbeli eseteket” – áll a bejegyzésben.

A 22 éves fiatal szerint azonban valaki becsapta az alapítványnál. Belső források szerint az egyik fő befolyásoló az informális tanácsadó, Sam Thapaliya volt.

A Zebec alapítója tagadja, hogy hivatalosan részt vett volna az üzletben. Ennek ellenére fontos e-mailekben is szerepelt, és állítólag jelen volt a Movement San Franciscó-i irodájában a kaotikus tokenindítás idején.

A Manche felfüggesztése után a MOVE árfolyama több mint 27%-ot esett. Aznapi csúcsa 0,2543 dollár volt, majd új mélypontra, 0,1848 dollárra zuhant.

Olvastad már? Valósággal berobbant a USD1 stablecoin a kriptopiacra

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Trump és a memecoinja, nyereség vagy etikai botrány?

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke újra reflektorfénybe került, de ezúttal nem politikai döntései miatt, hanem a róla elnevezett kriptovaluta, a $TRUMP mémcoin kapcsán. A...

Vége Dogecoin uralmának? Ez a bikás altcoin kész átvenni a trónt miután túlteljesítette a DOGE-ot

A Dogecoin-rajongók egy rendkívül bikás 2025-re számítottak, miután a DOGE ragyogó novemberi teljesítményt mutatott. A legnagyobb piaci kapitalizációjú mémcoin több mint 160%-ot ralizott abban a hónapban,...

Tömeges kihalás, idén eddig 1,8 millió token tűnt el a süllyesztőben

A kriptopénzek világa 2025 első három hónapjában példátlan összeomlást élt meg, 1,8 millió token bukott el, ami az elmúlt öt év összes bedőlésének közel felét...

Bitcoin vs. altcoinok – korrelációs vihar várhat a kriptopiacra

A bitcoin talán stabilan tartja magát az ellenállás közelében, de a felszín alatt repedeznek az altcoinokkal való korrelációk – ez pedig ritkán jó jel. Amikor...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.