3 feltétel, 20 000 dollár – a BTC árfolyamának év végi kilátásai

Napokkal azután, hogy a bitcoin árfolyama látványos zuhanáson esett át, a kriptopénz eszeveszett raliba kezdett. 7500 dollárról egészen 10 000 dollárig sikerült feltornáznia magát.
A vezető kriptopénz aztán 9500 dollár körül állapodott meg, a piaci hangulat pedig helyreállt.
A mostani útvonal egyfajta előszele lehet egy év végi ralinak, amelyben még a 20 000 dolláros árfolyam sem kizárt. Emögött azért húzódik néhány kedvező feltétel. Következzen ezek közül három.

A bitcoin növekvő dominanciája:

A bitcoin jelenlegi dominanciája 68%, amely 3 százalékkal kevesebb egy utóbbi rekordhoz képest. A kriptopénz ezzel számos kisebb altcoinprojekt felett áll, kihívót pedig csak olyan vezető kriptók jelentenek, amelyek elegendő likviditással rendelkeznek.
A BTC azonban nagyobb lehetőségeket rejt magában növekedés tekintetében, ha azt az altokhoz hasonlítjuk. Az elvárások szerint a bitcoin dominanciája hosszú távon akár a 90%-ot is meghaladhatja.
A zászlóshajó továbbra is a leginkább likvid eszköz, amely tényt a stabilkoinok beáramlása csak tovább erősíti. A növekvő összpiaci érték a kereskedőket is hatékonyabban vonzza be.

FOMO a kínai kereskedők körében:

A kínai kereskedők az utóbbi hónapokban erős meghatározói voltak a bitcoin árának. Ezt elsősorban olyan tőzsdéknek köszönhetik, mint az OKEx vagy a Huobi. A BTC-kereskedés iránti érdeklődés azonban még a mostaninál is tovább növekedhet.
A kriptobarát, blokklánctámogató törvények elfogadása 2020 januárjára esedékes, amelyek tovább erősítik az árfolyam-növekedés tényét. Nem szabad továbbá megfeledkezni arról a digitális eszközről sem, amelyet a Kínai Jegybank készül kibocsátani.
Bármi is történjen, a központi bank már most jelentős pénzeket áramoltatott a gazdaságba, ezáltal a kriptopénzekbe is.
A kínai kereskedők célja azonban nem feltétlenül a bitcoin. Inkább részesítik előnyben az olyan, helyi jelenléttel is rendelkező pénzeket, mint a NEO, a TRON, a QTUM, az OmiseGo vagy az Ontology. Az ezen altokból származó bevétel természetesen végül szintén áramolhat bitcoinba.

Opciós kereskedést tesz lehetővé a Bakkt a határidős ügyletek számára:

A Bakkt december 9-én nyitja meg az opciós kereskedés lehetőségét. A származtatott eszközök további volument generálhatnak, amely állandó növekedésben tarthatja a tőzsdén kötött szerződések számát.
Ez közben azt is jelenti, hogy a BTC árfolyama kap egy újabb ösztönző tényezőt. Van elég „bálna” ahhoz, hogy hatással legyenek az kripto-kripto váltókra, később pedig a Bakkton fellelhető árakra.
A határidős ügyletek opciói egy olyan piacot teremthetnek, amely kiegyensúlyozza a bitcoin árvolatilitását, valamint kockázati fedezetként működik.
A határidős termékek és opciók megléte bevonzhatja azokat az intézményi befektetőket, akik nem szeretnének nagy kockázatot vállalni bitcoinbefektetéseikkel.
Most október van, a BTC pedig továbbra is jeleit mutatja annak, hogy képes lenne egy novemberi ralira.
A hozzá fűzött elvárásokat azonban tartani kell. A hosszú távú kilátásokra továbbra is nagy hatással van a következő blokkjutalom-feleződés. 2019 utolsó negyedéve még drámaivá is fordulhat, hiszen a hosszú oldalazás után általában ez a megszokott forgatókönyv.

Olvastad már? Két év múlva teljesen másképp festhet a kriptotőzsdék piaca

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon.
Legyen szép napod! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Hana Bank digitális kötvényt bocsátott ki az Euroclear blokkláncán

A dél-koreai Hana Bank ötéves, 100 millió dolláros digitális kötvényt bocsátott ki az Euroclear blokklánc-alapú platformján. A Yonhap hírügynökség jelentése szerint ez az első dél-koreai digitális...

A Zcash Alapítvány elhatárolódott a ZRC-20-tól és a $CASH tokentől

A Zcash Alapítvány elhatárolódott a ZRC-20 szabványtól és a $CASH tokentől, amelyeket az adatvédelmi lánc első tokenjeiként hirdetnek. Az Alapítvány egy X-posztra válaszolva közölte, hogy...

100 millió dollárt fektetett a Circle-be a Binance

A Binance 100 millió dollárral szállt be a Circle-be, és öt évre elkötelezte magát az USDC mellett. A Binance nem csupán népszerűsíteni akarja a Circle dollárhoz...

Coldcard-sebezhetőség: 52 bitcoint mentettek meg a biztonsági szakértők

Nem mindenki akarta kihasználni a Coldcard hardveres tárcákat érintő hibát: a biztonsági kutatók előbb értek el több veszélyben lévő bitcoinhoz, mint a támadók, majd a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.