2020-ban eddig 75 kriptotőzsde húzta le a rolót

-

Számos kriptotőzsde szívódott fel az idei év során.
Az idei év során eddig 75 kriptotőzsde zárt be hackertámadásokra, csalásokra vagy ismeretlen indokokra hivatkozva.
A Crypto Wisser tőzsdetemetője szerint öt tőzsde volt csalás és négy tőzsde, köztük az Altsbit és a Nerae hackertámadás áldozata.

31 tőzsde állt le valamilyen indoklással, míg a többi 34 tőzsde lényegében csak eltűnt. Egyedül a holland NLexch és a chilei Chilebit tőzsdét állította le az említett országok kormánya.
Egyes makrotényezők magyarázatot adhatnak arra, hogy miért zárt be ennyi kisebb tőzsde. A defi növekedése és a decentralizált tőzsdék terjedése igencsak rányomta bélyegét a központi irányítással rendelkező váltókra.
Emellett a szabályozási nyomás is jelentősen megemelkedett, így a tőzsdék nem tudják tartani a lépést az előírásokkal. A hacker és csaló támadások is egyre nagyobb veszélyt jelentenek a tőzsdék számára.

Nemrég a BitMEX és KuCoin tőzsdéket is jelentős csapás érte

A múlt héten eljárás indult a BitMEX igazgatói ellen a banki szabályozások megszegése miatt, így a Chainalysis elemzőoldal „magas kockázatúnak” ítélte meg a tőzsdét.
A Chainalysis több ügyfelét is figyelmeztette, köztük kormányügynökségeket, bankokat és tőzsdéket is, hogy ha bármelyik tőzsde ellen bűnügyi eljárás indul, akkor az magas kockázatúnak lesz minősítve.
Egyes kereskedők a BitMEX jövője miatt aggódnak, ugyanis szeptember 30-a és október 3-a között több mint 500 millió dollárnyi bitcoint utaltak ki a tőzsdéről.
A szingapúri KuCoin kriptotőzsdét egy 200 millió dolláros hackertámadás érte szeptember végén, de sikerült megnyugtatnia a befektetőket, miután kiadtak több biztonsági frissítést és átlátható módon beszámoltak a támadásról. Legutóbb október 6-án nyilatkozott a tőzsde, folyamatosan vizsgálják az érintett kriptopénzeket.
Idén nem csak a kriptotőzsdék tűntek el, a deadcoins.com adatai alapján – több mint 2000 olyan altcoinról és tokenről is beszélhetünk, amely már nem létezik.

Olvastad már? Elképesztő heti teljesítményen van túl a Cardano

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


 


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Soha nem látott XRP árnövekedést jöhet?

Cameron Fous neves kriptoblogger és kereskedő nemrég merész jóslatot tett az XRP jövőjével kapcsolatban. Fous a Twitteren osztotta meg meglátásait, és azt állította, hogy az XRP...

Bitcoin: A shortolokat nem hatotta meg a piaci zűrzavar

Az amerikai szabályozó hatóságok intézkedései által kiváltott folyamatos piaci zűrzavar jelentősen befolyásolta a Bitcoin (BTC) és más altcoinok teljesítményét, a FUD pedig a mindennapok rendjévé...

A DeFi tokenek birtokosainak óvatosnak kell lenniük

A legfrissebb adatok szerint aggodalomra ad okot, hogy a népszerű DeFi tokenek, mint az Uniswap (UNI), Curve (CRV) és SushiSwap (SUSHI) nem mutatnak jelentős árnövekedést. Vajon...

Bitcoin technikai elemzés 06.09.

Prémium Bitcoin A pénteki kereskedés során a Bitcoin 26.500 dollár körül ingadozott, miután a 26 200 dolláros szint körül támaszt szerzett. A négyórás grafikonon a Bitcoin jelenleg a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!