3,5 milliárd dollárt foglalt le a bahamai rendőrség az FTX vagyonából

-

A szigetállam tőzsdefelügyelete hivatalosan is bejelentette, hogy november elején, röviddel az FTX csődkérelme után lefoglalták a tőzsde vagyonának egy részét, és ebből 3,5 milliárd dollár még most is náluk van.

Az SCB elmondása alapján ez a pénz addig marad náluk, amíg a helyi legfelsőbb bíróságtól meg nem kapják az utasítást, hogy küldjék vissza a károsultaknak a megítélt összeget.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!

Ez akkor lesz lehetséges, miután a csődeljárás során letisztázódik, hogy a felhasználók és a vállalat hitelezői hogyan osztozhatnak meg a cég fennmaradó vagyonán, hogyan lesz megoldva a fizetésképtelenség kérdése.

A helyzethez azt is érdemes tudni, hogy ezek a számok a tőzsde csődje előtti, november elejei árfolyamokon alapulnak, ezek viszont jelentős mértékben változtak az azóta eltelt időben.

A felügyelőség azt is elmondta, az FTX-et ért állítólagos kibertámadás ténye fokozott nyomást helyezett a hatóságokra, akik jelentős kockázatként értékelték, hogy a tőzsde vagyona eltűnhet.

Az sem tette könnyebbé a szituációt, hogy a jelentések szerint egy rövid időre az FTX alkalmazottai még az Amazon Web Service rendszeréhez sem tudtak hozzáférni.

Miután az FTX csődöt jelentett, egy egyelőre ismeretlenként nyilvántartott támadó állítólag 650 millió dollár értékű kriptopénzt utalt ki magának a tőzsde tárcáiból, és a kritikák szerint ez is a tőzsdefelügyelet műve.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Ma éjfélkor lejár! Karácsonyi kuponkód 15% kedvezmény: KaracsonyKw

A közösségben rengeteg negatív kommentet generált a bahamai hatóságok szerepe az tőzsde csődjében.

A tőzsde ügyvédeinek egy csoportja nemrégiben keresetet adott be a bíróságra, hogy megakadályozzák a bahamai hatóságok hozzáférését az amerikai üzletág adataihoz.

Ebbe beleértendő a cég Google, Slack, és AWS fiókjainak a tartalma is, amelyet szerettek volna megismerni a bahamaiak.

A beadvány szerint a kérés indokolatlan, ráadásul hatalmas kockázatot jelent a felhasználókra, hitelezőkre nézve.

Emellett a szigetállam kormánya semmiféle való jogi indokot nem tud felvonultatni, hogy miért is lenne szüksége ezekre az adatokra.

Az FTX ügyvédei úgy fogalmaztak, hogy a bahamai részről semmiféle érdemi segítséget nem kapnak, a hatóságok nem osztanak meg velük információkat sem a felhasználókról, sem a pénzeszközökről, minden téren teljes elutasítással találkoznak.


Olvastad már? A legnépszerűbb kriptopénzek 2022-ben

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

Ripple technikai elemzés 06.04.

Prémium Ripple Az elmúlt hetekben a Ripple árfolyama emelkedő tendenciát mutatott, és egy figyelemre méltó támaszszintről állt talpra. Azonban még mindig van egy döntő ellenállási szint, amelynek...

2000 dollár lehet a tényleges Ethereum cél?

Az Ethereum, a második legnagyobb piaci tőkeértékű kriptopénz, a közelmúltban egy mérsékelt, 5%-os árfolyam-ugrást produkált az elmúlt héten. Ez az ármozgás azonban egybeesik a kereskedők jelentős...

A dollár katasztrofális helyzetbe kerülhet

Peter Schiff, az ismert aranyrajongó és közgazdász szerint az USA államadóssága, az ország gazdasága, és a dollárra leselkedő veszély nem múlt el. A politikusok nemrégiben...

Ismét emelkedni kezdett a bitcoin ATM-ek száma

Végre megtört a közel egy éve tartó eső trend, és ismét növekedett az újonnan üzembe helyezett ATM-ek száma, nagyjából 1400-zal. Az idei év első négy hónapjában...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!