130 millió dollárt bukott a bitcoinnal a „japán Warren Buffet”

Masayoshi Son, japán egyik leghírhedtebb vállalkozója 130 millió dollárt bukott a 2017-es bitcoin korrekcióval.

Olvastad már? Kriptopénzzel jutalmazná a sofőröket a Jaguar Land Rover

Masayoshi Son leginkább a „japán Warren Buffet” néven ismert, Softbank nevű cége több mint 100 milliárd dollárt fektetett olyan cégekbe, mint az Uber, WeWork és egyéb szilikon völgyben található cégekbe.
Son befektetési tapasztalatai nem készítették fel a bitcoin 2017-es összeomlására.
A Wall Street Journal szerint Son 20.000 dolláros árfolyamot szállt be bitcoinba és csak egy 130 millió dolláros veszteség után adta el a kriptopénzt.
A Nikkei azt kommentálta Son lépésére, hogy elfejeltette Buffet egyik legfontosabb tanácsát, miszerint ne fektesd olyanba a pénzed, amit nem értesz.

A milliárdosok pesszimizmusa

Buffet számos alkalommal elmondta, hogy nem támogatja a kriptopénzeket. 2018-ban azt mondta, hogy „a kriptopénzeknek rossz vége lesz, ugyanis semmi értéket nem teremtenek.”
Ezen felül korábban Buffet azt is elmondta, hogy a bitcoin „patkányméreg a négyzeten.”
2018-ban azonban valamelyest megváltozhatott a véleménye, ugyanis Buffet cége, a Berkshire Hathway 600 millió dollárt fektetett két fintech cégbe, melyek nem állnak távolt a blokklánctól.
Son és Buffet üzleti lépései jól szemléltetik a keleti és nyugati befektetések közötti különbségeket.

Japán blokklánc paradoxona

A Nikkei Asian Review szerint Japán hozzáállása a kriptopénzekhez paradoxonnak mondható, ugyanis az ország egyenlőséget próbál tenni az innováció, a felelősség és a szabályozások között.
A Mt.Gox körüli 2014-es események tovább hangsúlyozzák ezt. Ezek az esetek mutatják meg igazán, hogy szükségesek lehetnek a szigorú szabályozások, annak ellenére, hogy egyre nő a japán yen és a bitcoin közötti kereskedés.
A Nikkei azt is megemlítette, hogy kelet és nyugat közötti különbségek és kihathatnak a bitcoin terjedésére.

Továbbra is pozitívok a kilátások

A tőzsdék elleni támadások, az akadályok és a bürokrácia ellenére úgy tűnik, hogy Japán jó úton jár.
Például a japán Financial Services Agency (FSA) egyre inkább azon ügyködik, hogy a szabályozásokkal a befektetőket védje.
A bitcoin és egyéb kriptopénzek körüli jelentős fejleményre a július végén tartott G20 konferencián számíthatunk, melyet japánban fognak tartani. A kriptopénzek is jelentős téma lesz a következő ülésen.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin 365 napos mozgóátlag fölé tört

A bitcoin olyan technikai határt tört át, amely a korábbi ciklusokban rendre a tartós emelkedés kezdetét jelezte. A BTC szeptember 22-én először zárt a 365...

A MoonPay felvásárlása ajtót nyit a tokenizált piac felé

A MoonPay most már nem csupán a kriptovásárlás háttér-infrastruktúráját építi: a vállalat a szabályozott értékpapírpiac felé nyit, és több mint 60 millió dollár értékűre becsült...

A Solana DEX-forgalma már megelőzte a NYSE-t

A Solana hálózatán zajló tőzsdei aktivitás olyan szintre lépett, amelyet a hagyományos piacok már nem hagyhatnak figyelmen kívül. A decentralizált tőzsdék heti tranzakciószáma először haladta...

Tokenizált betétek: közös rendszert tesztel Kanada

Kanada legnagyobb bankjai most közösen próbálják meg a blokkláncra költöztetni a hagyományos bankbetéteket – és ezzel a digitális pénz egyik legfontosabb, intézményi felhasználási területét tesztelik. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.